Bandee blogja

Rókát tizenegykor

2010. február 12. 18:45 - Névtelen betelefonáló

Rókát tizenegykor

„Jól érzem magam / Minden rendbe' van” > énekelte Neményi Béla valamikor a múlt század hatvanas éveinek végén. Persze a rádiók legalább olyan ritkán játsszák e hajdanán volt slágert, mint amennyire ritka dolog az hogy valaki déli 12 előtt próbáljon „alkohollal havat olvasztani”. Az eset tegnap nem sokkal 11 óra előtt történt a Szegedi úti buszmegállóban: egy középkorú férfi még jó állapotú munkásruhában, elég jellegzetes mozdulatokkal éppen készül „valamire”. Majd kisvártatva a fedett megálló melletti hóhalomzoz szédelgett, és vélhetően fehérborral „megöntözte” azt. Illuminált állapota látszott, tehát nem egy közös kocsmatúra vagy házibuli után, a másnapossággal küzdve kezdte el megolvasztani a félrelapátolt hókupacot.

Tudvalevő, hogy csak a masszív alkoholisták isznak déli tizenkettő előtt. Főszereplőnk nem nézett ki annak, ahhoz túl ápolt volt. Lehetett a torkos csütörtök áldozata is, előfordulhat, hogy a folyóbort féláron mérték valamelyik kocsmában. Vagy egy hozzá hasonló személy ihlette a Rózsaszín Pitbull zenekart a Magyar melós című számának megírására. Esetleg pártunk és kormányunk munkáját minősítette így. A gazdaságosan felhasznált lőre esetéből némely parkolótársaságok is tanulhatnának, ugyanis az nonszensz, hogy fizetni kell a parkolásért, holott ezért a pénzért és az időnként nem működő automatákért még hóeltakarítás sem jár!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr21752908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arikanable 2010.04.26. 23:48:43

ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! De jó hogy nem láttam! Biztos én is rosszul lettem volna.
süti beállítások módosítása