Bandee blogja

Komment és program - gondolatok válság idején

2009. március 24. 20:00 - Névtelen betelefonáló

Nehezen találok címet elsőre. "Belebotlottam" ebbe a bejegyzésbe, pontosabban csak az idézetébe. De ha már idézet, elolvastam a teljeset. Akit érdekel, itt olvassa el, én csak idézek belőle, szubjektíven abból, ami megfogott, és kulturált formában kommentálni tudom.

>

"...feltétele, hogy az emberek tudják, miből választanak. Miből, mondom, és nem kik közül! Márpedig ma nem tudják, mit kínál nekik a legnagyobb ellenzéki párt,..." és itt álljunk meg egy kicsit. Mert nekem, mint másodszorra szavazónak van fogalmam arról, mit kínál, és mit kínálna. Adócsökentés, ÁFAcsökkentés, csak egy kis ízelítő, mégis mit tennének például most. De miért egyetlen pártot kárhoztatunk a "nem világos" programjáért? Próbálok független és érthető maradni, ezért azt állítom, hogy akit úgy istenigazából érdekel, hogy mit kínál egy adott párt, az utánaolvas, vagy legalábbis éberen figyeli a politikusai kijelentéseit. Erről, amire azt mondják, hogy nem létezik, legalább fogalmam van. A két kispártról  sincs! Azt mondják, mese nincs, válság van. Rendben. De mit csinál(ná)nak? Nem tudom. A másik 200000+1 szavazót szeretne már most. A népszavazás "ősellensége", lásd 2008-at. Most sem szeretnének előrehozott választásokat, előbb gyűljenek a szavazók. Válságkezelésükről semmit nem tudok. Arról viszont igen, hogy a füvezést engednék, elmondták ők a kampányfilmjükben. De a válságkezelést, közbiztonság-javítást már akkor is hiányoltam a filmből.

"Ebben a helyzetben nem megengedhető, hogy valaki program nélkül kérjen felhatalmazást. Különösen akkor nem, amikor azonnal cselekedni kell!" Kérem szépen, akkor 3 párt eleve ne kérjen! Beleértve azt is, akinek elnöke e sorokat írta.

"Amikor a jobboldal nagyobbik része ellenségként, mi több, selejtként tekint a baloldalra, akkor egy ilyen politikával szemben küzdeni kell, tisztességes, alkotmányos módon..." Az ellenség tekintetében azt hiszem, nem értünk egyet. A "nem szabad átengedni" eleve ellenségként tekint azokra, akiket távol akar tartani. Az egyszerű példa kedvéért illetéktelen kezeket nem engedek a fazekamhoz, még akkor sem, ha amit főzök, az már régóta ehetetlen. És most hadd tekintsek el a többi ellenség-vízió ismertetésétől, melyek ide nem férnének ki. de azért még egyet engedjenek meg: az Alkotmánybíróság "lefideszesezése" szerintem finoman szólva se nem bölcs, se nem alkotmányos dolog. Hogyan higgyük el ezek után, hogy ez az ember az alkotmánybírákat legitimnek tekinti?

"Amit tesznek, asszisztálás a félelemkeltés, gyűlöletszítás, az erőszak térnyeréséhez..." aki mondja másra... ugye ismerősen cseng ez a gyerekmondóka? Aki így beszél másról, joggal feltételezhető, hogy magáról beszél így, vagy leaglábbis a maga tükörképét látja a másikban, és ha valaki tudja, hogy szavaiban és vagy tetteiben sáros, ugyan miért akarna szembesülni vele? (Véleményem szerint mindenki tud legalább egy olyan embert felmutatni közvetlen környezetéből, aki finoman szólva allergiás arra, ha hibáival szembesítik.)
Ki teszi a leírtakat? Többek közt az író maga, személyesen. Magáról beszél. A másik rossz, nem szabad, TILOS neki! "A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket" mentalitás ez. Félelmet is ő maga kelt: jaj  mi lesz ha "ezek" ideérnek? Gyűlölet? Mindegyik rasszista és antiszemita! Lehetőleg a kettő együtt, az úgy jobban áll! És itt teszem hozzá, hogy a vádolt párt nem tűri soraiban azt, akire igaz akár csak egy ilyen jelző is, viszont a rasszistázó, antiszemitázó pártban a mai napig ott ül pédának okéáért az, aki díszzsidőózott. Kiről is beszélünk?

"...nincs valóságos és számon kérhető, a válságot kezelő gazdasági-társadalmi reformprogramjuk..." - és itt visszakanyarodok az elejéhez, legyen kerek a történet. Először is akkor tessék számon kérni minden pártot, hogy igazságos legyen (beleértve a sajátot is)! És ha már megint itt tartunk: én, a választópolgár nem látok hatékony válságkezelést. És bár nem értek hozzá, látom, hogy ez így nem jó. Hogy értsék: bár nem értek a mosógépszereléshez, de a földelt vezetéket kicserélik földeletlenre, ami vékonyabb is, noha én vízkőtelenítés miatt hívtam ki a szerelőt, arra csak rájövök, hogy az áramellátó kábelnek vajmi kevés köze van a vízkőhöz! Ha mi, laikusok "hülyék" is vagyunk, ennyit biztosan látunk. És a magam részéről szeretnék már olyan "szerelőt", aki nem a vezetéket birizgálja vízkőmentesítés helyett, sokszor megrázott már ehhez az áram!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr791023249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása