Elgondolkodtató értékválságra utal az a tény, hogy az egyik nagy amerikai napilap költséghatékonyságra hivatkozva okostelefonra „cserélte” mind a 28 profi (köztük egy Pulitzer-díjas) fotósát, hogy innentől az újságírók almás mobilokkal készítsék el még a címlapot is. De amíg az egyik oldalról értékválság és súlyos szakmai hiba, a másik oldalról egyben kérdőjel: mikor, milyen helyzetekben és felületeken használhatók olyan képek, amelyeket nem hivatásos fényképészek készítenek el profi eszközökkel?

A hírhez még hozzátartozik, hogy nevezett lap beíratta újságíróit egy amolyan gyorstalpalóra, ahol a mobilfotózás fortélyait sajátíthatják el, hogy ezentúl bármilyen helyzetben és eseményen használni tudják a nagy almás cég 5-ös típusú okostelefonját.

Technológia

Eddig a hír, és eddig a vitaindító felvezető. Ha az elejéről szeretném kezdeni, rögtön leszögezem: nevezett készülék vételára Magyarországon egy belépő szintű tükörreflexes fényképezőgépével vetekszik. Olyanéval, amelynek az optikája cserélhető, és olyan minőségű fényképet lehet vele készíteni, ami nyomtatott lapba való. De rövidebben mondhatnám azt is, hogy a telefon drága, e célra sokkal szívesebben venném meg valamely ismert márka tükörreflexes fényképezőgépét.

(kép: flickr.com)

A mobiltelefon kamerája ugyanis teljesen más, sajtófotózás szempontjából is rosszabb paraméterekkel rendelkezik, mint akár egy bridge vagy kompakt fényképezőgép. Eltérő a fényérzékenysége, sok mobiltelefon-típusban csak fixfókuszos fényképező van, nem beszélve arról, hogy lespórolják róla az optikai zoom-ot, a vakut, de összességében a képalkotása sem olyan, mint egy kifejezetten erre a célra szánt eszközé.

És az ember, aki kezeli

De hogy ne csupán a technológia oldaláról közelítsük meg: a fotózás külön szakma, művelői nem véletlenül tanulják évekig. Ezzel a többéves elméleti-gyakorlati tudással meglehetősen „érdekes” arányosságban áll egy rövid „telófotó-gyorstalpaló”, de igazából bármilyen olyan oktatás, ami adott idő töredéke alatt akarja megtanítani azt, amihez a nagyok szerint érzék is szükséges. (Hozzáteszem, a kurzus ettől még lehet érdekes, de sajnos nem tud alapos lenni.)

És ha már érzék: aki szövegalkotással foglalkozik, vélelmezhető hogy a szövegezésben, és nem a képi világban mozog otthonosan, ezért utóbbit az előbbihez „igazítja”. Feltételezhető az is, hogy egy rangos, de igazából bármilyen eseményen elsősorban arra koncentrál, hogy értse azt, ha szükséges, kérdezzen, de mindenképpen helyesen írja le a neveket. Ha viszont fotóznia is kell, a figyelme megoszlik. Ez egy rövid, ezer karakteres cikken még valószínű nem érződik, ám egy gazdasági találkozóról írt beszámoló esetében jelentős pontatlanságot eredményezhet. (Erre még visszatérünk.)

A fotós viszont nem csupán megnyom egy gombot, hanem utána megvágja-szerkeszti a képeket, kezeli az archívumot, és ha fotórovat-vezető, akkor a beosztottaira is figyel. Tehát a szoros leadási határidő miatt elvileg időben sem fér(ne) bele, hogy valaki ne csupán a cikkeit, de a képeit is ugyanilyen alapossággal kezelje.

Amikor mégis

A gyakorlat azonban mást mutat: helyi lapoknál egyáltalán nem idegen szokás, hogy az újságíró adott esetben fényképez is, de nagy online sajtótermékeknél is találkozni olyannal, hogy az olvasó maga küld be fotót, ritkábban videót. Véleményem szerint ezek a képek online felületre nagyon sok esetben jók, persze ha nem életlenek, sötétek, előnytelenek, és megfelelő felbontásúak.

Jó akkor, amikor az olvasó ad-hoc jelleggel meg tud örökíteni valamit, például egy váratlan torlódást, vízcsőtörést, kidőlt oszlopot stb. E sorok írója szerint olyan esetekben is praktikus dolog lehet az amatőr fotó, amikor a profi fényképész nem tud egyszerre két helyen lenni és a kiemeltebb eseményre figyel. Azaz például egy játszótéravatásról jó lehet az újságíró által készített totál vagy szalagátvágós kép, mialatt nem a megszövegezésben szakavatott kollégája mondjuk a testvértelepülésről érkező polgármester látogatását örökíti meg a város- vagy községházán. Függ tehát attól, hogy mit, mikor és hol. Persze itt sem mindegy, hogy mivel, mert a mobilos fotó bizony a legritkább esetben való csak nyomtatásba. Viszont egy, a középkategóriát képviselő bridge gép (egy jó minőségű példányát lásd fent) már igenis képes értékelhető felvételeket készíteni – teljesen automata és „félautomata” módokban is.

Mindent egybevetve tehát ha a nevezett lap illetékesének van egy kis esze, minimum ennyi megközelítésben végiggondolja döntését, és legalább a címlapot a Pulitzer-díjas fotóssal készítteti el. Bár így sem biztos, hogy az olvasókat nem riasztja el a "költséghatékony" változás...