Rendkívül, de legalábbis nagyon könnyű letiltást kiérdemelni - és nem Zuckerberg algoritmusaitól, hanem maguktól a felhasználóktól. Nem etikus, de legalább egyértelmű lépés olyantól, akinek nem tetszett, amikor karácsony táján megmondtam, nem tartom jó ötletnek a Megváltó születését a migrációs politikával párhuzamba állítani. No de úgy és azért letiltani, hogy az általam ajánlott szívesség megvalósítása nem sikerült? Ez is sikerült! (félsiker amerikai Andreának, aki nem olvassa a blogot)

Érdeklődésemhez hűen megakadt a szemem egy felhíváson egy zárt csoportban: VHS digitalizálására keresnek valakit, aki nem cég, de viszonylag gyorsan megoldja. Nosza, jelentkeztem, hiszen számítógép, összekötők, átalakítók és szoftverek nélkül, hibalehetőségek kiiktatásával közvetlenül át tudok másolni videokazettát DVD-re, méghozzá rendes, hagyományos filmformátumban, ami mindennel kompatibilis. DVD-video kombi, csak éppen a DVD vesz fel. Nem ront és nem javít a minőségen, ezt már a legelején mondtam is. Olyat még az újabb gyártású LG videóknál nem láttam, hogy valamit ne tudtak volna lejátszani, nem lesz gond a családi felvételekkel sem. Ez a gép pedig nem egészen 7, azaz hét esztendeje jött le a futószalagról és keveset használtam. 

Eljött a szombat, a rövid vendégség ideje, a próbának szánt kazettát a valódi esélyesek nyugalmával helyeztem a lejátszóba, miután végre-valahára sikerült a lapostévét átkapcsolni leánykori nevén AV-üzemmódba. (Azoknál ez nincs meg egy gombnyomásra, főleg ha a távszabályzón lekoptak a feliratok). A családi felvétel a szalagon 2003-as dátumozással jelenik meg, a kép szálkás-szemcsés, szalad, nézhetetlen, alig húsz másodperc alatt sem igazítja nézhetővé a lejátszó.

- Vedd ki, nyújtja a szalagot! - hangzik az akkorra már meg nem rendelői instrukció, bezzeg az ő kölcsön kapott lejátszójában rendesen működött, azt hitte ez valami professzionálisabb eszköz (írtam és mondtam hogy lakossági sima videó és nem voltak szövegértési gondjai!), meg hát azt hitte, rákészülök a műveletre. Arra, ami úgy működik, hogy VHS a VHS részbe, DVD pedig a DVD-be, rövid beolvasás után pedig működik, aminek kell. Szóval ennek kellett volna profibbnak lenni meg erre felkészülni, mint az orrsövény vagy a vakbélműtétre. Most már ezt is tudom, bár a lényeg és a tanulság mégsem ez.

Az ötlet meg a szűkös határidő onnan jött, hogy meg nem bízóm a tengerentúlról tett látogatást, a szülői házban bukkant pár videokazettára, és mivel ott nyugaton ilyen holmik szerinte már nincsenek, gondolta szerencsét próbál itt, Mucsaföldén vagy az Ugaron, ahol a Zetor meg a Zsiguli mellett itt-ott mutatóba akad még valakinek képmagnója. A dolog tényleg innen indult, hogy a magyar főváros elmaradott peremkerületeiből nem kell beljebb utazni a digitalizálandó családi képanyaggal. Ez, meg az évek alatt kialakult akcentus sokkal kevésbé zavart, mint az, hogy bár háromszor mondta el, hogy nem ért hozzá, és kétszer hallotta-olvasta, hogy nem stúdióeszközről van szó, mégis olyat kért számon, amivel nem rendelkeztem, illetve szükségtelen.

Igen, azzal a tudattal fog hazautazni és meghalni is, hogy a mucsaföldi néhai honfitárs fekete LG DVD-videója nyújtja a szalagot, a tulajdonosa pedig valami felkészületlen amatőr. Persze hozzá kell tenni, hogy mivel másik kazettával sem engedte a próbát, másik lejátszót sem tudtam volna a felvevősre csatlakoztatni, pedig egész pontosan további kettő készülékben lehetett volna még megpróbálni. Még mindig ne vessük el, hogy igaza van, de akkor meg miért nem volt mindegy, melyik kazettát teszem ELŐSZÖR a lejátszóba? (Ha amúgy egyformán féltette mindegyiket.)

