Bandee blogja

Aki farkast kiált avagy a vétkes hatalma

2008. március 26. 23:28 - Névtelen betelefonáló

Aki farkast kiált avagy a vétkes hatalma

Egy mentalitást láthatunk, a mesét már ismerjük.
Kiáltozunk akkor is, mikor már nincs is miért. Aki pedig mondjuk leleplezi, hogy üres kiáltozás folyik, sőt az zavarja, az kap a fejére. > > (Persze azért lehet udvariasan szólni.)

Nézzünk egy példát: tiszta városban valaki nekiáll szemetelni. Rászólnak, ugyan már kérem ez egy tiszta város, van kuka, ilyet itt nem szokás. Hősünk fel van háborodva, hogy "piszkálják".
Na, ez uralkodik a kétezres években.

Nézzük meg ezt kétféle viszonylatban:
Politika: farkasnak nevezik az ellenoldalt, a konkurens méretű ellenfelet. A bibi csak az, hogy a farkasnak titulált Nemfarkas bizony nem tűri a soraiban a farkasokat. Nem, és ezt meg is mondja.
A farkasozók soraiban viszont ott lehet néhány farkashajlamú egyén. Lehet és maradhat. De a másik az farkas, ők nem. Ráadásul össze kell fogni. Ez alapvetően jó lenne, hiszen nem szakadna ketté az ország.
Ez olyan mint hogy lehülyézek valakit és utána megkérdezem tőle, leszünk-e barátok. Aztán hülyézem holnap is.
Lehülyéztem, hát visszaszól valami hasonló kaliberűt. Durrognak a féligazságok, megjelennek az apolitikus választók. De itt most maga az elv a lényeg. Maga az ok. A jelenség. A szemetelőnek áll feljebb. Nemcsak hogy feljebb áll (ahelyett hogy megkérdezné: hol van erre kuka?), még kapsz is a fejedre, ha mondjuk leírod, hogy szemetelt és rászóltál, mert téged ez zavar, mert példának okáért (indokolatlanul) rontja a városképet.

Jöjjön a civil társadalom: írtam a közlekedés kultúrájában a Taxisról. Arról, aki a megállóban tolatott a járdán, és épp rátolatott egy gyalogosra. Hadd idézzem:
"A Taxis éppen felállt oda (ahova egyébként is szabálytalan), és épp tolatott. Rá egy gyalogos lábára!...Hősünk - trágárkodás nélkül szóvátette, mért kívánják ilyen módon fellökni. Legdurvább szó a tegező formula mellett - a "baromarcú" volt.
Ezt taxisunk meglehetősen rosszul tűrte, és utánament, az éppen ott található bank ajtajánál megpróbálta SZÁNDÉKOSAN fellökni az illetőt, ha már a véletlen után ESZÉBE SEM JUTOTT elnézést kérni!!"

Nézzük meg, mi történt: valaki elkövetett valamit. Hibát vétett. Az elző példa szerint ugyebár szemetelt. Itt figyelmetlen volt. Szóltak neki. Egy helyett "elnézést, nem láttam" helyett "utánament, az éppen ott található bank ajtajánál megpróbálta SZÁNDÉKOSAN fellökni az illetőt, ha már a véletlen után ESZÉBE SEM JUTOTT elnézést kérni!!".
Pedig utána csak egy "Figyelj odát" kapott volna válaszul. De nem. Meg kell torolni. Azt, ha ÉN hibázok. Nehogymár szóljanak érte!

Így működünk manapság minden téren. Sem a képzeletbeli parkőr, sem a bankügyfél "hős" nem anyázott, mindenki becsülete megmaradt tisztán. Hát hogy mégse maradjon, arról majd vétkes feleink tesznek!
Ha mondjuk a taxisfórumba megírtam volna, hogy nemcsak figyelmetlen (és szabálytalan) volt, még dulakodni is kezdett, hát valószínű kaptam volna érte, hogy biztos irigy vagyok, mert nem futja klímás taxira, meg szegény sofőr frusztrált a közlekedési morál miatt. Igen, csakhogy utóbbit ő is formálja! (Jelen esetben rontja) Előbbi meg nem igaz. (Amúgy BKV-val járok.)
Viszont a vétkesnek áll feljebb megállapítás korunk fővárosában sajnos nagyon is igaz

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr45398391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása