Bandee blogja

Halottak Chartája

2010. október 28. 17:17 - Névtelen betelefonáló

 

Tüntetést szervez a demokrácia védelmében jövő hét keddre (november 2-ára, azaz halottak napjára) a Gyurcsány Ferenc támogatását élvező Magyar Demokratikus Charta is, tiltakozásul „az Alkotmánybíróságot ért otromba kormányzati támadás” ellen. (index.hu)

Az „eredeti” párttüntetés november 27-én lesz, de erről majd később.

Jól olvasták. Akik eddig a politika utcára cipelésével vádolták a kormánypártot, most követik azt a gyakorlatot, ami ellen minden lehetséges módon tiltakoztak. Szóval mégsem olyan ördögtől való dolog ez. Lehet, hogy ismét künönbuszokkal jönnek majd, már amennyiben a nyugdíjas célközönségüket el tudják csalogatni elhunyt szeretteik sírjától vagy fogyatkozó számú dogozó híveik igazoltan hiányozhatnak a munkából. Igaz, a hivatalos piros betűs Mindenszentek az november 1-jére esik, de legjobb ismereteim szerint a halottak napja, amikor saját elhunyt szeretteinkre emlékezünk, az bizony 2-án van. Aznap pedig a Charta is megemlékezik szeretett önmagáról és maréknyi támogatóiról. Ha nagyon szélsőségesen és radikálisan akarok fogalmazni, megemlékezik saját halotti mivoltáról. Szimbolikus dátum ez.

Országos tömegdemonstrációt tart a kormány eddigi tevékenysége ellen november 27-én az MSZP, jelentette be a pártelnök csütörtökön. … a rendezvény egyben évértékelő is lesz, amelyet a következő években is megtartanak majd. (index.hu)

Én pedig a híres-neves őszödi beszéd évfordulójáról, mint az utódpárt országhoz való viszonyáról és értékeléséről emlékezem meg minden esztendőben. Minden év május 26-án meghallgatom, vagy legalábbis beleolvasok a trágárságokkal tarkított szónoklat szövegébe, csakhogy tudatosítsam magamban, mekkora kincs az őszinteség, és emlékezzek rá, milyen távol állok a szegfű politikájától.

Már nem tilos az utcán lenni. Ha nem az lenne kormányon, aki, sem a „vörös növény” sem a belőle kinőtt chartája nem tudna tüntetni. Igaz, akkor szerintük nem is lenne miért. Mert ugyebár a maguk ellen való tüntetést nem hagyták.

Szóval kivonulnak. „A rendezvényre - amelyen a pártpolitikusok mellett civilek is felszólalnak majd - több ezer embert várnak.” Több ezret. Emlékezzenek csak 2006. április 2-ára. Jóval több, mint százezren mentek ki, és nem a politikusok, hanem a civilek szerveztek különbuszt, saját költségen, összefogással. Nem véletlenül volt tilos légi felvételt készíteni, mert még a nép megtudta volna, mennyien is vannak az utcán.

Több ezer ember: hol voltak, hol vannak a párthű szimpatizánsok? Ha tényleg olyan sokan vannak, vajon szavazáskor hol maradtak? Aki most ősszel nem ment el, a hallgatás beleegyezés alapon áldását adta a kormány munkájára. Ugyanúgy, mint az előző években. Ugyanis aki nem megy voksolni, mindig az aktuális kormányzat munkáját hagyja jóvá távolmaradásával. Most sem történt másként. Ajánlom ezt figyelmébe minden orbánfóbiásnak.

Kíváncsi leszek a számokra. Gondolom minimum tízezrekről lehet majd olvasni. Csak egy a bökkenő. Voltam nagygyűlésen és békés, valódi tüntetésen is, valamint rendszeresen olvasok újságot. Így én tudni fogom, mennyi az annyi. Remélem a legnagyobb ellenzéki párt is megtudja. Csak nehogy túl sok szék maradjon üresen. Az ugyanis nagyon feltűnő…

Szólj hozzá!

Celebek a pártért avagy plázazombi a szavazófülkében

2010. szeptember 29. 13:50 - Névtelen betelefonáló

Így szavazás előtt felvetődik a kérdés, hogy vajon befolyásol-e minket a döntésben, ha kedvenc hírességünk próbál meggyőzni, arról, kire szavazzunk. Merthogy manapság ez sem ritka, hogy a választókat befolyásolja kedvencük véleménye. Ha radikálisabban fogalmazok, azt állítom, érzelmi manipuláció a politikában. De távol álljon tőlem a sarkítás, én az elemző okfejtés híve vagyok.

Ez a „sztárral a pártért” jelenség kísértetiesen hasonlít arra, amikor egy-egy hírességgel akarnak eladni egy adott márkát a vásárlóknak. A cél a márkahűség, és a minőségről pedig csak úgy lehet meggyőzni a fogyasztót, hogy amit Híres Ember (helyettesítsék be kedvencükkel) használ, az szar, akarom mondani silány minőségű már eleve nem lehet. Ezzel több-kevesebb sikerrel ránevelnek valakit egy márka használatára, így az adott nevű termékből olyat is el lehet majd adni, amire a vevőnek valójában semmi szüksége. Volt tanárom szavait továbbgondolva ez lehet az egyik ok, amiért az eredetileg tejet-kenyeret venni szándékozó vevő végül két teli szatyorral tér haza.

Híres Ember hátsóját nem dörzsöli a papír, amit használ, így az a miénket sem fogja. Híres Ember nem is izzad, hiszen a dezodor, amit az ő nevével akarnak velünk megvetetni, meghagyja nekünk azt az illúziót, hogy ő nem egy két lábon járó ember, és neki egyáltalán nincs kipárolgása. Az előbbi példa értelmében még anyagcseréje sincs.

Most vonják ki az anyagcserét és a kipárolgást a híresség (világért sem celeb) által reklámozott pártból. Egyből mehet a szavazat, mellőzve a meggyőződést. Az impulzusvásárló egyben impulzuspolitizálóvá is válhat, így a párt vagy a Híres Ember már meg is nyerte a két egymást metsző vonalat.

Én meggyőződésből szavazok. Van egy elgondolásom, értékrendem, véleményem pedig több dologról is. Merek ellenkezni és egyetérteni, bármelyik pártról legyen szó. Szimpátiám is van. Dicsérem a budapesti éjszakai közlekedést az útvonaltervezés miatt, üdvözlöm az újranyíló postákat és vasútvonalakat, és egyetértek azzal, hogy célszerű volna mondjuk az álláshalmozást megszüntetni. Ugyanakkor nem kampányolnék a cigánybűnözéssel. Azt, mint minden mást is, kezelni kell. Nem az egészből kiragadni, hanem globálisan foglalkozni a bűnözéssel és az említett kisebbség felemelésével. Utóbbi, valljuk be sem a jelenlegi baloldalnak sem a szélsőjobbnak nem a hagyományos értelemben vett szívügye.

Ha Híres Emberről kiderül pártszimpátiája, valamelyest képet kapok a gondolkodásmódjáról, de nem fogom attól jobban vagy kevésbé szeretni, hiszen már eddig is volt véleményem róla. Örömmel veszem tudomásul, hogy azonos oldalon állok mondjuk Énekes Emberrel, vagy Humoros Humoristával, de nem ez alapján fogok szavazni. Hasonlóan gondolkodunk, ami a szememben lehet jó pont, de önmagában semmiképpen sem ér szavazatot.

Kiderül, hogy a híresség is ember, ha pedig elmegy voksolni, azzal legalább azt a célt szolgálja, hogy felnyitja a választók szemét: tele pofával szidalmazni még nem megoldás, a magáét pedig mindenki úgy teheti meg, hogy elmegy vasárnap. Nem szegfűs, konstruktivitást (építő jelleget) mellőző lejárató kampány, nem általánosítás (mindenki egyformán rossz és naplopó), nem Híres Ember, hanem saját meggyőződése, (élet)tapasztalata alapján.

Szólj hozzá!

Fizess, BMV-s!

2010. szeptember 12. 15:43 - Névtelen betelefonáló

Aki a fővárosban tömegközlekedett már, bizonyára találkozott vele. Aki pedig rendszeresen, annak pedig nyilván vannak hasonló élményei.

 A legrégebbi eset több mint egyéves, a legutolsó pedig körülbelül négy hete történt a 4-es 6-os villamospótló buszon. Éppen Budára tartottunk a Petőfi hídon át, amikor is odaért hozzám egy enyhén alkoholszagú hajléktalan, újsággal a kezében. Ezt próbálta meg „árulni”, mikor én következtem a sorban. Az autóbusz, de egyáltalán egy jármű az a hely, ahonnan az ember nehezen tud hova menni, ha akarata ellenére zaklatják, kéregetnek tőle, vagy egyszerűen egy büdös utastárstól szeretne odébb húzódni. Emberünknek ezért udvariasan szóvá tettem, hogy ez egy busz, és egy aluljáróban nagyon szívesen adnék neki, de ide az emberek (nagy többsége) jeggyel/bérlettel száll fel, és legyen szíves itt ne itt folytassa tevékenységét. Nem értette, mi kivetnivalót találok abban, hogy a bérletem árában már a kéregetés is benne foglaltatik. Röviden említem meg azt a tényt, hogy az utazási feltételek szerint a koldulás tilos, és érvényes jeggyel kéne, hogy rendelkezzen. A menetjegye nyilvánvalóan nem érdekelt, mindössze arra próbáltam felhívni a figyelmét, hogy a busz nem aluljáró, és a kéregetésnek nem a járművön van a helye. Talán azt hitte, miatta, de eközben megérkeztem a célomhoz, és leszálltam.

A 3-as metrónak van egy rendszeres vendége. Mindez annak ellenére, hogy utazásaink során akár négyszer is fel kell mutatni a bérletünket, azaz bemeneti ellenőrzés van a bliccelők és többek között a kéregetők kiszűrésére. A cigányasszony gyerekkel a karján járja végig a szerelvényt, és csak remélni lehet, hogy nem a koldusmaffiának gyűjt a bérletvillantó utasoktól, mert ennél undorítóbb dolgot keveset tudok elképzelni.

Egyszer a bkv figyelő blogon egy hozzászólásomban írtam hősnőnkről, amikor egy metróvezető hölgy, aki addig sosem ragadott billentyűzetet, erre reagálva megírta, hogy nem egyszer látta már a nőt a gyerekkel, és többször is szólt már annak érdekében, hogy az utasokból megélni szándékozó gyermekes polgártársunkat ne engedjék le. Ám az előbb említett járművezető egyszer azt látta, hogy a Lehel téren a kitiltandó személy a biztonsági őrrel beszélget, azaz kitessékelésről szó nincs. Történt mindez a peronon, mi pedig bőszen mutogatjuk a bérletünket...

Hőseink néha a villamosra is feltévednek. Egyikük nagyjából három hónapja találta alkalmasnak az 1-es villamost arra, hogy amíg utazási célját eléri, bevételhez jusson. „Természetesen” hol másutt, mint a járművön. Itt sem aratott sikert. Igaz, a kocsiban kevesen voltak, és ismét úticélom előtt egy megállóval botlottam bele emberünkbe. Az elhatározás itt született meg, hogy a legközelebbi alkalmat (amire a villamospótlón került sor) már bizony szóváteszem.

Szólj hozzá!

Jóban, egészségben

2010. augusztus 27. 15:39 - Névtelen betelefonáló

Újpestiként talán nem is lepett meg annyira a hír, hiszen főszereplője hűen modellezi a fővárosi vezetés, valamint a szegfű működését:

 

„Lemondott tisztségéről és juttatásairól az újpesti szocialista alpolgármester. A politikus szerint - aki az MSZP újpesti polgármesterjelöltje – D. Tamás polgármester elvonta az újpesti alpolgármesterek hatáskörét, aláírási jogkörét, ezzel ellehetetlenítette azok munkavégzését. A lemondás másik indoka, (…), hogy nem kíván asszisztálni a polgármester és a újpesti Fidesz közötti „összehangolt kampánypoilitizáláshoz", az újpesti tűzijáték-baleset miatti felelősséget pedig nem kívánja átvállalni. (…) Kitért arra is, hogy ezt követően mint polgármesterjelölt tevékenykedik, és (…) elsősorban az új Főtéren folytat Újpest jövőjéről beszélgetéseket a helyiekkel.” (hir24, augusztus 26)

 

Eddig a hír, s emberünkben a jellegzetes vonás. Az, amit nagyban, fővárosi szinten már húsz éve látunk, de a szegfűn belül sem ismeretlen.