A kínzó kérdés, miszerint ilyen fokú minőségromlás vár-e az én felvételeimre, nem hagyott nyugodni. Kerestem egy 2005-ben felvett filmet, amiről tudtam, hogy a hálószobai videóban nem sikerült kifogástalan minőségben megtekinteni, de sikerült DVD-re átvenni, majd hátravittem a harmadik lejátszóba. Azt a szintén 2005-2006- környékén felvett Hitchcock-filmet is belepróbáltam a három lejátszóba, ami csak a legkényesebb hálószobai videón vibrált egy kicsit, de kézi (távirányítós gombnyomkodás) tracking után ott is nézhető volt. Kerestem tehát kettőt filmet, HÁTHA nálam van a hiba, hogy a harmadik, immáron nagykorúvá lett Daewoo névre hallgató videó majd rosszul fogja lejátszani! Hát nem! Innen üzenem a tengerentúlra is, hogy a harmadik videóval filmklubot lehetne rendezni, a szalagok nyújtása pedig pontosan a kifogásolt DVD-video kombira jellemző legkevésbé.

Ugyanis: ha egy enyhén nyúlott szalag tartalmát óhajtja valaki megtekinteni, az akkor sikerülhet, ha a lejátszó erősebben csévéli, vagy feszíti meg a szalagot, mint az enyém. Plusz adalék, hogy a képmagnók gumigörgője 10+ év után általában szeret megkeményedni, ez szintén befolyásolja a szalagtovábbítást, NYÁVOGÁST is előidézhet. De még mindig ne szakadjunk el a mucsaföldi amatőr víziójától, és tegyük fel a kérdést: vajon egy szintén karbantartott stúdiómagnó (S-VHS) vajon hogyan viselkedik majd a megromlott minőségű felvétellel? És vajon: a kölcsönvideó tisztább volt-e mint az enyém, ami alig volt használva mert olyan kevés filmet kellett idáig digitalizálni? És ha tényleg, de tényleg nem sikerül elszakadni ettől a képzettől: vajon miért engedném egy teljesen idegen kazettáját a lejátszómba, ha a kárát nekem kellene megtérítenem? 

Hősnőnk várt néhány napot majd "hálából" letiltott - csakhogy biztosra megyek az algoritmusok ellen és kettő igazi (nem kamu!) profilom van, szóval úgyis hamar kiderül, ha valótlanságot terjesztene az ügyről. Kovács Kati pedig teljesen valós dolgot énekelt meg - kapaszkodjanak meg pontosan ötven esztendeje - mintha tudta volna, hogy megszületik valaki ekkortájt és majd 2019-ben tökéletesen ráillik:

Szívet cseréljen, aki hazát cserél!
Mert bárhogy él, s bárhol, csak félig él.
És bármerre jár, bárkit is talál,
más ott a csók, más a táj.

Tiltása legyen az ő félsikere. Duplán megdolgozott érte!

Akik ama bizonyos pénteken kora este pótlóbuszra kényszerültek, még nem tudhatták, hogy a csípős koraesti szélben várakozva valami sokkal rosszabbtól menekültek meg, s csak alig fél óra választotta el őket attól, hogy ne épségben érjenek a céljuhoz.

Történt ugyanis, hogy - idézzük a rendőrségi közleményt -

 az 51-es villamos Török Flóris utcai megállójánál K. Attila hangoskodott, és az utasokat lökdöste. A villamos vezetője felszólította a férfit, hogy szálljon le a szerelvényről. A 48 éves férfi ekkor szóváltásba keveredett a villamosvezetővel, akit többször ököllel megütött; a nő megsérült, és felhívta a rendőrséget.

Rögtön adódik a kérdés, miért nem tud úgy fogalmazni a  közlemény, hogy szidalmazni kezdte?

Az efféle közveszélyes elemeknek köztudottan  külön jogaik vannak, többek között bárkibe belekötni, jegy/bérlet nélkül utazni. Ezért aztán a tisztességes jogkövető, de minimum emberi viselkedésre képes állampolgárok joggal kiáltanak valami megoldásért, higgadt fejjel valami ésszerű és törvényes elrettentő büntetésért.

