Újpestiként talán nem is lepett meg annyira a hír, hiszen főszereplője hűen modellezi a fővárosi vezetés, valamint a szegfű működését:
„Lemondott tisztségéről és juttatásairól az újpesti szocialista alpolgármester. A politikus szerint - aki az MSZP újpesti polgármesterjelöltje – D. Tamás polgármester elvonta az újpesti alpolgármesterek hatáskörét, aláírási jogkörét, ezzel ellehetetlenítette azok munkavégzését. A lemondás másik indoka, (…), hogy nem kíván asszisztálni a polgármester és a újpesti Fidesz közötti „összehangolt kampánypoilitizáláshoz", az újpesti tűzijáték-baleset miatti felelősséget pedig nem kívánja átvállalni. (…) Kitért arra is, hogy ezt követően mint polgármesterjelölt tevékenykedik, és (…) elsősorban az új Főtéren folytat Újpest jövőjéről beszélgetéseket a helyiekkel.” (hir24, augusztus 26)
Eddig a hír, s emberünkben a jellegzetes vonás. Az, amit nagyban, fővárosi szinten már húsz éve látunk, de a szegfűn belül sem ismeretlen.
Alpolgármesterünk – társai és pártja új szokásától eltérően – legalább a szegfűt nem tagadja meg, de a felelősséget már igen. Azt, amit még lemondása egyik okában hiányolt, hogy nincsen neki. (Ezek szerint mégis van, hiszen most passzolta le.) (Szerinte) ő nem írhat alá, nem dönthet. Pedig a döntések jóról és rosszról is szólnak. Valaki döntött a tűzijátékról is, aminek maradványai megsebesítettek hét embert. Akkor, amikor a népnek „különcirkuszt” adtak 20-án, bezzeg még alpolgármester volt. Most, amikor a felelősségről kellene dönteni, vagy legalábbis abban osztozni, már hirtelen nem az.
Mert nem a vétkes kevésbé szimpatikus karakterét kellene egyedül felölteni, hanem OSZTOZNI a felelősségben, hisz a becsület úgy kívánja. Amikor hősünk a szignókat és jogkört akart, arra is vállalkozott, hogy kerületében nem fog minden olajozottan haladni, sőt néha kifejezetten égő lesz újpestinek lenni. Szó szerint, hiszen hét emberre hullottak vissza a tűzijáték-maradványok. A felelősség pedig közös, ahogyan a döntések is. Házastársi esküben sem csak „jóban” és „egészségben” szerepel, hanem „rosszban” és „betegségben” is. Ott sem csak az egyik visel majd minden terhet. Hanem (elvileg) közösen.
És hogy értsék a problémát, kicsit vonatkoztassunk el a politikától, és tegyük fel, hogy alpolgármesterünk egy osztály tanulója, ahol éppen valaki szellentett, amit a fél osztályteremben érezni. Hősünk kimegy a már végefelé járó tanóráról, majd még kicsengetés előtt, a folyosón arról kezdi győzködni tanárait, hogy ezután ő magántanuló, és jó jegyeket hoz majd, ha ösztöndíjat kaphat. Képzeletbeli hősünk az osztály tanulója volt mindaddig, amíg valaki el nem eresztett egy galambot. Most, mikor büdös van a teremben, ő már hirtelen magántanuló. Nem cserél nevet, de innentől nem az osztály tagja többé. Kilép onnan, mert szerinte abban a teremben nincsenek jogai ahol az imént szellentettek. Mert neki büdösben kéne ülnie és ő nem óhajtja beszippantani a fél osztály helyett a bélgáz szagát. Igaz, hogy az osztállyal közösen szagolná, de ő nem így fogja fel. Remélem már értik, és felismerik a tanulót, így még véletlenül sem szavaznak majd neki „ösztöndíjat”.
