Velünk vannak, velünk élnek, és nekünk, és egymásnak kommentelnek. A kétharmadot akarók között nem találjuk őket, de a szavazók között is felbukkanhattak. Nem politikáról lesz szó, hanem az arctalan ismeretlen ismerősökről, akik velünk élnek. Lehet, hogy látásból sem ismernénk meg őket, mégis tudjuk, kik ők. Ugyanis mindenhez értenek.>
> Utaspanasz a BKV blogon: ők pontosan tudják, ott voltak, biztosak abban, ki, hol, mikor és miben hibázott. Ismerik az összes jármű felépítését, a sofőrszakma valamennyi rutinját, fortélyát, nekik évtizedes gyakorlatuk van fogyasztói és szolgáltatói oldalon egyaránt. Odalátnak mindenhová, személyeskednek, jobban ismernek engem, mint én magam. Ha esetleg bajban lennék az identitásommal, kioktatnak, ki vagyok, ismernek ők helyettem is.
Ott vannak a vendéglőkben, márkaképviseleteken, kábelszolgáltatóknál, tudják, miért írunk panaszt. Azt is tudni vélik, miért tart itt az ország. A sorozatos blogpanaszok, „feljelentgetések” miatt. (Szerintük.)
Tudatos világjárók, akik valamennyi nyugat-európai államot végigjárták már, a tömegközlekedéstől kezdve a vendéglátóiparon át a mobilcégekig mindent igénybe vettek. Tudják, miben jobb, mint a magyar, és ezt lépten-nyomon igyekeznek is hangsúlyozni. Ők a sztereotip „nyugatozók” (a valaha volt híres irodalmi folyóirat szerzőivel, a nyugatosokkal ne tessék őket keverni), olyan mechanikusan hozakodnak elő szentírásnak vélt igazságukkal, mintha ébresztőóra módjára időzítenék őket.
Ezzel együtt előjön a politika is. Minden párt korrupciós ügyeit tudni vélik, egyik sem jobb, mint a másik, a kiábrándult baloldaliak textúrájával célozzák az értelmes politikai vitára vágyó hozzászólókat. Ha nagyon kíváncsiak vagyunk, azt is megtudhatjuk, hogy ők igazából szavazni sem járnak, vagy olyan régmúlt jó szokásuk volt, amelyet Isten nem tartott meg. Szidnak ők mindent és mindenkit, senki sem jó, nem szavaznak, nem voksolhatnak, a lejárt baloldal és az ő fennsőbb erkölcsi mivoltuk megakadályozza ebben. Ha mégis megtennék, nem mondhatnák, hogy „ezért tart itt ez az ország”, és „bezzeg nyugaton”.
Feddhetetlen tévedésükben egyvalamit hagynak figyelmen kívül: hogy az ígéret földjén is csak emberek élnek, két lábon járnak, és biza, ők is büdöset ürítenek. Irigyelt embertársaik úgy teremtették meg a „sárgán vágyott” életszínvonalat, hogy nem tűrték el, amit a magyar fogyasztó, nem hagyták azt, amit a magyar választópolgár, és végül, de nem utolsó sorban nem éltek, és nem kényszerültek gondolkodni több évtizednyi létezett szocializmusban. Egyszóval, megteremtették azt, aminek csak halovány kísérletéért néhány honfitársunkat fújolják, anyázzák, demagógnak, primitívnek, és ezzel együtt törvényszerűen hülyének kiáltják ki.
Nem csak politikusok, szolgáltatók, megmondóemberek ők, hanem lelkes környezetvédők is. Ők a radikális biciklisták, akik a gyalogosokat az anyjukba kívánják, a piros lámpát figyelmen kívül hagyó kétkerekűsöket pedig mentegetik, és a villamossín meg a járda mellett legszívesebben már a budapesti utcák falaira is felengednék őket az egészséges életmód jegyében.
Ők a nagy természetjárók, akik Gerecse erdészeti magánútjait sajátjukként használják, az erdőben saját tulajdonukként szemetelnek, otthon érzik magukat ők minden szabály ellenére. A sorompót nyitva hagyják, hiszen otthon sem csukhatnak be minden ajtót, és ha nem tudnak valahova eljutni, legalább a zárat elrontják, más se tudja majd használni. Aztán pedig hazaérve leülnek a számítógép elé, és ők azok az erkölcscsőszök, akik a kezét vágnák le a szemetelőnek, és olyan szabálykövető autósok, akik rögtön elmagyarázzák, mikor és hol szabad dudálni, de a valós életben elsőként szegik meg a KRESZ-t.
Ezért írtam, hogy ismerjük őket. Kimegyünk az utakra, látjuk, halljuk őket. Kimegyünk az erdőbe, ott a nyomuk. Harsányan hirdetik, hogy minden nőt, mozgássérültet, időst, gyereket megmentenek. Ehhez képest egy filctollat sem vesznek ki a firkálók kezéből, nem erednek a zsebtolvaj után, végignéznek minden balhét, majd jönnek a „ha én ott lettem volna” szöveggel.
Egyvalamit azért ők sem tudnak: helyesen írni. Rögtön kinézik bitorolt közegükből azt, aki elvét egy betűt, hiszen más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem. Nem baj, ha ő nem ír ékezetet, vagy gondja van a külön-és egybeírással. Nem gond, ha nem tud szöveget értelmezni. Nem probléma, hiszen a hozzá képest írástudó sznob, beképzelt, jogász vagy bölcsész, egyszóval törvényszerűen ostoba, amiért akárcsak két mondata is értelmesebb az ő koholmányánál.
Mindezt annak okán, hogy minden szakma szar neki. A jogász arrogáns, sznob bunkó, cirkalmas mondataitól az egyszeri primitív agyának műszerei kiakadnak, tehát a jogot máris töröljük el a föld színéről. Ő azt is jobban tudja, hiába tanulta az a másik előtte öt évig. A bölcsész – igazi komcsi demagóg módon – fölösleges a világban, hiszen könyvtárosra, nyelvtanárra nincs szüksége a világnak, ahogyan történészre és újságíróra sem. Szerencsétlen primitív mindeközben csak azt felejti el, hogy újságírók nélkül nem szidhatná a politikát, nem nyugatozhatna, történész nélkül pedig azt sem tudná, hogy ő – számára szégyellnivalóan – magyar. Azt sem tudná, milyen évet írunk. A kockafejű guruk nélkül pedig nem lenne számítógép, amely előtt anonimitását kiélhetné, egyszóval nem lenne hol és hogyan megmutatnia szánalmasan sivár gondolatvilágát.
Ha ennek a szövegnek a végére eljutott, és értelmezni is tudja, megígérem, választhat, melyik, általa fölöslegesnek ítélt foglalkozást szeretné eltörölni a föld színéről, és a pártok közül is rábökhet egyre, amelyiknek a helyét közhelyesen behintheti sóval. Ha pedig nem ismert magára, kommentben bővítheti a jellemrajzot.