Jó lenne, ha példának okáért K. Attila minden nap elfáradna - mert hétközben 10-12, hétvégén pedig egységesen 8-8 órát dolgozna, pihenőnap nélkül - mindezt persze csak azért, hogy ne balhét keressen magának, ha legközelebb utazik, hanem ülőhelyet. Persze ezért a munkamennyiségért tisztességes fizetést kapna azért, hogy ne legyen motivációja más pénzszerzési módozatok után néznie. Mondjuk ez a helyzet nem állhatna elő, és nem csupán a fizetések vagy a kötelező éves szabadság és pihenőnapok miatt, hanem mert ez sem tartaná vissza a K. Attilákat a balhézástól. Balhéznának a diszkontban, amiért nem halad a sor a pénztárnál és ugyanúgy "szóváltásba keverednének" az utasokkal akkor is, ha valaki megszólná őket, amiért egy tényleg fárasztó nap után pont egy nyugdíjas előtt huppannának le a busz vagy a villamos ülésére.

Eközben a valóságban K. Attila ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást; a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Mi ettől persze még nem lehetünk nyugodtak, mert ezekben a percekben is valahol egy K. Attila éppen a szabadulócellában várja, hogy kiléphessen a rácsok mögül. És mindig lesz, aki megmagyarázza, hogy a K. Attilák miért így vagy úgy, és miért csúnya dolog azt mondani az ilyen emberre, hogy közveszélyes munkakerülő (1913 óta létező meghatározás!) vagy éppen ha drog hatása alatt állt, akkor azt, hogy drogos. Jó lenne, ha a K. Attilák nem gondolnák, hogy a börtön ingyenszanatórium és konditerem, vagy nem hinnék, hogy a rácsokon kívül egyáltalán nem kell dolgozni. Az efféle balhé ugyanis jó eséllyel a dologtalanok sajátja. 

Aztán jó lenne még, ha úgy éreznénk, hogy a törvény a jogkövetőket, és nem az elkövetőket védi. Jó lenne abban a biztos tudatban megfékezni az ilyen kretének őrjöngését, hogy majd nem minket vesznek elő, hogy lefogtuk, "szabad mozgásában/személyi szabadságában korlátoztuk" a rendőr megérkezéséig, holott csak visszatartani lett volna szabad, vagy valami hasonló, amit addigra ügyesen kiforgatnak a tettes jogait védők. A szolgáltató sem csökkenti a bérlet árát vagy ad ingyenjegyet azért, mert az utasok előszűrésével nem tudta garantálni a biztonságos utazást. A járművezetőt sem teszik majd át másik vonalra, hogy ne találkozzon K. Attilával, akinek csak egy elképzelt világban kell minden nap a munkában elfáradnia. Addig maradna a három csapás szigorítása, a törvények aktualizálása. A háttér megvan hozzá, a kétharmad birtokában jó lenne erre is figyelni. Mert senki nem várt két hét alatt rendet, de azt viszont naponta és joggal szeretné, hogy a testi épségét tajtékzó dologtalan idióták ne veszélyeztessék semmilyen járművön!

A forradalmian új trükkhöz az szükséges, hogy ne teljen el három hónap. A témakör felettébb érdekes, de nem annyira húsbavágó, mint budapesti tömegközlekedőnek a dizájnerdrog-fogyasztók jelenléte. Mivel az utóbbi kérdéskör nem zavarható le egy blogposzttal, boncolgassuk inkább az előbbit. Felzaklató helyett szórakoztató.

Lee Wilson (...) azzal keres rengeteg pénzt, hogy megtanítja a klienseinek, miként manipulálják úgy az exüket, hogy az újra összejöjjön velük. Ez elsőre még forradalminak is tűnhet, hiszen szinte mindenki került már olyan helyzetbe, mikor ismét szeretett volna együtt lenni a volt szerelmével, de egyszerűen sehogy se sikerült ezt összehozni. Ilyenkor szokott jönni az, hogy a barátok (ingyen) azt tanácsolják: „Ne foglalkozz vele!” „Ne írj neki!” „Ha látja, hogy eltűntél, akkor majd keresni fog”, és ehhez hasonlókat. (velvet.hu)

Itt most gyorsan zárjuk ki azokat a helyzeteket, amikből muszáj szabadulni: bántalmazó-megalázó kapcsolatok, testi-lelki terror, folyamatos zaklatás. Az ember szabad akarata ugyanis azt is jelenti, hogy az előbbieket nem köteles eltűrni. A félóránként 25 ezer forintnak megfelelő összegért mért férfiúi bölcsesség pedig a semmi újat jegyében abban áll, hogy:

A távolságtartás hatalom. A legjobb ha hagyjuk a másikat és ezzel megmutatjuk, hogy elfogadtuk a döntését és hagyjuk, hogy magától kezdje el érezni a hiányunkat. Aztán pedig, mikor újra felbukkan fontos, hogy azt kommunikáljuk felé, hogy jól vagyunk és tovább tudunk lépni.

