Kaptam egy 37-cm-es, kb 8 éves LG tévét. Hozzá pedig egy UNIVERSAL 4 nevű távirányítót. Eddig nem lenne semmi érdekes, de a nehezen nyomkodható távirányító helyett megpróbáltunk újat keresni, lévén az eredeti már nincs meg. A sokadik távirányító próbálgatása közben pedig arra gondoltam, hogy bizony mi, emberek is valahogyan így kommunikálunk egymással. Sehogy, részlegesen vagy tökéletesen, a skála igen széles. Univerzális távirányító, beütöm a kódot. (Tapasztaltabbak tudják, hogy eme „pótlószerkezetek” 3 ill 4jegyű kódokkal működnek.) A TV-n vagy semmi vagy amolyan részleges reakció. A kikapcsoló gomb halkít, az 1-es gomb a 0-s, az 5-ös pedig a 4-es, a teljes felsorolás igénye nélkül. Persze ha ezt elemeznénk, az írás nem lenne több, mint laikusok számára unalmas műszaki történet.
>Azonban a TV válaszol. Na nem úgy, mint egy ember, de „válaszol”. A bekapcsoló gombra azzal, hogy bekapcsol. A hangerőszabályzóra a kívánt hangerővel, a 8-as gombra a 8-as programmal. Elektronikus válasz. Ha a magnón lenyomom a PLAY gombot, a fejegység lenyomódik, megszólal az, ami a kazettán van. „Kérdeztem” és „ő” pedig „válaszol”. Azonban van, amikor a gép sem. Na, ekkor vontam párhuzamot az emberrel.
Hogy vannak olyanok, akár környezetünkben is, akikhez mintha rossz gombot nyomnánk le. A „hangerő gombra” nyomunk, „hangosítás” céljából, erre „kikapcsol” (ember esetében mondjuk megsértődik, amikor arra kérjük, beszéljen hangosabban). Kikapcsolnánk, erre hangosodik (megkérjük, legyen kedves máskor folytassa a mondókáját, erre csak azért is elmondja, hangosabban.) És ekkor jön, hogy mi vagyunk a hibásak, nem tudunk vele bánni.
Pedig ott a visszajelző, hogy mi bizony csináltuk, lehető legjobb tudásunk szerint. Az univerzális távirányítókon piros LED világít vagy villog, amikor lenyomjuk a gombot. Mi is halljuk vagy látjuk azt, amit írásban kérünk a másiktól, ez nekünk az a bizonyos LED. Hallom magam, mikor arra kérem az illetőt, beszéljen hangosabban. Leírva látom, mikor azt kérem, válaszoljon az üzenetre. Itt az „emberi LED”. És mégis, noha „világít”, magyarul az üzenet/utasítás/kérés eljut a címzetthez, az mégsem úgy vagy azt reagálja, mint a TV normál esetben.
2-esre az 1-es. „Hangosításra” „kikapcsol”. Vagy ami még jobb, hiába „villogunk”, nem érti, mit akarunk tőle. „Villog” a közlendőnk, válasz nélkül hagy az ember igen bonyolult gépezete, amihez mi csak távirányítók lehetünk. Nem tudjuk átprogramozni vagy alkatrészt cserélni, ebben az esetben megszületne a tökéletes ember. „Átprogramozni” még egy olyan szülő sem tudhat, aki ismeri gyereke „kódját”, mivel az ember maga változik, ha akar. Ha reagál a „távirányításra”.
És olyan is van, hogy korábban „vitte a távirányító”, (részben vagy egészben szót lehetett vele érteni,) ma már nem. Részben akkor értünk szót, ha nem kérünk semmit, és nem próbáljuk semmivel megváltoztatni az illetőt. Az időjárás témája kiváló részleges szóértés, „vezérlés”. Az oktatási intézményről, tanárokról, tanulókról való beszélgetés is. TV esetén ilyenkor mondjuk tudunk hangot szabályozni és ki/bekapcsolni. Részsiker. A teletextet felejtsük el… Persze van fordítottja is: amikor megismerjük a másikat. És rájövünk, hogy jé, ez a gomb is működik, és ez is. Méghozzá az ábrának megfelelő módon. Na, ez esetben többek között barátság születik. (A TV-t és a megfelelő távirányítót természetesen nem kell „barátkoztatni”.
És a hasonlat korántsem teljes, hiszen, bár hivatalosan nem létezik, két ember közti kommunikáció az én olvasatomban mérhető egy 1-től 9-ig terjedő skálával, ahol a 7-9 „piros”, azaz igen jó, a kommunikáció folyamatos, szinte nincsenek kínos csöndek, (szinte) mindig van miről beszélni, amit ért is a másik. Persze a skálát nem pont erre és nem pont így használják… de legyen ez egy másik poszt témája.
