Bandee blogja

Páratlan eszmefuttatás

2016. február 15. 16:15 - Névtelen betelefonáló

Szívesen használom e blog felületét arra, hogy valami rejtett összefüggést, netán elvont párhuzamot fejtsek ki vagy egyszerűen a gondolkodás egy újabb színárnyalatát mutassam meg. Van azonban az az eset, amikor még a két ellenpólus, a fekete meg a fehér sem érhető tetten, mert egyszerűen az alább fejtegetett világlátás maga a nettó sötétség. Felháborodni és továbbgondolni ér!

Ez a bűbáj férfi azt írja a képek alá, hogy kövéren és soványan, mindenhogy szereti őt. Pedig a felesége képét nézve arra gondolok, hogy mintha nem ugyanez az ember lenne” – kezdte az ismert rádiós műsorvezető, majd elmondta, szerinte az ehhez hasonló igénytelen nők nem érdemelnek párkapcsolatot. „Tudom, hogy most rengetegen fel fognak háborodni, de muszáj beszélni azokról, akik egyszerűen nem figyelnek oda magukra. Aki ennyit hízik, az külsőre is méltatlan lesz a partneréhez, mert leszarja a párkapcsolatot.” (24.hu)

(Kiemelések tőlem.) Mielőtt kommentálnák, és feltennék a kérdést, miért idézem be ezt, olvassanak tovább, hogy legalább megsejtsék és megértsék, hogy ezek a gondolatok bizony egy tőről fakadnak és összefüggés húzódik közöttük.

Meghalt az 50 éves nagymama, akit unokájának meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek még 2012-ben. A kilencéves kislánynak három órán keresztül kellett futnia egy szelet csoki megevése miatt, de nem élte túl. (…) A nagymama állítólag hazugságon kapta a kilencéves kislányt: a gyerek azt állította, hogy nem vett el csokit a készletből, de a nagymama kiderítette, hogy nem mond igazat. Ezután büntetésként három órán át futtatta a ház körül. A kislány a véget nem érő körözés végén már csak mászni tudott, és sírva könyörgött a nagymamájának, hogy hadd álljon meg. Végül annyira kiszáradt, hogy meghalt. (hirado.hu)

És most lehet felháborodni. (Sőt!)

Vegyük előre a rövid viszontkérdést: férfiként tudakolom, mi a helyzet a férfiakkal? Nekik szabad-e igénytelennek lenniük bármilyen tekintetben? És mire nevel a nagymama? Elég csak az utóbbit megválaszolni és rögtön meglelik a párhuzamot. Utóbbi cselekmény és az előbbi kijelentés között ugyanis oksági összefüggés van. Ez pedig nem más, minthogy aki nem hajlandó önsanyargatásra, az igénytelen és nem fog kelleni senkinek, valamint ez a világ kizárólag agyonretusált-plasztikázott modelleket hajlandó elfogadni és tart szerethetőnek, a „piacorientált” nevelkedést pedig nem lehet elég korán elkezdeni.

Ha ez a körmondat is megvan, adják hozzá az online világ szerepét, és egy generációt, aki a netes sértegetések korában nevelkedik. És azt se feledjék, nem lehet minden felnövekvő ifjú mögé tartalomfelelőst állítani, aki megtanítja, mi felett kell átsiklania, mi hasznos vagy káros, és mikor kell (hatékonyan) megvédenie magát.

Ha ennél is elvontabb vizekre evezek, megkérdezem legalább az olvasót: hallott-e már sorsszerűségről vagy egyszerűen csak arról, hogy valakik tudatosan választják egymást. Mert ha igen, hát abban ott van az a bizonyos félmondat:

mindenhogy szereti őt.

Mert azt gondolom, hogy a tartós kapcsolatok valahogy egész máshol és sokkal összetettebb módon dőlnek el. Ez a terület nem fizika, hogy gravitációtörvényhez hasonló tényigazságokat állítsunk fel akár a szomszédról akár híres emberről. Tendenciákat is legfeljebb az fogalmazhat meg, aki járatos az emberi lélek rejtelmeiben, ám valahogy pont a szakembereket nem hallom soha ítélkezni. Talán nem véletlenül.

És végezetül: ne mondja meg nekem senki, hogy mi a szép, ki, mikor tetsszen és hogyan ne. Félreértés ne essék, nem buzdítok senkit önelhanyagolásra, sőt, azt vallom, hogy mindenki hozza ki magából a legjobbat, mert akkor tudunk valóban kívül-belül egyéniségek közül választani. Akkor is, ha a hangszóróból csak a sötétség hangjait halljuk. A jelszó pedig: mindenhogy szereti.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr718393376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása