Miért nem vagyok baloldali? Nehéz erre egyszavas választ adni, és nem is lehet. Nem is ez a célom. Írásom egyben reflexió és politikai „hitvallás”.

>

Aki olvasta az eredetit, az rögtön rávágja, hogy persze, mert az manapság nem (lesz) divatos! Nézzünk egy rövid példát divatra: ha divatba jönnének a zöld LED-es elemlámpák, nem vennék egyet pusztán azért, mert az divatos. Műszaki érdeklődésűként természetesen rögtön értesülnék arról, hogy hiába energiatakarékos a LED, a fénye zöld színben pláne gyenge, és egyébként sem értékarányos a lámpa ára. Sok baloldali tehát nem is feltételezi, hogy nem puszta divat ez, hanem valódi meggyőződés. Társaságból kinézni sem mi szoktunk. Aki direkt kerüli a politika témakörét, azok közül is sok a baloldali vagy volt baloldali szavazó. „Szép” passzívban kifejezve: „ránk van szólva”. Így mindenekelőtt ezt nem ártott tisztázni, finom megfogalmazásnak szántam, talán ebben a bulváros világban ezért is lehet kevésbé érthető.

Érdemi vitám azzal van, aki vagy felvállalja, hogy mit gondol, vagy hajlandó politikával foglalkozni. Nem tudom milyen kampányszöveget veszek a védelmembe, amikor éppen valahol hangot adok annak mit és hogyan gondolom, de ezt ismételten nem jobboldali találta ki, hogy csak valamely párt „magyar hangjának” lehet lenni. Merthogy nem baloldali, ne adj Isten önálló gondolat megfogalmazása és annak képessége a túloldal sok híve szerint egyenesen elképzelhetetlen. Röviden tehát nem gondolkodom önállóan, és pártszöveget szajkózok. Hagyjuk meg azokat ebben a hitben, akik így gondolják. Ezért a „fantáziátlanságért” sem vagyok baloldali.

Értelmesebb jobboldaliak szentül meg vannak győződve arról, hogy pártjuk két nap alatt rendet tesz, és csodát csinál. Milyen érdekes, csak két jobboldali párt van rendszeresen megnevezve. Hogy azoknak a hívei. Olyan szűknek tűnik így a paletta. A zöld színnel kampányoló konzervatívokról, a kisebbik parlamenti ellenzéki pártról, aki 2006-ban nagyon örült az 5%-nak, valahogy nem esik szó. Érdekes, sosem hallom ócsárolni balról. De a „narancsot” előszeretettel mossák össze a hirtelen sikerű szélsőjobbal. Vajon miért? Erre most ne térjünk ki.

Általánosítanak és összemosnak. Persze ehhez már meggyőződéses (jobboldali) pártszimpatizánsnak kell lenni.  Nem általánosítok, direkt semmit nem keverek semmivel, tudok és akarok különbséget tenni idd ki és vidd ki között. Ezért sem vagyok baloldali.

Választhatunk: demagógia vagy hazudozás? Egyetértünk, egyik sem. De ki kiáltott ki bármit is demagógiának? Nem a jobboldal. Ki hazudozott? Nem a jobboldal. Ki az, aki a fenti kettőt szándékosan tálalja így és kínálja alternatívának? Milyen érdekes, nem a jobboldal. Nem akarom, hogy befolyásoljanak, és a helyes válasz ne legyen felsorolva a megoldások között. Ezért sem vagyok baloldali.

Ha ennyi reflexió és érv nem lenne elég, továbbmegyek. Meggyőződésemet lényegében pszichózisnak állították be. (Már ezért sem vagyok…., mert más meggyőződését nem állítom be semminek, hanem hajlandó vagyok a puszta létét elfogadni.)

Szóval ez van akik szerint egyszerű modell, olyan mint a karszalag, hogy hülye akinek nincs. Főleg a narancssárga színű párt szavazóira/szimpatizánsaira igaz ez. (Ld. még fentebb, ahol az önálló véleményalkotás volt elvitatva a jobboldalitól).

Aki nincs velünk, az ellenünk van, és két pártra kerül rá ez a lepedő. Egy megint kimarad. A legnagyobbik (narancs) nem ilyen, egy, amelyik valójában ily módon gondolkodik, pedig (még) nincs a Parlamentben. Pártsablonos gondolkodásúak vagyunk, feltételezik. Ezért sem vagyok baloldali, mert pártsablont kellene feltételeznem másokról.

Kérem szépen, legalább valaki egyenesen a képünkbe vágta a jobboldaliság lényegét. Ezt már idézem: „A jobboldaliságot alapvetően giccsek gyűjteménye határozza meg … Egy kis revizionizmus, nacionalista bizsuk, kommunistázás, gyűlölet.”

Foglaljuk össze: revizionizmus fúj, minek az (határon túli olvasókat kérem, ne sértődjenek meg ezen, ezek nem saját gondolatok), a nacionalizmus, mint olyan az undorító, alávaló, elítélendő dolog. Kommunistázni pedig hadd lehessen már, ha lehet nácizni meg fasisztázni! Vagy mindkettőt vagy egyiket sem! Gyűlölet? Ki gyűlöl kit? Nem azt tanítják, hogy a jobboldal utálnivaló mert egy a vezére és nagy nyája van? Mégis melyik oldal kampányolt 2004. december 5-e ellen? Az mégis mi volt, ha nem a gyűlölet egyik megnyilvánulási formája? Hányan sértődtek meg érte joggal?

Nem vagyok baloldali, mert nem állítom be giccsnek más meggyőződését. Nem vagyok, mert elfogadom, hogy más mást gondolhat, nem minősítem le ezért. Nem vagyok baloldali, mert nekem a soviniszta a szitokszó és NEM a nacionalista. Nem félek egy népszavazástól sem, mert örülök állampolgári jogom gyakorlásának és a 2004-es események után immár szavazásra jogosultként örömmel szavaznám meg a kettős állampolgárságot. (Pontosan fogalmazva egy ennek lehetőségét magában foglaló törvénytervezetet lehetett volna megszavazni akkor.)

Nézzük röviden, mi az a nacionalizmus. Idézem a Magyar Nagylexikont:

„eszmei-ideológiai rendszer, amely kulcsszerepet tulajdonít a kulturális és gazdasági érdekegységként felfogott nemzetnek; politikai program és értékrendszer, amely az országon belül a nemzeti érdeket minden más fölé helyezi”

Más szóval: egy nemzet magát és a maga értékeit önmaga és mások számára tisztelhetőnek tartja és védi. Kedves baloldal, ebben nem szerepel az, hogy más bármiért kevesebb lenne, elítélendő, és ezért bántalmazása megengedhető lenne. Az a sovinizmus, ne tessék vele összekeverni!

De térjünk vissza: alacsony a felvételi ponthatár ebbe a balról még csak nem is legitimált jobboldaliságba. Azt már megnéztük balról, mitől lehet valaki jobboldali. De senki nem vizsgálta jobbról, milyen „feltételekkel” lehet valaki baloldali. Ezek is egyszerűek: mindenről a Fidesz tehet, és ha valaki a szobában elengedne egy békegalambot, az emésztési problémákért is okolja a legnagyobb ellenzéki pártot!  A kormány, úgy ahogy van tökéletes, munkáját kifogástalanul végzi, a hazugság az nem hazugság volt, hanem Őszöd lényegében 8 év mártíromsága és a hazugságoknak állít emléket. (Minden évben meghallgattam a híres beszédet, tavaly és idén is megemlékeztem az évfordulójáról, ezt olvasáskor kérem figyelembe venni.) Rádióból és tévéből adott, melyiket kell nézni, újságból már lehet válogatni. Előny, ha valaki otthon a TV előtt fennhangon szid egy bizonyos pártot. Nagy ritkán megrendezésre kerülő nagygyűlésekre különjárattal lehet felutazni. (Utalás ez 2006. április 1-re.)

Megbuknék egy ilyen vizsgán, ezért sem vagyok baloldali.

És ami ellenérveket bemutattam, még csak ellenérvek sorozata lenne, ha nem a baloldal vezetné az országot. De vezeti és retteg attól, hogy nem ő fogja. Nem emlékszem arra, hogy a jobboldal rettegett volna bármilyen népszavazástól, akár a választásoktól. Nem akart veszíteni ahogy senki sem, de nem rettegett.

„De sajnos ebből a szubkultúrából szükségszerűen az jön ki, hogy nemcsak megmutatják magukat és vonulgatnak, hanem igyekeznek a hóbortjaikat törvényerőre emelni.” Baloldali hóbort törvényerőn, hogy alsó tagozatban nem szabad buktatni Baloldali hóbort, hogy a melegek feltűnő öltözékben vonulhassanak. A fekete szín az meg milyen sértő. De a rózsaszín Biblia valahogy nem. Nem értem én ezt az értékrendszert. Nem vagyok baloldali, nem is érthetem.

Intoleránsak is vagyunk. Például többek között szeretnénk ha a gyerek megtanulna olvasni, nem lenne éves látvány a rózsaszín Biblia valaki nyakában egy láncon, és szeretnénk ha a tanárnak hitele lenne. Intoleránsak vagyunk, mint a történelmi egyházak. Nekik nem az a dolguk, hogy eme „újításokat” befogadják. De a vallásosságot elvitatni senkinek nincs joga. Ha valaki bigottan hisz, tegye. Nem csak bigottan lehet hinni. Nem vagyok baloldali, mert elfogadom a történelmi egyházak iránti hűséget, keresztény filmklubot látogatok és elfogadom a vallásosság különböző mértékeit.

Nem vagyok baloldali, hogy miért, egész írásomon látszik, és konkrétan, példákkal alátámasztva leírtam. Nincs benne minden, biztosan maradtak ki dolgok. Maradtak, mert az átvezetne a bal és jobboldal csatározásának talajára. Mindössze megindokoltam, miért nem vagyok baloldali. Ahhoz pedig nem kell a tőlünk elvitatott ész és (önálló) gondolkodás, hit, meggyőződés vagy vallás. Megindokolni így is meg tudtam.