Bandee blogja

Egymás útjában

2008. június 09. 13:00 - Névtelen betelefonáló

Egymás útjában - biciklis és autóbusz, a közlekedés kultúrája 7

Azt gondolom, a buszvezetők egyáltalán nem várják azt a pillanatot, amikortól majd biciklisek is mehetnek a buszsávban. Mert egy KRESZ-mósosítás keretén belül ezt tervezik, nem újabb kerékpárutat. Még pontosabban buszsáv-szélesítésről van szó.

Egy normálisan közlekedő autós számára is kihívást jelent a kerékpár biztonságos kikerülése, (főként kanyarban) nemhogy egy busz számára, ami nemcsak nagyobb, hanem megállói is vannak, és nagyjából azonos átlagsebességű a már említett kétkerekű eszközzel. Emellett egy busz hosszabb is, valamint ha épp megállóhoz közeledik és lassít, az út szélén kerekezőt akaratlanul is lehúzódásra készteti.

Egy kerékpár átlagsebessége mondjuk 20-25km/h. Egy autóbuszé szintén, hiszen több megállója is van, azok között pedig felgyorsít. A kerékpáros egyenletes sebseeéggel halad, így a megállóban megelőzi a buszt, megállók között, pedig UGYANAZ a busz előzi vissza ugyanazt a kerékpárt. Itt jön képbe  a felelősség kérdése is. Ha szóló busszal számolunk, annak vezetője 90 életért felel, míg a kerékpáros saját magáért. A bicikli törékenyebb, tehát ha elgázolják, a busz vezetője elvesztheti a jogosítványát, még akkor is ha éppen a balesetet a kerékpáros figyelmetlensége okozta. Emellett a hirtelen fékezés következtében fellépő esetleges utassérülésről pedig nem is szóltam. Ha a példába igazán bele akarunk gondolni, képzeljük el az előzgetést egy csuklós trolibusszal!
Meg kell állapítanunk, hogy városi buszok baleseti statisztikái jók. Kevesebb %-ban okoznak balesetet. A távolsági buszok kérdése más lapra tartozik, ott kiemelten fontos volna a pihenőidők betartása, így az elalszik a sofőr esete elkerülhető lenne.

Kontra érv, hogy a buszosok direkt szorítják le a kerékpárt. Biztosan ilyen is van, azonban a fent említett ismétlődő jelenség, az egymást előzgetés a "tonnás vas" vezetőinek egyáltalán nem hiányzik, tekintettel arra is, hogy a közlekedési kultúrát nekik napi műszakban kell tolerálni, nem pedig "csak" munkába és hazafelé menet.
Ezekől a helyzetekből is adódhat az előzőhöz hasonló mutogatós-anyázós történet.
Az előző írást így ezekkel a gondolatokkal egészítettem ki, továbbá véleményem szerint jobb bicikliút-hálózatra volna szükség, nem pedig a két közlekedési eszköz ilyen formájú "összeeresztésére."
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr76511042

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.06.09. 13:32:19

Tudod mit, én annak vagyok a hive, hogy a járdán bringázzon az ember ott, ahol nincs külön bringaút (és bringaút alatt nem az út szélére felfestett fölösleges csikot értem). Egy járdán mégiscsak könnyebb 'interaktiv' közlekedést folytatni, könnyebben megértik egymást az emberek és a balesetveszély is sokkal kisebb. Inkább velem ütközzön a biciklis, mint egy busszal. Egy kis neveléssel rá lehetne venni gyalogost, bringást, hogy civilizált módon megosztozzanak a járdákon.

bringás 2008.06.11. 13:13:27

Rákuc: a bringának nincs helye a járdán, ugyanis a bringa jármû, aminek az úton van a helye.
Én ha haladni akarok, nem fogok a járdán menni, mert nagyon lassan lehet csak haladni, és a járda eleve a gyalogosoké.

Bandee: nem tudom miért lenne probléma a buszsáv megosztása a kerékpárosokkal.
Külföldön mindenhol mûködik ez (norámlis országokban), és ott oda tudnak figyelni a kerékpárosokra.
Azokban az országokban már rég rájöttek, hogy minél több a bringás, annál tisztább a leveô, és annál élhetôbb a város.
Persze itthon státusszimbólum, és egyre inkább szorítják ki vagy le a bringákat az utakról. Pedig igenis hely vn a bringának a városban.

Masni 2008.06.11. 13:56:24

Gondolom, hogy az ismerős hölgy szeretett volna legalább tíz, TÍÍÍÍZ percet megspórolni a rakparton. Ezért érdemes volt ledudálni a gyengébbet. Önkéntes közlekedési rendőr és rögtön szolgálatba helyezte magát. Tíz perc miatt. Szolidaritáááás. Hölgy pedig üljön fel egy bringára és kapjon szívrohamot, amikor valaki úgy érzi, hogy figyelmeztetnie kell valamire. Amúgy a duda legjobb tudomásom szerint veszély esetén használható. Azt nem tartom veszélyesnek, hogy valaki tíz perccel később ér oda valahova (ha csak nem orvos és műteni megy, stb.).

Nagyon meglepő, hogy európa több országában az autósok tudnak vigyázni a biciklisekre és mindenki közlekedik. Békében, balesetek miatt. Jaaa, hogy ott a kreszben benne van, hogy minden esetben az erősebb (autó) a felelős, ha baleset történik? Hát igen, ennek van visszatartó ereje. Persze, mos majd az író biztos kitalálja, hogy külföldön senki nem siet és senkinek nincs fontos dolga. :))))

Ádám 2008.06.11. 14:01:10

A Metróban megjelent írás egy kisebbség (gyk. kerékpárral közlekedők) elleni gyűlöletkeltésre irányul. Ha a kerékpárosok helyére behelyettesítünk egy rasszt, akkor mindenki rájön, hogy így is felfogható. Nagy hátszél kellett, hogy megjelenjen? Mert annyira azért nem jó, és lerágott csont.

Atti 2008.06.11. 16:37:14

2 nap alatt háromszor ütköztem a kerékpárrommal személy autóval. Kijelölt kerékpár úton közlekedtem elsőbbség táblával védve. Mind háromszor jobbról érkeztem az autóknak, mindegyik balra nézet és nem győződött meg jobbról érkezhet kerékpáros. Mindegyik alkalommal a rutinomnak köszönhetően megúsztam a találkozást. Ketten elnézést kértek, megegyeztünk, hogy jobban figyelnek. Tegnap viszont még meg akartak verni, hogy hogy merem feltartani őket amikor ők sietnek. A hátsó kerekem defektes lett, a csomagtartóm leszakadt. Rendőrségi intézkedést kértem rendszám alapján. több védelmet a kerékpárutaknak, például javaslom fekvő rendőrrel védeni.

winyo 2008.06.11. 16:58:16

vajon miért ez a szabály londonban (és itt most az egyik éllovas hazai autós portálról idézek):
"az angol KRESZ-ben külön kiemelik, hogy a kétkerekű extrém sérülékeny, ezért akár az autósé az elsőbbség, akár nem, engedni kell neki. Az egynyomúak tehát előrecsorognak a lámpáknál, majd elindulás után is cikáznak jobbra-balra... ...ingerültséget, agressziót irányukban egyszer sem láttam." totalcar.hu/magazin/velemeny/londondugo/

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2008.06.11. 17:54:36

Bringás!
Azért gond, mert folyton "visszelőzgetik" egymást a busszal.
A kulcsszó pedig a normális országokban. De a normális országokban sem feltétlenül a fővárosban.

Ádám!
A beküldött írás azonnal megjelenik. Tény, inkább blogba való. Ebből a csontból még nem volt kint, a közösségi oldal viszonylag későn létesült. :)
Rasszt senki sem óhajt behelyettesíteni, mielőtt rasszizmus-vita bontakozna ki.

Atti!
Sajnos egyre gyakoribb, h pont annak áll feljebb, aki vétkes. Erről bővebben itt írtam:
bandeenator.blog.hu/2008/03/26/aki_farkast_kialt_avagy_a_vetkes_hatalma

De hogy szó ne érje a ház elejét, "természetesen" markáns véleményem van az autósokról is. :)
bandeenator.blog.hu/2008/02/26/a_kozlekedes_kulturaja

Krisi 2008.06.11. 21:25:05

Bárcsak ott tartanánk már, hogy a biciklisek lassítják a forgalmat!

