Valami egész furcsa világot élünk, amiről igen nehéz eldönteni, hogy a nagyvárosi lét velejárója-e, mindenesetre nyugodtan kimondhatjuk: valami nagyon nem stimmel ezen a fronton.

Aaron Chervenak Los Angelesből utazott Las Vegasba, hogy feleségül vegye élete nagy szerelmét: a saját iPhone-ját (…) a férfi és a mobilja már május óta házasok. 

Eközben két hónappal később Budapesten szakítósbulit rendeznek, New Yorkban pedig még év elején felavatták az első utcai maszturbálófülkét. Utóbbit annak okán, hogy egy felmérés szerint az ottani férfiak 39%-a már a munkahelyén is oldotta ily módon a stresszt, és hát kell erre valami legális helyszín, amit amúgy - a fülketelepítő cég állítása szerint - százan(!) kerestek fel az első napon.

A három, „régi értékek” ellen való dolog közül a szakítósbuli tűnik a legszelídebbnek, ugyanis itt

"...az ember kidühöngheti-kibúslakodhatja magát, feltehetőleg nem kell közben enyelgő párocskákat kerülgetnie, viszont az is lehet, hogy találkozik valakivel!"

Mindehhez körítésként szerelmes dalok helyett szakítószenék lesznek, persze az eredeti felhívás azért jóval merészebb:

"Összetörték a szívedet? Vagy te törted össze valakiét? Egy nehéz szakításon vagy túl és legszívesebben a hold felé nézve ordítanád, hogy fáj? Be akarod verni az utolsó szöget a haldokló kapcsolatodba egy egyéjszakás kalanddal?"

A dolgot ne bagatellizáljuk, azóta már megfejtették, hogy a szakítás egyfajta gyászfolyamat, és a lelki fájdalom mint olyan, hasonló, ha nem éppen azonos területeket „kapcsol be” az agyban, mint a fizikai.

Közben asztrológusok néhány éve szinte egyhangúlag azt írják, hogy az elkövetkező néhány évtizedben egyre több és több lesz az egyedülálló. Ideje elgondolkodnunk azon is, vajon miért, és nekünk mi a szerepünk ebben, mert telefonnal házasodni, vagy éppen a tökéletes testű-lelkű készárura várni alighanem tudatos döntés. Még akkor is, ha amúgy az „ájfonos” frigyet az adott államban hivatalosan nem ismerik el. Aztán itt van még a szakítás kultúrája vagy éppen kulturálatlansága, mert ezt a műveletet sajnos a mai döntő többségnek nem sikerül normálisan-kulturáltan kiviteleznie. És bár a felejtősbuli jó ötletnek tűnik, mégsem az, az ember ugyanis se nem számítógép se nem magnó, és aki azt hiszi, hogy a lélek előzmények mappája pár óra alatt törölhető, az téved.

A „History” pedig, bármennyire is a jelenre koncentrálunk, okozhat még bonyodalmat a későbbiekben, megjelenhet a „tegnap ő nem akart, ma én nem fogok” mentalitása a soron következő kapcsolatban, netán következik mondjuk pár év tudatos, (aztán már elnyúló) szünet, szélsőséges esetben pedig az, hogy valaki nőül veszi a saját mobiltelefonját. Egész egyszerűen mintha döntő többségünk nem arra lenne kondicionálva, hogy képes legyen megoldani a lelki bajait, van helyette shopping, maszturbálófülke meg feleségül vett mobiltelefon, barátaink, kedvesünk pedig olyan, mint a Duracell: kapható másik. Mindezeket pedig megelőzi mondjuk egy jó kis szakítósbuli. És így belegondolva, érdemes feltenni a kérdést, hogy a fejlődés csúcsának tartott világvárosokhoz képest a falvakban miért nincsen melegfelvonulás, maszturbálófülke, és miért nem akarta még senki sem feleségül venni egyetlen mezőgazdasági vagy háztartási gépét, állatát sem.

Végül Márai Sándor teszi fel nekünk a ma még költői kérdést:

„Mondd csak, miért nem tanítják a férfiak és nők egymáshoz való viszonyát az iskolákban? Egészen komolyan kérdezem ezt, nem tréfálok. Végre is, legalább olyan fontos ez, mint hazánk hegy- és vízrajza, vagy a helyes társalgás alapszabályai. Legalább annyira ezen múlik az emberek lelki nyugalma, mint a becsületen vagy a helyesíráson. Nem gondolok én semmiféle frivol tantárgyra... Arra gondolok, hogy értelmes emberek, költők, orvosok, idejében beszéljenek az emberekhez az örömről, a férfiak és nők együttélésének emberi lehetőségeiről... Tehát nem a >>nemi életről<<, hanem az örömről, a türelemről, a szerénységről, a kielégülésről...”

Nem hiszem, hogy ezt tanulni ne lenne jelentkező, viszont a „szép új világ” hamar visszafejlődést kiáltana. Így legalább megmaradunk abban a hitben, hogy a lapostévétől leszünk modernek és korszerűek, holott ahol ekkora technológiai ugrás van, ott a lélek is szinteket lépdelhetne. Addig viszont áll a kérdés, felírjuk egy kivetítőre…