 

Alpolgármesterünk – társai és pártja új szokásától eltérően – legalább a szegfűt nem tagadja meg, de a felelősséget már igen. Azt, amit még lemondása egyik okában hiányolt, hogy nincsen neki. (Ezek szerint mégis van, hiszen most passzolta le.) (Szerinte) ő nem írhat alá, nem dönthet. Pedig a döntések jóról és rosszról is szólnak. Valaki döntött a tűzijátékról is, aminek maradványai megsebesítettek hét embert. Akkor, amikor a népnek „különcirkuszt” adtak 20-án, bezzeg még alpolgármester volt. Most, amikor a felelősségről kellene dönteni, vagy legalábbis abban osztozni, már hirtelen nem az.

 

Mert nem a vétkes kevésbé szimpatikus karakterét kellene egyedül felölteni, hanem OSZTOZNI a felelősségben, hisz a becsület úgy kívánja. Amikor hősünk a szignókat és jogkört akart, arra is vállalkozott, hogy kerületében nem fog minden olajozottan haladni, sőt néha kifejezetten égő lesz újpestinek lenni. Szó szerint, hiszen hét emberre hullottak vissza a tűzijáték-maradványok. A felelősség pedig közös, ahogyan a döntések is. Házastársi esküben sem csak „jóban” és „egészségben” szerepel, hanem „rosszban” és „betegségben” is. Ott sem csak az egyik visel majd minden terhet. Hanem (elvileg) közösen.

 

És hogy értsék a problémát, kicsit vonatkoztassunk el a politikától, és tegyük fel, hogy alpolgármesterünk egy osztály tanulója, ahol éppen valaki szellentett, amit a fél osztályteremben érezni. Hősünk kimegy a már végefelé járó tanóráról, majd még kicsengetés előtt, a folyosón arról kezdi győzködni tanárait, hogy ezután ő magántanuló, és jó jegyeket hoz majd, ha ösztöndíjat kaphat. Képzeletbeli hősünk az osztály tanulója volt mindaddig, amíg valaki el nem eresztett egy galambot. Most, mikor büdös van a teremben, ő már hirtelen magántanuló. Nem cserél nevet, de innentől nem az osztály tagja többé. Kilép onnan, mert szerinte abban a teremben nincsenek jogai ahol az imént szellentettek. Mert neki büdösben kéne ülnie és ő nem óhajtja beszippantani a fél osztály helyett a bélgáz szagát. Igaz, hogy az osztállyal közösen szagolná, de ő nem így fogja fel. Remélem már értik, és felismerik a tanulót, így még véletlenül sem szavaznak majd neki „ösztöndíjat”. 

Szólj hozzá!

Magyarhifi

2010. augusztus 02. 16:21 - Névtelen betelefonáló

Aki ismer, vagy itt a blogon legalább egy írásomat elolvasta, az tudhatja, nem vagyok a mobilon kihangosított zene híve. Persze szeretem az okostelefonomat, hiszen tud videózni, fotózni, van rajta internet, lehet rajta dokumentumokat olvasni, sőt még írni is, mégsem a kihangosított mono gyér hangzásvilágú zenétől érzem magam menőnek, de a mobilomat sem. Ezt a formát, amikor a delikvens szándékosan nem használja a fülhallgatót, elnevezték cigányhifinek. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltam, ...

Tovább
Szólj hozzá!

Kossuth tér, új állomás (következik)

2010. május 28. 11:25 - Névtelen betelefonáló

Egy idő után ismét a Kossuth tér következik a politika metróállomásainak sorában. Csakhogy most nem tüntetés céljából. Mi, magyarok, ha más nem, hát az elmúlt négy évben megtanultuk,

Tovább
Szólj hozzá!

Négyéves az őszödi beszéd

2010. május 26. 12:10 - Névtelen betelefonáló

Ezt is megértük. Emlékszem az első évfordulóra, amikor az immáron napok múlva kormányra kerülő Fidesz rendezett vitanapot. Mindig higgadtan nyilatkozó frakcióvezetőjüket azóta sem láttam olyan rákvörös fejjel beszélni, mint pontosan három évvel ezelőtt. Két éve pedig én emlékeztem meg e jeles dátumról. Most a beszéd negyedik évfordulóján végre valahára megértük: már nem a szegfű kormányoz.

Tovább
Szólj hozzá!

A három csapás celebje

2010. május 13. 17:22 - Névtelen betelefonáló

 

Kicsivel több, mint három nap is eltelt már azóta a bizonyos baleset óta, lassan hat napnál járunk. Mégis, még senki sehol nem írta le azt, aminek segítségével meg lehetne értetni, miért fontos a három csapás, azaz a visszaesők szigorú büntetése.
Tovább
Szólj hozzá!

Netlovagok százaléka

2010. május 07. 16:52 - Névtelen betelefonáló

Velünk vannak, velünk élnek, és nekünk, és egymásnak kommentelnek. A kétharmadot akarók között nem találjuk őket, de a szavazók között is felbukkanhattak. Nem politikáról lesz szó, hanem az arctalan ismeretlen ismerősökről, akik velünk élnek. Lehet, hogy látásból sem ismernénk meg őket, mégis tudjuk, kik ők. Ugyanis mindenhez értenek.

Tovább
6 komment

Győzelem

2010. április 26. 04:30 - Névtelen betelefonáló

Más reggelre ébredtünk. Mától valami megváltozik.

Tovább
1 komment

Gyávázós Böszméről kit gyávának neveztek

2010. március 02. 17:30 - Névtelen betelefonáló

Nem baj, ha tudjuk, honnan ered a gyávázás. Azt sem baj, ha tudjuk, Horn miért nem kapta meg a gyáva jelzőt. Bár valószínűleg ebből a blogbejegyzésből sem derül majd ki, de lagalább a költői kérdést felteszi valaki.

Tovább
2 komment

Vagyonnyilatkozom

2010. február 04. 22:48 - Névtelen betelefonáló

Örömmel látom, hogy diplomás pályakezdőként alig vagyok szegényebb egy politikusnál. Különösen szívet melengető érzés ez akkor, amikor a munkanélküliségi ráta országos csúcsot döntöget. Lássuk, miért is születhetett az a vicc, amely szerint „a kormány a javadat akarja - de azt mindet!”

Tovább
Szólj hozzá!

Irrealitásban rekdetek

2010. január 12. 17:15 - Névtelen betelefonáló

Vannak köztünk olyanok, akik úgy tűnik, mintha másik idősíkon vagy valóságban élnének.Először azt hittem, rosszul látok, mikor hétfőn elolvastam ezt:

Tovább
Szólj hozzá!

Dobogós tévhírek

2010. január 08. 20:39 - Névtelen betelefonáló

Keletkeznek, még „csak” három van belőlük, de megtölthető velük a dobogó. A harmadik mindegy hogy harmincból a harmadik vagy háromból. Hírek, hiszen a Ki? Mit? Hol? Mikor? kérdésekre is válaszolnak, de a miért és a hogyan kérdésekkel is „próbálkoznak”. Egyelőre azonban nem igazak. Lássuk!

Tovább
Szólj hozzá!

Már megint?

2009. november 11. 16:40 - Névtelen betelefonáló

Ez volt az első mondat meglepettségemben, mikor elolvastam ezt.

"Azon nem csodálkozom, hogy a vezénylő tábornok, a nagy nemzetmentő lehazudja a csillagot az égről. Azon már inkább, hogy ezt minden következmény nélkül teheti, mert senki nem kéri ki magának."

Őszödöt kikértük magunknak. És akik kikérte, az a szélsőséges bélyeget kapta. Nem említek én sem nevet, tudjuk ki a blogger.

Szerinte még uszításról is szó van, valami régebbi kijelentésben, ott a cikk végefelé említik . Az azonosítószám nélküli rendőrök sokkal kézzelfoghatóbb "uszítási bizonyítékok" mint egy kijelentés, amiért elnézést lehet kérni, vagy később meg lehet bánni. Apropó elnézést. Ki az aki a mai napig nem kért elnézést az alábbiakért?

"Másfél évig úgy kellett tenni, mmintha kormányoztunk volna"

"Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este."

Szóval van akinek szabad. Méghozzá kormányon. Másnak pedig még ellenzékből sem. Igaz, hogy a nagy ellenfélnek nincs ilyen beszéde, nem baj. Igaz, hogy soha ennyit nem hazudott talán egész életében, nem baj. Útban van, ellenzékben is. Akkor is, ha éppen nem a blogger a kormányfő. Kinek írta ezt az ébresztőt? Magának? A bevezetőben és a befejezésben a blogger jellemrajzát látom, nem pedig a nagy ellenfélét.

Ébren vagyok.

Szólj hozzá!

Miért nem vagyok baloldali?

2009. szeptember 17. 18:36 - Névtelen betelefonáló

Miért nem vagyok baloldali? Nehéz erre egyszavas választ adni, és nem is lehet. Nem is ez a célom. Írásom egyben reflexió és politikai „hitvallás”.

Tovább
Szólj hozzá!

A tévé válaszol avagy a részleges kommunikáció hasonlata

2009. július 23. 19:30 - Névtelen betelefonáló

Kaptam egy 37-cm-es, kb 8 éves LG tévét. Hozzá pedig egy UNIVERSAL 4 nevű távirányítót. Eddig nem lenne semmi érdekes, de a nehezen nyomkodható távirányító helyett megpróbáltunk újat keresni, lévén az eredeti már nincs meg. A sokadik távirányító próbálgatása közben pedig arra gondoltam, hogy bizony mi, emberek is valahogyan így kommunikálunk egymással. Sehogy, részlegesen vagy tökéletesen, a skála igen széles. Univerzális távirányító, beütöm a kódot. (Tapasztaltabbak tudják, hogy eme „pótlószerkezetek” 3 ill 4jegyű kódokkal működnek.) A TV-n vagy semmi vagy amolyan részleges reakció. A kikapcsoló gomb halkít, az 1-es gomb a 0-s, az 5-ös pedig a 4-es, a teljes felsorolás igénye nélkül. Persze ha ezt elemeznénk, az írás nem lenne több, mint laikusok számára unalmas műszaki történet.

Tovább
Szólj hozzá!

Az őszödi beszéd három éve

2009. május 26. 04:30 - Névtelen betelefonáló

Viszonylag ritkán árulnak olyasvalamit, amire három év jótállást vállalnak. Komolyabb műszaki cikkekre is csak két évet adnak. A harmadikat szerencsére nem érte meg a mostani „árucikk” a híres, de lecsengett őszödi beszéd. Május 18-án idézték az ingatlanadó kapcsán, de jobbára eljelentéktelenedett. Pedig mekkora visszhangja volt akkor! Rövid történet e híres szónoklatról két flekkben:

Tovább
Szólj hozzá!

Komment és program - gondolatok válság idején

2009. március 24. 20:00 - Névtelen betelefonáló

Nehezen találok címet elsőre. "Belebotlottam" ebbe a bejegyzésbe, pontosabban csak az idézetébe. De ha már idézet, elolvastam a teljeset. Akit érdekel, itt olvassa el, én csak idézek belőle, szubjektíven abból, ami megfogott, és kulturált formában kommentálni tudom.

Tovább
Szólj hozzá!

Stand by step

2008. november 29. 17:04 - Névtelen betelefonáló

Stand by step

Kapcsolja ki! - fogad az ELMŰ-ÉMÁSZ amúgy logikus hirdetése a metró területén. Mert amit nem használunk tovább, azt kikapcsoljuk/kihúzzuk. - Már akinek ezt tanították. Ha valaki az elmúlt időszak áremelkedései ellenére nem tanult energiatakarékosságot, hát most megteheti a reklámból.
Van világítson okosan reklám is. Őszintén szólva csodálkozom azon, aki nem tudja, hogy létezik energiatakarékos izzó, és jobban jár vele, mint a 100W-ossal. Már csak azért is, mert nem kell hozzá porcelán foglalat. De hagyjuk az elektromosságtant.

Gépeinket és gyártóikat szórakozató elektronika és világítás terén nem az energiatakarékosság vezérli. A háztartási nagygépek esetében A-G-ig terjedő energiaosztályok jelzik, mennyit fogyaszt. Persze bekötésnél mégiscsak a teljesítményt vagy a földelést veszsük figyelembe, mégsem lehet mondjuk egy mikrohullámú sütőt földeletlenül használni... De térjünk a tárgyra:

Tovább
6 komment
süti beállítások módosítása