Bandee blogja

Kontrasztos kategória

2008. május 16. 19:17 - Névtelen betelefonáló

Kontrasztos kategóriák

Mint írtam arról, nem engedtek be órára. Ebből a tárgyból elkészítettem a feladatot (dolgozatterv-vázlat), többedmagammal helyet foglaltam már nem sokkal fél 9 után, nehogy kiküldjön.
9-re megérkezett az egész csoport, a tanárral együtt. Ő pedig - mondván nem tud szót érteni (6x emberrel tényleg nehéz - lévén helyhiány is), a következőképpen döntött: aki felírta magát a katalógusra, azok a "teljes értékű tagok", tehát leadják irományaikat, indexüket és kimennek. (A "részben ott volt" kategória pedig ne menjen messze.)
Végül nem felejtett el említés tenni rólam, mintegy saját erényeként állítva be múltkori ottlétemet. Talán megjegyezte orvosi hiányzásomat, és ÉRTÉKELTE volna az órán résztvenni akarásomat? (Hozzáteszem, ha akkor hazamegyek, én is a "nem volt ott, de válaszoljon" kategóriába tartozom.)

Kimentünk, lényegében elmondta, hogy akik leadták munkájukat azok jó jegyre számíthatnak, nagyon ritkán nem ír csak be jegyet. (Ő így "kivételez"!)
Akiket FELÍRTAK, tehét csak részben voltak ott, azok jöttek a helyünkre, mi 10-re voltunk "hivatalosak".
A középső, részben ott volt csoport is "olcsón" megúszta, rossz jegyek ott sem születtek, bár a számonkérés formája nekik Zh (utalok; zárthelyi) volt. Elhúzódott, és fél 11 után kaptuk kézhez a fekete könyvet.
Megkönnyebbülten értesültem jeles osztályzatomról, tekintettel at előzményekre.

Mi békében távoztunk. Azonban a "fekete leves" hátravolt. Akik nem voltak ott múlt héten azok is zh-t írtak. A tanár úr azonban őket azért hagyta a végére, mert szerette volna legalább ilyenkor valamennyire személyesen megismerni a társaságot. Ezt még mondta az elején. Nem lett volna benne semmi rossz, de az előzmények után itt már nem lehetett jóra számítani.
A jelenlévőket -  részben azért is mert fáradhatott - már fölényesen kezelte.
3 bukás lett, javítási lehetőséget annak sem adott, aki kért. Feleletet megszakítva hosszan tájékoztatta a pórul jártakat ennek mikéntjéről, valamint sérelmezte az egyiküknél a hiányzó indexet.(A be nem írt jegyek pótlására van a jegybeírás ugyebár). Legjobb osztályzat a 4-es volt, az is talán csak két embernél.

Mondhatnánk, hogy "aki nem volt órán". Itt meg kell jegyeznem azt is, hogy volt olyan kérdés, amire egyik embertől NEM FOGADTA el a helyes választ, noha a dolgozat leadásakor tette őket fel a "delikvenseknek".
A "diák nem tanulta meg az nem a tanár hibája" jogos felvetést itt hadd cáfoljam meg: az említett esetben ez pontosan olyan, mintha a kedves olvasó ismreősével a blogból íratnék úgy, hogy azt az illető nem is olvasta! Tud róla ugyan, de számoljon be az itt olvasható magnószerelésekről! Ha már itt tartunk, a beadáskor szóban belekérdezek az orsós magnók javításába, amit itt nem tárgyaltam, csak személyesen, az ismeretségi körben. Az eredményre kíváncsi lennék.

Még valami: tananyag, hasonlóan a kazettamásoláshoz "torzulhat" a jegyzetelés által. Amennyiben valaki azt KÉZZEL másolja le, szelektálva/átcsoportosítva a fontos részeket, úgy az már nem teljesen adja vissza az órán leadott eredetit.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr42472950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása