Mondhatni szokássá vált a blogon, hogy egy-egy érdekes (műszakis) apróhirdetésről a parttalan vita helyett egyszerűen véleményt fogalmazok meg, aztán az olvasóra bízom, hogy végül mit is gondol a dologról.

Rögtön van most itt kettő. Egyik a sokak által (még) jól ismert MK 29-es magnó. Ezt egy közösségi oldal „szakfórumán” hirdette meg az illető. Dobozában, papírjaival, egyszóval gyári állapotban 27 ezer forintért.

Ez nem vicc, úgy gondolja, hogy a nem tesztelt vagy működésképtelen magnóért ő megkap ennyit.

Tény, hogy az 1984-es megjelenés évében az akkori 2990 forintos fogyasztói ár az akkori keresethez képest kisebb vagyonnak számított. Az is tény, hogy a maga idejében nagyon is korszerű magnó ritka gyűjtői darabként maradt fenn.

Aztán az is, hogy a fórumon a műszaki téren jártasak felvetették, hogy ez az ár bizony magas. Kivételesen bekapcsolódtam ebbe a beszélgetésbe én is. Gyűjtőként van két MK 29-esem, és időnként figyelem az „eladási árfolyamát”, értsd, milyen állapotú mennyiért szerezhető be. Bátorkodtam is megírni, hogy az amúgy 1500-3000 forintos átlagárú készüléket állapotára, papírjaira való tekintettel 5-7 ezerért simán el lehet adni.

Hadd idézem a választ:

Na ne röhögtess.

Legyen. Itt legtöbben bedühödnének az arrogancián, de én azt mondtam neki, amit fentebb leírtam. Van ilyenem, szoktam figyelni, mennyibe kerül, és azok alapján könnyen beárazhatja a termékét.

Talált is gyorsan kettőt. Átlagosat 3 ezerért és doboz, papírok nélküli gyári állapotút 7 ezerért. Innentől a kínálati árfolyamot az olvasó fantáziájára bízom. Pozitívum, hogy legalább sikerült némi „agymunkára” biztatni az illetőt, aki saját elmondása szerint mindent el tudott eddig adni. (Na, ezt megjegyzem, ha valami már nagyon nem kell, biztosan vele értékesíttetem.)

A magnóról megoszlanak a vélemények, ugyanis amikor eladónk figyelmét felhívtam arra a nem mellékes apróságra, hogy a hozzászólók között sok műszaki pályán tevékenykedő-tevékenykedett ember van, rögtön írtak is ketten, hogy hajdanán javítottak ilyet és finoman szólva nem volt egy leányálom az MK 29-esben kotorászni.

De ez még mind semmi. A legnagyobb aukciós portálon van egy retro kinézetű lemezjátszó majdnem 80 ezer forintért. Nem elírás, kinézetű. Nekem két kifejezetten régi időket idéző rádióm van, egyik 1994-es gyártású, a másik húsz évvel későbbi és elektroncsövet formáz. Na jó, van még erősítőnek is használható, régies „hangszórórácsozású” táskarádióm is – viszonyításképpen utóbbihoz 2500 forintért jutottam hozzá.

Ez a lemezjátszós rádió pedig a nemzetközi ebay-en 10 euró. Ha idepostáztatom is kijön egy olcsó mikro Hi-fi árából. Ám az eladó szerint azon a linken nem ilyet hirdetnek, és amúgy is, a sok kibic nem tartja tiszteletben nagymamája emlékét, akinél jó harminc évet ott állt ez a rádió…

Igen, az üzlet és a magánélet külön kezeléséről szóló ősi közhelyt/alapigazságot eladónk sikeresen megcáfolta, mert ügyesen kihozza minden hozzászólásból, hogy senki nem tartja tiszteletben elhunyt szerette emlékét és ezt a készüléket bizony ő mindig ott látta letakarva(!!) a nagyszülőnél.

Amúgy nem kell sok hozzáértés, érdemes megnézni a márkát és a gombokat, aki találkozott valaha lemezjátszóval, könnyen megmondja, hogy harmincvalahány éves-e vagy sem. (Az eladóról tudjuk, hogy 43, bár ez jognyelven szólva „nem tartozik a tárgyhoz”.)

És igen, alkalmi árusunk rendíthetetlen. Portékája pedig most is ott figyel az igazán komoly DJ-darabok között.

Nekem már csak egy dolgot kell eldöntenem: hogyha el szeretnék adni valamit, melyiküket kérjem meg, és azon is érdemes eltöprengeni, vajon megpróbálkozna-e valamelyikük ingatlanértékesítéssel. Előbbire simán rábízhatnánk egy gyári állapotú panellakást, utóbbi pedig olyan érzelmi töltettel árulna bármit, hogy egyenesen a vevőnek lenne lelkifurdalása, amiért mégsem él a nagyszerű lehetőséggel…