A beválási hatékonyság 55-75 százalék, persze csak úgy, ha nem telt el három hónap. Itt egy ponton elidőztem, mégis mi szükség kilencven napon belüli látszat-leszarom-tablettákra, hiszen aki szakít, az kilépni/távozni/menekülni/továbblépni (megfelelő mindenkinek a saját élete szerint kiválasztandó) akar. Mitől lesz, lehet kilencven napon BELÜL vonzó, aki a szakító fél számára nem volt szerethető, értékelhető, netán tisztelhető? Hogy lehet pontosan három hónapon belül "nálad lenni újra jó lenne" felismerést tenni, ha épp előzőleg azzal zártunk le egy hosszabb vagy nem mélyítettünk el egy rövidebb kapcsolatot, hogy teljesen és összehangolhatatlanul különbözőek vagyunk, netán az egyik pusztán a neki nem-megfelelés okán teljes belső átalakulásra (megtörtént eset nyomán) küldte volna a másikat? Az odáig rendben van, hogy teljes belső átalakítást (a főfalak meghagyásával) épületen végzünk, és az emberi érzelmek nem követnek logikát, de azért bizonyos lelki törvényszerűségek, reakciók léteznek, amelyek kutatására a lélektan tudománya szolgál.

Aztán olyanokra is van példa, hogy a szakító fél úgy hat hét múlva már más oldalán virít, de olyan is, hogy bőven a kilencven napon túl egy minden tekintetben sokkalta jobb minőségű kapcsolatban "találja magát", ami olyannyira életre szólónak ígérkezik, hogy az esküvőt tervezik. Szándékosan nem fedtem fel, ki milyen nemű a történetben, hiszen mindenre és annak ellenkezőjére is lehet példa. Arra viszont aligha, hogy valaki az oltár előtt csap a fejére, hogy de nekem mégis a füvező-világjáró vagy a teljes belső átalakításra küldött kell, mert az milyen izgalmas illetve kiszámítható. Egy ember, ha gyors ütemben fejlődik, rengeteget változhat, és olyan is van, amikor egyáltalán nem akar. Semennyit sem és ennek különböző elejtett félmondatok formájában hangot is ad. Azonban az "alaplap", a lélek minden esetben ugyanaz marad. Ennek jegyében olvassuk az ingyen közzétett tippeket, kiemelések tőlem.

- Ne bízz abban, hogy beszéddel rá tudod venni, hogy meggondolja magát! Ez a legritkább esetben működik. Próbálj inkább a szívére hatni a feje helyett.

- Ne bombázd üzenetekkel! Ez azt a benyomást kelt, hogy labilis idegállapotban vagy.

- Ne könyörögj és ne mutasd ki, hogy elkeseredett vagy! Csak ront a helyzeten, ha másik kegyességére játszol.

- Tarts távolságot tőle, hogy észrevegye, hogy nem vagy ott! Ha pedig mégis kapcsolatba léptek egymással mindenképp mutasd azt, hogy jól vagy!

- Ha újra beszéltek rejts el közös vicceket, szófordulatokat a beszélgetésben, mert ez majd felidézi benne, hogy milyen jól éreztétek magatokat együtt.

Ha ő állt tovább, igencsak észre fogja venni! Ha hibás döntést hozott, azért, ha pedig jobb irányba fordult az élete, azért. Esélyes persze, hogy minderre nem kilencven napon belül kerül sor. A könyörgés meg az üzenetek = zaklatás, főleg ha a távozó ilyen téren korrekt volt és nem rángatott mézesmadzagot. A vicces szófordulatokat pedig megnézném ott, ahol a humorérzéket hiányolták vagy valaki tényleg híján volt neki. 

Szívesen, máskor is. Az óradíjam ennek megfelelően, kicsit rálicitálva az úriemberre ötvenkétezer forint. Házfelújításhoz hasznos, építkezésből megmaradt beépítetlen dolgokat beszámolok. A megkereséseket "semmi újat" jeligére a blogposzt alá várom ;)

Persze a tévedés jogát fenntartva lehet, hogy nevezett tanácsadónk ismeri Szécsi Pál A távollét című örökzöldjét, azon belül is " A távollét olyan mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja." részt. Ha pedig nem, ezúton ajánljuk figyelmébe:

Pontosan két esztendeje bukkantam erre a gyöngyszemre, amit most (is) elővettem, hiszen amíg emberek vagyunk, bizony mindig aktuális marad.

