Két hete is van már, de lehet, hogy több. Aki járt már Budapest aluljáróiban, az tudja, hogy jobban teszi, ha lépteit sietősre fogja,> mielőtt legalább egyvalaki (nem csak hajléktalan) pénzt kér tőle, esetleg cigarettát adna el neki, vagy netalántán saját magát, a járőröktől alig tíz méterre, vagy ami még ennél is jobb: jósolni próbálna a gyanútlan gyalogosnak.

Péntek este volt, egy pizzázós-sörözős este után tartottunk hazafelé, és éppen az Árpád hídi aluljárón át vitt az utunk, amikor valami fekete-narancssárga korongra lettem figyelmes az egyik oszlop tövében. Mint tudjuk, fővárosunk lakossága nem arról híres, hogy a szemetet a megfelelő helyre (szemetes) dobja. Így történt ez azon a péntek estén is, amikor azt a „valamit” megpillantottam. Ami minden volt éppen, csak szemét nem, de a legfőképpen: nem az aluljáró oszlopának tövébe való. Tok nélkül meg főleg nem. Egy bakelitlemezt találtam, a 33-as fordulatszámúból. Lehajoltam a lábnyomoktól is karcos korongért, mi van rajta. Barátomal azonnal továbbindultunk, épp csak annyit olvastam leróla, hogy a néhai Záray-Vámosi páros nagylemezét tartom a kezemben.

Hazaérve, de már a metrón nézegetve is kiderült, hogy bizony, az előadók rádióban is játszott számai (úgy mint Homokóra, Járom az utam) is megtalálhatók rajta. Azonban egy kérdés még hátravolt: vajon szól-e, vagy már a gondatlan kezelés miatt (gondoljunk csak a karcos, használhatatlan CD-kre, DVD-kre) miatt használhatatlan?

Viszont a karcos nagylemez pattogva-sercegve megszólalt. Aszimmetrikusan forgott, a tű szinte ugrált rajta, ám nem ugrott. Sehol sem. Bezzeg, ha egy CD-t karcolunk meg! Erre pedig még rá is léptek! (Tapossanak rá egy DVD-re! Jó eséllyel használhatatlanná válik.)

Zárszóként pedig, hogy a történetet el tudják képzelni, honlapom segítségével megmutatom gyűjteményem azon darabjait, amelyek bakelitlemezt is lejátszanak. Csakhogy látszódjék, a gyűjtőnek néha még a lom is érték.