Mert én most azt látom, hogy az autók és buszok miatt nem lehet menni.

Ez a "feltartja a buszt" meg ott sántít, hogy így is a buszsávban megy a legtöbb biciklis, mégsem látom, hogy a buszt akadályoznák.

Ami meg engem illet, ha utolérek egy buszt, akkor megelőzöm, és mivel gyakran van megállója, nem szokott utolérni, főleg, ha közben lámpa is van, mert megelőzöm a buszt, átmegyek a zöldön, de mire a busz odaér, már piros a lámpa.

És ebből az írásodból is lejön, hogy nem szoktál városban tekerni, sok dolog ami elvileg igaz lehetne az nem igaz.

Gyakorlatilag: ha kis forgalom van, akkor a busz gond nélkül megelőzi a biciklist, ha meg nagy a dugó, akkor sok kevésbé érdemes autós szintén a buszsávot használja, ezáltal az is belassul, és a busz akkor látta utoljára a biciklis hátát.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2008.06.11. 22:13:43

Az "ártalmatlanokról" itt írtam.
bandeenator.blog.hu/2008/02/26/a_kozlekedes_kulturaja

Tény, nem csúcsidőre értendő, és nem feltétlenül a 7-es busz vonalára.

amondó (törölt) 2008.06.11. 23:47:36

"Bicikli kikerülése"

idáig olvastam, nem tovább. Ha a közlekedés szabályait és a szakkifejezéseket ilyen szinten nem ismered, miért írsz a témáról? Járművet előzünk. Parkoló járművet, kukát, szénakazlat és döglött kutyát kerülünk. Nem mindegy.

Steer 2008.06.12. 09:24:03

Kedves szerző illetve a hozzászólók közül kedves Réka!

Az út szélére festett felesleges csík neve "kerékpársáv", és az elérhető megoldások közül az egyik legjobb. Az elkülönített kerékpárutak és a bringagyalogutak a kereszteződésekben életveszélyesek (az utóbbi 3 ghostbike-ból 2-nek ez volt az apropója), illetőleg általában irreálisan lassan és óvatosan kell rajtuk közlekedni, ha mindenki biztonságára ügyelni akarsz (márpedig akibe szorult kultúra, az akar).

Én olyan harminccal szoktam közlekedni, általában én is igyekszem ugyanis valahova, nem csak szórakozásból kerékpározom. Nagyobb biztonságban vagyok az úton, ahol a közlekedés többi szereplője folyamatosan lát, nem hirtelen tűnök fel, bukkanok elő (szabályosan, de veszélyesen; ez az elkülönített kerékpárutak kereszteződéseinek és véget érésének sajátja).

A járdán egyébként tilos kerékpározni. Nyilván ezt teljesen elkerülni nem lehet, olyankor max. 4-5 km/órával megyek, kínosan lassan, hogy messziről lássák a gyalogosok (akiknek én ott vendége vagyok) hogy nem lesz itt fel-alá száguldás, jöjjenek-menjenek nyugodtan.

Egy szó mint száz, városba a legjobb megoldás a bringasáv vagy a széles külső sáv (WOL), lámpáknál előretolt felállóhelyekkel, ahol kell, fonódást segítő megoldásokkal. Lakott területen kívül, települések között (ahol ritka a veszélyforrást jelentő keresztező út) természetesen az elkülönített kerékpárút a nyerő.

Hosszúra sikeredett, de köszönöm a figyelmet.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2008.06.12. 18:16:58

Erre a csíkra a gyalogosok sajnos tesznek, emiatt pedig a fordítva is igaz.
Nem mindenki megy lassan a járdán, sajnos.

Az ismerethiányra: tömegközlekedem, nincs jogosítványom. Ha lenne, természetesen a felsorolt ismeretek hiányát jogosan lehetne számon kérni.
süti beállítások módosítása