Merthogy

"Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világban, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán: a világ mindig annyit ért és lát csak szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes, torzító tükre felfog és visszatükröz." Márai Sándor

Rövid, velős magyarázat arra, miért ért mást az olvasó, miért adnánk más-más értelmet ugyanannak a versnek, mit akar mondani egy újságcikk, egy író vagy akárcsak egy blogposzt. Napjaink kiváló élőbeszéd-példája a nagy ellenzéki össz-egyeztetés a részegség-sztorival, amit „elkövetője” nyilvánosan „javított ki” szellemi részegségre. Tulajdonképpen ez ihlette, hogy elővegyem és rövidebben újraközöljem a két évvel ezelőtti posztomat.

Nem egyszer csodálkoztam rá, miért akarják sokan jobban tudni, mit akart a szerző eredetileg mondani. Miből tudja jobban az olvasó, ha Márai alapján még abban sem lehet biztos, hogy a szerzői szándék szerint értelmezi azokat?

Semmiből. Mindannyian külön adó-vevőkészülékek vagyunk, az én „felvételem”, mindenkinél máshogy jelenik, szólal meg. Az egyiknél eltűnik, a másiknál csíkoz vagy fekete-fehér a kép, a harmadiknál hiányzik a hang, a negyediknél hullámzik, az ötödiknél legtöbbször minden rendben van. A rendben levőt pedig elkönyveljük hozzánk hasonlónak, és a mondás szerint a hasonló a hasonlónak örül, de közéleti téren ugye ez sem dönthető el igen-nemmel.

Ha pedig Márainál is visszább nyúlunk, a „torzító tükör” és az emberi értelem kapcsolatáról már a Szentírásban is olvashatunk:

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre" (1Kor13)

Tehát a világ és „mások” nem egy objektív műszer. Sőt, senki készüléke sincs tökéletesre beállítva. Innentől kezdve már azt is felismerhetjük, hogy ki az, akinek abszolút igazság a tükör homálya. Erre pedig szintén Márai ad kiváló receptet:

„A butaság talán mégis agresszívebb, mint a kapzsiság és a kegyetlenség. A kapzsi vagy kegyetlen emberrel, ha másképpen értelmes, végül is meg lehet alkudni. De a buta ember életveszélyes, mert kiszámíthatatlan és megközelíthetetlen. Nem lehet vitatkozni vele. Csaknem lehetetlen védekezni ellene; el kell viselni, mint a sorscsapást. Kíméletlensége, önzése, szívóssága pokoli." (Napló, 1943-44, részlet)

Nagyjából ahányszor nyitom meg az alaphírt, annyiféleképpen fogalmazódik meg, amit most ebben a posztban üzenni szeretnék. Íme:

Decembert írunk. Úgy tartják, karácsony előtt hagyományosan nagyobb az adakozó kedv. Akárhogyan is van, a kérdéskör, hogy kinek, mennyit, hova, és milyen időközönként, az mindig vitatéma marad. Van viszont az adakozásnak egy módja, amivel garantáltan annak teszünk jót, akit magunk előtt látunk, és még csak készpénzbe sem kerül minden esetben.

Immáron tökéletesen legitim és legális intézményesített keresőfóruma jelent meg annak a jelenségnek, amit kitartásként, szeretőtartásként jelöl a magyar nyelv. Az angol sugar daddy és sugar baby kifejezéseknek magyar fordításuk nincsen, de nem baj, lett nekik immáron magyar nyelvű társkeresőjük. Hogy mindez miért nem működik mondjuk fiatal, ezermester jellegű férfi – idősebb nő felállásban vagy éppen hogyan hat a normál társkeresésre, nálam külön blogposztot ért.

Mivel nem vagyok nő, nem járok luxusautóval és kokaint sem fogyasztottam soha, ezért nehéz lesz elképzelnem, mi játszódott le annak a nőnek a fejében, aki kölcsön-luxusautójával lazán halálra gázolt egy idős gyalogost Zuglóban, otthagyta, és elment szempillát csináltatni.

Érett soroknak gondolnám, ha nem tudnám, ki írta ezeket, és nem meséli el életéből azokat a szokványosnak nem, de helyenként inkább extrémnek mondható dolgokat, amiket.

Hétköznapi helyzet egy nem hétköznapi kisfilmen. Elvileg bármikor, bármelyikünkkel előfordulhat, önmagában nem jó vagy rossz. Fekete-fehér mozgóképsor, úgy nagyjából bármikor játszódhat 2006 után. Tartalma, és ahogyan tálalja, megfog.

Ritka posztok egyike, nem fogok most levezetni semmilyen gondolatsort, hogy valami építő tanulságot rakjak a végére, egyszerűen meghagyom most az amúgy nagyon jól felépített kérdőjeleket. Elemzem, és közben tudni vélem, vagy legalábbis úgy sejtem, saját életemre vetítve nem fog lejátszódni ilyen szituáció.

Ezeket a sorokat nem elég elolvasni és bólogatni. Remek és mindig aktuális összefoglaló azoknak, akik értik, pontosabban eszerint cselekszenek, és nem csupán elmével követik a leírt sorokat.

„... És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az élet és a szellem minden területén. Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot."

(Márai Sándor, a kiemelések viszont a bloggazdától valók) 

Ha ezt elolvasták, bólogattak, hogy így van, majd elmennek mondjuk valóvilágot nézni, mondván csak ez fogható a szobaantennás tévén, nem történt és nem történik semmi, csupán megdöngettünk egy nyitott virtuális kaput, aminek egyáltalán nem fáj, ha döngetik és még csak nem is visszhangzik.

Ne azért ne nézzünk „valóvilágot”, mert az gáz, ciki, vagy műveletlenségre vall, és ne higgyük, hogy az „éjjelnappalbudapest” a vegytiszta valóság, mert ilyen téren a valóságunkat is mi hozzuk létre, szabad akaratot kaptunk. Azért ne a „mohó, de nem igényest” válasszuk, mert tudatosan akarunk többek lenni a céltalan, már-már garázda részeg ordítozásnál (ami nem keverendő a jó hangulatú házibulival vagy kertipatival ugyebár). Azért, mert még az ocsmány tűzfalat is több értelme van két négyzetméteren lefesteni, mint a tévé előtt bólogatni, hogy ezek milyen kretének, mi pedig milyen igényesek. És azt se felejtsük el, hogy ez kreált valóság, ami helyett létre lehet hozni valódi szellemi terméket vagy éppen kézzelfoghatót. Mind a kettőtől többek leszünk, lehetünk, és mind a kettővel őrizhetjük magunkat és a kultúránkat. Ugyanis az „elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le.”

Olvasó, válogass tehát.

E pár sort ajánlom azoknak, akik egyfajta státuszként tekintenek rá, a többieknek pedig azért, hogy lássák, az ár még vagy ma már nem jelent automatikus minőséget.

Hekkerek buktatták le tulajdonképpen a hekkelést azzal, hogy behatoltak a We-Vibe 4 vibrátorok vezérlőrendszerébe. E rendhagyó felfedezéssel együtt ugyanis kiderült az is, hogy a gyártó piackutatási céllal ugyanazt csinálja, csak épp nem kapcsolgatja be az eszközt, a bluetooth-zár pedig még esetenként annyira sem véd mint a legolcsóbb hagyományos. Két példa arra, mire NE használjuk az okostechnikát.

Remek kampányfilmecskébe botlottam a neten, bár olyannyira nem botlás volt, hogy a plakátját megláttam a metróban, és így rákerestem. Fontos alapdologra hívja fel a figyelmet, persze amiért ez a poszt foglalkozik vele, annak csak nyomokban van köze az elektromossághoz.

Valami egész furcsa világot élünk, amiről igen nehéz eldönteni, hogy a nagyvárosi lét velejárója-e, mindenesetre nyugodtan kimondhatjuk: valami nagyon nem stimmel ezen a fronton.

Ismerős név, új tartalom, ami a hirdetés szövege szerint nem MLM, nem tőzsde, nem ingatlan, hanem színtiszta gondolkodásmód. Most már nem dobja fel a közösségi oldal, viszont névtelen hősünk esete garantált recept arra, hogyan lehet észrevétlenül átnyergelni valami másra, és folytatni ott, ahol a bedőltet abbahagytuk.

Világok harca képes zajlani egy kommentfolyamon. Az egészen sötét, tárgyiasító, sovinisztától kezdve a sokszínű, lehető legtöbb tényezőt figyelembe vevőn át tényleg minden képes előfordulni egy párkapcsolati blogon. És hogy nem csak a számítógépeknél létezett fekete-fehér meg színes monitor, az utóbbi színskálát felvillantva álljon itt egy komment, amelyet tulajdonosa szíves hozzájárulásával teszek most közzé.

