Bandee blogja

Netlovagok százaléka

2010. május 07. 16:52 - Névtelen betelefonáló

Velünk vannak, velünk élnek, és nekünk, és egymásnak kommentelnek. A kétharmadot akarók között nem találjuk őket, de a szavazók között is felbukkanhattak. Nem politikáról lesz szó, hanem az arctalan ismeretlen ismerősökről, akik velünk élnek. Lehet, hogy látásból sem ismernénk meg őket, mégis tudjuk, kik ők. Ugyanis mindenhez értenek.> > Utaspanasz a BKV blogon: ők pontosan tudják, ott voltak, biztosak abban, ki, hol, mikor és miben hibázott. Ismerik az összes jármű felépítését, a sofőrszakma valamennyi rutinját, fortélyát, nekik évtizedes gyakorlatuk van fogyasztói és szolgáltatói oldalon egyaránt. Odalátnak mindenhová, személyeskednek, jobban ismernek engem, mint én magam. Ha esetleg bajban lennék az identitásommal, kioktatnak, ki vagyok, ismernek ők helyettem is.

Ott vannak a vendéglőkben, márkaképviseleteken, kábelszolgáltatóknál, tudják, miért írunk panaszt. Azt is tudni vélik, miért tart itt az ország. A sorozatos blogpanaszok, „feljelentgetések” miatt. (Szerintük.)
Tudatos világjárók, akik valamennyi nyugat-európai államot végigjárták már, a tömegközlekedéstől kezdve a vendéglátóiparon át a mobilcégekig mindent igénybe vettek. Tudják, miben jobb, mint a magyar, és ezt lépten-nyomon igyekeznek is hangsúlyozni. Ők a sztereotip „nyugatozók” (a valaha volt híres irodalmi folyóirat szerzőivel, a nyugatosokkal ne tessék őket keverni), olyan mechanikusan hozakodnak elő szentírásnak vélt igazságukkal, mintha ébresztőóra módjára időzítenék őket.

Ezzel együtt előjön a politika is. Minden párt korrupciós ügyeit tudni vélik, egyik sem jobb, mint a másik, a kiábrándult baloldaliak textúrájával célozzák az értelmes politikai vitára vágyó hozzászólókat. Ha nagyon kíváncsiak vagyunk, azt is megtudhatjuk, hogy ők igazából szavazni sem járnak, vagy olyan régmúlt jó szokásuk volt, amelyet Isten nem tartott meg. Szidnak ők mindent és mindenkit, senki sem jó, nem szavaznak, nem voksolhatnak, a lejárt baloldal és az ő fennsőbb erkölcsi mivoltuk megakadályozza ebben. Ha mégis megtennék, nem mondhatnák, hogy „ezért tart itt ez az ország”, és „bezzeg nyugaton”.

Feddhetetlen tévedésükben egyvalamit hagynak figyelmen kívül: hogy az ígéret földjén is csak emberek élnek, két lábon járnak, és biza, ők is büdöset ürítenek. Irigyelt embertársaik úgy teremtették meg a „sárgán vágyott” életszínvonalat, hogy nem tűrték el, amit a magyar fogyasztó, nem hagyták azt, amit a magyar választópolgár, és végül, de nem utolsó sorban nem éltek, és nem kényszerültek gondolkodni több évtizednyi létezett szocializmusban. Egyszóval, megteremtették azt, aminek csak halovány kísérletéért néhány honfitársunkat fújolják, anyázzák, demagógnak, primitívnek, és ezzel együtt törvényszerűen hülyének kiáltják ki. 

Nem csak politikusok, szolgáltatók, megmondóemberek ők, hanem lelkes környezetvédők is. Ők a radikális biciklisták, akik a gyalogosokat az anyjukba kívánják, a piros lámpát figyelmen kívül hagyó kétkerekűsöket pedig mentegetik, és a villamossín meg a járda mellett legszívesebben már a budapesti utcák falaira is felengednék őket az egészséges életmód jegyében. 
Ők a nagy természetjárók, akik Gerecse erdészeti magánútjait sajátjukként használják, az erdőben saját tulajdonukként szemetelnek, otthon érzik magukat ők minden szabály ellenére. A sorompót nyitva hagyják, hiszen otthon sem csukhatnak be minden ajtót, és ha nem tudnak valahova eljutni, legalább a zárat elrontják, más se tudja majd használni. Aztán pedig hazaérve leülnek a számítógép elé, és ők azok az erkölcscsőszök, akik a kezét vágnák le a szemetelőnek, és olyan szabálykövető autósok, akik rögtön elmagyarázzák, mikor és hol szabad dudálni, de a valós életben elsőként szegik meg a KRESZ-t. 

Ezért írtam, hogy ismerjük őket. Kimegyünk az utakra, látjuk, halljuk őket. Kimegyünk az erdőbe, ott a nyomuk. Harsányan hirdetik, hogy minden nőt, mozgássérültet, időst, gyereket megmentenek. Ehhez képest egy filctollat sem vesznek ki a firkálók kezéből, nem erednek a zsebtolvaj után, végignéznek minden balhét, majd jönnek a „ha én ott lettem volna” szöveggel.

Egyvalamit azért ők sem tudnak: helyesen írni. Rögtön kinézik bitorolt közegükből azt, aki elvét egy betűt, hiszen más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem. Nem baj, ha ő nem ír ékezetet, vagy gondja van a külön-és egybeírással. Nem gond, ha nem tud szöveget értelmezni. Nem probléma, hiszen a hozzá képest írástudó sznob, beképzelt, jogász vagy bölcsész, egyszóval törvényszerűen ostoba, amiért akárcsak két mondata is értelmesebb az ő koholmányánál.

Mindezt annak okán, hogy minden szakma szar neki. A jogász arrogáns, sznob bunkó, cirkalmas mondataitól az egyszeri primitív agyának műszerei kiakadnak, tehát a jogot máris töröljük el a föld színéről. Ő azt is jobban tudja, hiába tanulta az a másik előtte öt évig. A bölcsész – igazi komcsi demagóg módon – fölösleges a világban, hiszen könyvtárosra, nyelvtanárra nincs szüksége a világnak, ahogyan történészre és újságíróra sem. Szerencsétlen primitív mindeközben csak azt felejti el, hogy újságírók nélkül nem szidhatná a politikát, nem nyugatozhatna, történész nélkül pedig azt sem tudná, hogy ő – számára szégyellnivalóan – magyar. Azt sem tudná, milyen évet írunk. A kockafejű guruk nélkül pedig nem lenne számítógép, amely előtt anonimitását kiélhetné, egyszóval nem lenne hol és hogyan megmutatnia szánalmasan sivár gondolatvilágát.

Ha ennek a szövegnek a végére eljutott, és értelmezni is tudja, megígérem, választhat, melyik, általa fölöslegesnek ítélt foglalkozást szeretné eltörölni a föld színéről, és a pártok közül is rábökhet egyre, amelyiknek a helyét közhelyesen behintheti sóval. Ha pedig nem ismert magára, kommentben bővítheti a jellemrajzot.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr821982066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eml 2010.05.10. 11:40:35

Valamilye szinten mindenki szobatudós, vannak olyanok mint én, akik tényleg sok helyen jártak, sok mindent tanultak, sok mindenhez értenek, elismerem sok dologhoz felületesen.
És vannak a 'fizetett kommentelők', akik a kommentjeikkel a közvéleményt próbálják egy bizonyos irányba vinni, ezek közül a BKV-Figyelőn is van egy pár, Ha megnézed a Sasadi úti jegy(nem)vásárlós posztot, végigolvasod mind a 129 (pillanatnyilag) kommentet, akkor meglátod, mi melót fektettem bele abba, hogy az álláspontomat alátámasszam.
A másik oldalra érvelő, mihelyt ellentmondásba keveredett magával huss!
És kihagytad a 'fizetett' blogger csoportot is, ilyen pl a Piroslap.

Ami miatt ide keveredtem: Tényleg minden párt lop.

Egyébként a Jobbik már (szerintem) megtanulta használni az internetet. A választások környékén olvasta német újságok on-line cikkeit, és egy-két kapcsolódó fórumot is.
Egyik-másik kommentelő olyan vehemenciával védte a Jobbikot és rasszista megnyilvánulásait, hogy beregeltem, és elkezdtem vele vitatkozni. Ott bukott ki a dolog, hogy az illető beidézett nekem olyan adatot, ami sehol máshol, csak itthon jelent meg. Mikor erre rávilágítottam, hogy ti. az idézett adat forrását jelölje meg, felszívódott. Az már egy másik malőr, hogy a német nyelvet tipikus magyar hibákkal írta.

Egyébként jó a cikk. (értek hozzá :-))

schdl (törölt) 2010.05.10. 12:11:25

Nem értek hozzá, de ez nekem tetszett :D

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.05.10. 13:46:02

@eml: a végével kezdem. Szakirányú végzettségem lévén némiképpen elvárható, hogy legalább összefüggő legyen az írásom.

„Szobatudósként” igyekszem úgy írni, hogy csak olyan témában szólalajak meg, amelyikhez értek. Vagy ha nem étek hozzá, csak olyan mértékig, ameddig még nem ejthető orbitális tárgyi tévedés. BKV figyelőn ilyenkor fordulok a szakavatottakhoz (pl vasútbarátok, járművezetők), hogy javítsanak/egészítsenek ki.

Úgy hiszem, a fizetett kommentelők is közülük kerülnek ki, a „személyleírásom” tökéletesen illik rájuk (is).

Arikanable 2010.05.13. 22:06:42

Én azt "bírom" a legjobban, amikor a "nyugatozók" arról írnak hogy milyen borzasztó ez az ország, és ezért meg azért menekült el innen. Ezt már több oldalom észrevettem, és ilyenkor kinyílik a bicska a zsebemben. Ha annyira szégyelli a származását, akkor minek jár vissza magyar oldalakra kommentelni? Ja, hogy a KÁNAÁN nyelvét nem tudja olyan jól, hogy a "nyugati" oldalakon hozzászóljon bármihez? Hát tanulja meg és húzzon oda, de nekelljen azt olvasnom, hogy a szülőhazámat ócsárolja, még ha nem is egészen tökéletes, akkor se!!!

nyalógép 2010.05.19. 22:07:22

@Arikanable: Tetszetős gondolatmenet, ha még összefutok egy ilyen hazánkfiával, engedelmeddel ollóznék belőle, annyira telibe talált az írásod...
süti beállítások módosítása