„Egy igazi férfit videóztak le Budapesten” – szól a poszt címe. Bejegyzés pedig azért születethetett eme férfiúról, mert sétálni tanítja férfitársait. Nem is gondolnák, milyen jelentősége van ennek…

Kezdjük az elején. Az internet korában, a huszonegyedik században az ismerkedés hogyanja már nem evidens dolog. Ám e készség elsajátítása még korábbról indul, mint ahogyan az olvasó gondolná, az egyik ilyen önjelölt oktató (céljukról, módszerükről lásd később) az alapoktól kezdi. Aki nem tudná lejátszani, annak idézek a posztból, mit is oktat nekünk a „társas dinamika szakértő”.

„A legfontosabb szabály, hogy ne görnyedjünk, hanem húzzuk ki magunkat. De nehogy azt gondoljuk, hogy ez elég ahhoz, hogy férfiasan járjunk. Nem. Ennél azért többre van szükség, arra a kis fűszerre, ami megkülönbözteti a férfit a férfiasan, CÉLIRÁNYOSAN sétáló férfitól. Íme az aranyszabály: NE LEGYÜNK TÚL KEDVESEK ÉS SOHA, DE TÉNYLEG SOHA NE TÉRJÜNK KI MÁSOK ELŐL! Akkor sem, ha az babakocsi, esetleg kerekesszék. Mert hát XY férfisétálási szakértő szerint, ha netán kitérnénk egy babakocsi, ne adj' Isten egy kerekesszék elől, akkor egy csapásra odalenne a férfias járásunk.”

Naiv ismerkedni vágyó megtanulja ezt az amúgy kissé mesterkélt járást, ami akkor sem állna jól neki, ha történetesen Európa legjóképűbb férfija lenne. Csak egyetlenegyszer mutatja be egy (első) randevún, és a hatás szinte garantált: nem lesz folytatás. (Ha mégis, akkor a sikeres találkozókkal megegyező számú készüléket választhat a rádiógyűjteményemből.)

Az ismerkedés oktatására komplett csajozóakadémiák épülnek, amelyek ízelítőül ingyenes hírleveleket is kiküldenek. Ezek amolyan műsorajánlók, mint a járásoktatás is. Eme figyelemfelkeltők arra jók, hogy a felbátorított jelentkezők majd komoly tízezrek fejében „gyorstalpalókon” sajátítsák el a siker kulcsát, amire ha létezne egységes mód, olyanok lennénk, mint a programozható univerzális távirányító: csak be kell ütni az adott típushoz való számsort.

Egyszer szándékosan elmentem egy ilyen ingyenes bemutatódélelőttre, lássam, mit oktatnak. A helyszín egy belvárosi lakás, a fiúcsapat egy kisebb létszámú iskolai osztályt tesz ki. Átlagos, nem férfimodell-kinézetű, ám jóravaló férfiak jöttek el abban a reményben, hogy „megkapják a kódot”, netán hozzásegítik őket.

Ehhez képest jópáran egy rakás tévhittel ültek be oda. Olyan tévhitekkel, mint ez a sétálás, és ami a legérdekesebb, nem és nem csak ezt oktatják ott, mert azt azért ők is tudják, hogy egy levegőben lógó párpercesnél még a sima szexpartnerkeresés is komplexebb folyamat.

Tizenvalahány átlagos, jóravaló ember ül bent egy szobában, hogy felfedjék előttük, mit kéne máshogy, jobban csinálniuk. (Jelzem, a „WoWozol meg recskázol” (sic!) meglehetős általánosítás és nem mindenkinél célravezető a sokkterápia módszere.) Visszatérve: az alkalmi és a tartós között legalább akkora különbségek vannak, mint az autólopási trükkök és a B kategóriás jogosítvány megszerzése és az azt követő autóvásárlás között.

Ezek az akadémiák főként az előbbire, tehát a "gyors vonzalomépítés rövidtávon"-ra fókuszálnak, ugyanakkor belecsempésznek (némi) általános ismeretet, ami a videóban is van: hogy az egyenes testtartás a nonverbális kommunikáció része, magabiztosságot sugároz, ami az alapok alapja és a kisugárzás javításához tartozik. Sőt, a videó főszereplője pont hogy sokkal jobban és relevánsabb tartalmakat közvetítve nyilvánul meg írásban. Nagyjából ennyi a tanulság ezekből, és kb. minden hasonló ingyenes oktatóanyagból ekkora a hasznosítható információ aránya. (Gyanítom, a fizetősben is, alább írom, miért.)

Aki ugyanis komolyan gondolja, mint ahogyan én is tettem, annak igényes forrásokban, kommunikációval foglalkozó pszichológiai könyvekben és valóban hozzáértő coach-ok személyes tanácsadásain kell keresnie a megoldás kulcsát. Ami nem létezik. Van helyette tájékozottság, személyre szabottság, sok helyről szerzett elméleti háttér, amivel a gyakorlat hatásfoka nagyon sokat javítható. NINCS egységes recept, kód, mert ami jól áll az egyik embernek, nagyon hiteltelen a másiktól.

Aztán mi a helyzet akkor, ha valaki az álakadémikusok szerint férfiatlan, azonban munkája pont azt a kiállást kívánja meg, milyen amilyen ő eredetileg? Mi van akkor, ha pont azt a korrektséget, netán a lazával majdnem ellentétes komolyságot szeretik benne? Mi történik akkor, ha valaki közvetlen, megnyerő, lenyűgözi a beszélgetőpartnereit, de képessége lényegében ki is merül ennyiben?

Csak az utóbbira tudom a választ: az, hogy rövidtávon ő a nyerő, a családtagokat is megnyeri, de tartósan nem lehet befutó. Ő az álakadémiák kiváló alanya, a hozzám hasonló komolyak pedig a tízezresek kiapadhatatlan forrásai, ha befizetnek rá, és valószínű sohasem lesznek csajozógépek, „felszedőművészek” (PUA). Épp ezért fontos, hogy az egyéniségünket formáljuk „piacképessé”, ami jóval lassabb, macerásabb, utánajárósabb mint beülni pár hétvégére meg „terepre menni”. (Amúgy őszintén, kis túlzással: ki az, aki szórakozóhelyről akar magának feleséget?)

Nincs recept, nincs kód. Egyéniség, egyediség, időzítés, szerencse, (aki megtalálta, akit keresett, annak hála, megbecsülés, kölcsönösség, összehangolódás) van. Háttérismeretek, gyakorlat, kitartás, sokszor nem kevés idő, szerencse, személyes tanácsadás, kisebb-nagyobb tapasztalatok, egyedi emberi lelkek, (sőt ha hiszünk az előző életek létezésében, akkor azok kapcsolódásai!) léteznek. Nincs rá egységes tudomány, csak áltudomány, legalábbis a férfiaknál. Aminek nem szabad bedőlni, mert sokba kerül. Annyiba, mint egyedi hajat vágatni, ruhatárat frissíteni, néhány könyvet megvenni és pár alkalommal személyes tanácsadásra menni valaki tényleg hozzáértőhöz. Azaz kívül(ről)-belül(ről) önfejleszteni. Ezek után ki-ki döntse el, hogy udvariatlanul sétálni (és közben még egy villanyoszlopot sem megkerülni) vagy tudatosan keresni éri-e meg jobban…