Egy hét, hat nap, ahol aztán tényleg mindent. Mindent, csak azt nem, ami tényleg letenné az alapjait valaminek, amit úgy hívnak, hogy a tartós kapcsolat kialakításának és működtetésének képessége. A postafiókomban (kíváncsiságból maradtam feliratkozva, részben e levélkék Áltudomány című posztjaim ihletői), ez várt a minap:

Ha nem a gép előtt akarod tölteni a nyaradat, hanem szép lányok szoknyája alatt, akkor itt az idő. Egyszeri és felülmúlhatatlan lehetőséget kínál most neked az Akadémia csapata. Ám csak azoknak, akik készen állnak, hogy 6 nap alatt elérjék, hogy gátlástalanul sikeresek legyenek a nőknél. Csupán 6 nap alatt! Készen állsz?? Akkor olvass tovább!

Az igazi dicséret számomra olyan, ami spontán és vagy érezni rajta, szívből jön. Nem csupán azért, mert jólesik vagy a másik biztosan hallani akarja. Ezek a sorok - hiába nem látott az írójuk! – mégis igazi elismerő szavak, amiket most reklám helyett meg is osztok az olvasókkal. Íme:

„Hát örömmel olvasom a sorait, látom nagyon szakember az ilyen dolgokban és ért a magnókhoz. Szívesen venném én is, ha olyan ember kezébe kerülne ez a magnó, mint ön, aki megbecsüli és értékeli, pompás kis darab. Én is nagyon szeretem, ami nekünk van a garázsban, szépen szól, és amikor lent tartózkodunk, hallgatjuk, sőt még a kazettát is.”

Ha most a kilencvenes években lennénk és rádiószerelő lennék, óriásplakátra, közterületre kihelyeztetve dőlnie kellene a megrendeléseknek. Viszont 2016 van, sosem tanultam intézményi keretek között szerelést, jó bornak pedig nem kell cégér.

E pár sor közvetlen előzménye hogy budapesti személyes átvétel lehetőségéről érdeklődtem egy Gödöllőn található, dobozában tárolt, ritka szép állapotú, levehető hangszórós kétkazettás magnó után. Erre ugyan nincs mód, ám  - rendhagyó módon – nem csupán megköszöntem a gyors választ, hanem olyat is találtam írni, hogy tetszene, és ha egyszer arra járnék (kiváló páros program egy kirándulás oda), és még meglesz, szívesen átvenném, ritka ami ilyen szép állapotban marad meg. Kiderült aztán, hogy két ugyanolyan (vagy hasonló?) készülékük van, szeretik ők is a magnót, én pedig azt is meg találtam említeni, hogy álltában keletkezhet ilyen-olyan mechanikus baja, azért kattog (e felsorolással most nem traktálnám az olvasót), és hogy méltatlanul kevesen gyűjtik a kilencvenes évek technikai csodáit.

Innen jött e pár kedves gondolat, hogy ő maga is inkább adná egy hozzáértőnek/gyűjtőnek, (mint egyszerű konyha- vagy műhelyrádiónak, ami kb. akkora megbecsülésnek örvend, mint egy sámli). Persze a levélváltásból kitűnt gyűjtői mivoltom, no meg persze az, hogy valamennyit értek is hozzá, de gyorsan hozzáteszem, bőven nem emlegetek mindent szaknéven. Azt meghagyom a hozzáértő közegnek és a megfelelő netes fórumnak, laikust kár terhelni vele.

Aki személyesen ismer, annak többször emlegettem már, hogy miért ért többet számomra egy bizonyos „Na végre!” felkiáltás, mint az utána mondatott udvarias köszönöm. Pedig ott csak a kábeltévét „igazítottam meg”, hogy ne a fél szobát megkerülve, hosszabbított kábelen fusson a jel, hanem egy gyárilag szerelt ötméteresen. Valahogy így ér körbe a történet, ilyen gondolatok által nyernek értelmet az elismerő szavak (a szókapcsolatra érdemes rákeresni!), a jó bornak pedig továbbra sem kell cégér, persze ha (még) nem ismerjük, célszerű megkóstolni.

És végül a nap gyűjtői-rajongói jó híre: létrejött egy VHS Fan Klub névre hallgató zárt csoport. Minden olvasónak, aki szerette-szereti ezt a technikát, érdemes csatlakoznia!

Noha nem szokás, most rögtön a csattanóval kezdem. Ez a hirdetés csak másodsorban az ára miatt érdekes. Igazából most a szöveg az érdekes. Amit pontosan, betűhíven idézek az olvasónak:

„Olyan funkció jön a Messengerbe, amelyről eddig csak álmodott” – ezzel a címmel kezdődik az egyik „tech-hír”, amiről rögtön a tegnap idézett sorok jutottak eszembe. Hiszen akkor még chat sem létezett, nemhogy eltüntethető szavak, és módosítható üzenetek.

A legszebben és legérthetőbben fogalmazott, legtalálóbb sorok. A huszonegyedik század emberének még inkább szólnak. Főként azért, mert korunkban már nem csak kimondott vagy papírra vetett szavakról beszélünk, hanem a virtuálisakról is. És nem, a szavak ereje ezzel együtt nem veszett el. Ezért kell elolvasnunk, értelmeznünk, netán továbbgondolnunk Wass Albert sorait.

Van az a mondat, gondolat, ami a teljes szövegben, és önállóan is megállja a helyét. Én bizonyára külön posztot szenteltem volna a témának pár körmondattal és egy-két fura hasonlattal, e figyelemreméltó megfogalmazás viszont kolléganőmtől való, az ő szíves hozzájárulásával teszem most közkinccsé.

Az, hogy élj a mának, nemcsak azt jelenti, hogy rúgjunk be, ki tudja, meddig lehet, hanem azt is, hogy éljünk meg dolgokat, érezzünk, amit érzünk mondjuk ki, amit szeretnénk, azért tegyünk, és amit nem szeretnénk, annak pedig ellene tegyünk.

Az a bizonyos Carpe diem, amit máig sokan választanak mottójuknak. Tisztelettel ajánlom a fenti sorokat a tízes-húszas korosztály tagjai figyelmébe! Meg persze az „örök gyerekekébe”.

Aki teheti, nézze meg a Holt költők társasága c. film idevágó részletét is, ebben a főszereplő J. Keating (Robin Williams) magyarázza a diákoknak az életérzést. És akkor végre az Élj a mának sem lesz közhely.

Kihagyhatatlan! Olyannyira gyári állapotú, hogy a felvevős részbe kazettát sem szabad tenni, mert nyolcvan százalékban nem működik és eltépi a szalagot. Ára? Három kiskeresetű ember fizetése! Túlárazott termékek, 4. rész.

Egyszerűen, lényegre törően, érthetően. Laza stílusban, mégis precízen fogva a gondolatmenetet. Így jellemezném azt a bejegyzést, amiből szeretném kiemelni a hét tételmondatát. Mert ebben benne van minden. Aki továbbgondolni vágyik, annak jó kiindulópont, aki viszont szereti gyorsan, velősen kézhez kapni a feldolgozhatót, az is sokat nyer vele.

Sokunknak akadnak nehéz, sőt számára megfejthetetlen kérdései élete során, tárgykörtől függetlenül. Ez itt viszont annyira egyszerűnek tűnik, hogy rögtön fel is teszem az olvasónak. A történet nem saját, csak a kérdés, ami már-már szórakoztatóan egyszerű, mégis talányos.

Az alábbi kis idézet, ha minden igaz, egy sokakat megosztó szerzőtől való. Vannak, akik szeretik, vannak, akik giccsnek tartják, de titka talán mégis abban áll, hogy a lehető legtöbbek számára, egyszerűen, mégis irodalmian fogalmaz meg bölcsességet.

Ismét egy gyöngyszem, amin érdemes eltöprengeni, hiszen amíg emberek vagyunk, bizony mindig aktuális marad. És ha már egy blogbejegyzésben gondoljuk tovább, mi másról szólhatna, mint az oly egyszerűnek tűnő, ám a valóságban igencsak összetett kommunikációról?

Merthogy

Talán azok a legjobb adásvételek, ahol nem csupán gazdát cserél a pénz és a termék, hanem még ennél is több történik. Utóbbi – hiába csak egy tárgy – jó és értő kezekbe kerül, hogy aztán valódi értékmentő tevékenység kiváló alanya legyen.

Váratlanul bukkantam rá pár napja, nem ezt kerestem. Azonban elérkezett az idő, hogy megfogalmazzam: mi is ez a blog, miket, miért, milyen céllal írok, és miért pont úgy, ahogy. Nem szándékom más tollával ékeskedni, de ha az a toll szépen ír, jól rajzol, akkor érdemes „kikölcsönözni”, hogy a legtalálóbban segítsen kifejezésre juttatni, ami nem kötelező ugyan, de nem baj, ha egyszer csak megfogalmazódik.

Szívesen használom e blog felületét arra, hogy valami rejtett összefüggést, netán elvont párhuzamot fejtsek ki vagy egyszerűen a gondolkodás egy újabb színárnyalatát mutassam meg. Van azonban az az eset, amikor még a két ellenpólus, a fekete meg a fehér sem érhető tetten, mert egyszerűen az alább fejtegetett világlátás maga a nettó sötétség.