Nemrégiben két ismerősöm is úgy döntött, “megválik tőlem". Persze két sima törlés önmagában még nem lenne hír, ha az illetők nem lennének meggyőződve a saját maguk fennsőbbségéről, de legalábbis igazáról, továbbá nem viseltetnének mély megvetéssel e sorok írója iránt. Mert minden valószínűség szerint erről is szó van. Tegyük hozzá gyorsan, a történetekben semelyik fél sem ártatlan, a véleménykülönbségeink pedig oly erősnek bizonyultak, hogy ők jobbnak látták megnyomni a törlés, vagy inkább stílusosan az unfriend gombot.

Első történetünk hősnőjével idén tavasszal keveredtem kisebb vitába, mely abból robbant ki, hogy megosztottam az üzenőfalon: lomtalanításon találtam és felhoztam huszonegy darab használható videokazettát. Szokásomtól eltérően gyorsan kiposztoltam az információt, és az első személyeskedő megjegyzésre sem kellett sokat várni. Hősnőnk rögtön azt találta írni, hogy ha ilyen lomokat hozok fel, bizonyára rettentő gusztustalan lehet a lakásom, de legalábbis nagyon rendetlen.  

Udvariasan és humorosan visszakérdeztem, hogy a szépen felújított és rendbentartott rádiógyűjteményemre gondolt-e, merthogy nálam ilyen állapotok uralkodnak, és nem az, amit ő látatlanban(!) lefestett. Erre már felhozott egy érvet, hogy hiába vigyázunk rá, a VHS nem időtálló, és ők hiába tartották a kazettáikat fénytől védett szekrényben, egy idő után mégsem lehetett már lejátszani. A valós érv és az én reakcióm (miszerint kb tízévente érdemes újravenni a filmjeinket a televízióból) után kibökte azt is, hogy nem, valóban nem ismeri a lakhatási körülményeimet, sem a baráti körömet, és bár ez így van, rendszeresen figyeli ténykedésemet a BKV figyelő blogon. Utóbbin szerinte a széllel szembe vizelek. Akár a kommentekkel, akár azzal, hogy én magam küldök be cikkeket. Szerinte semmi nem fog változni. (Engedtessék meg ennek ellenkezője, hadd higgyek abban, amiben én szeretnék.)

Miután ezt megtudtam, és azt is megírtam neki, hogy blogbéli ténykedésemet is valószínűleg látatlanban ítélte meg, világosan megfogalmazódott bennem a gondolat: olyasvalaki, aki a hobbimat, illetve a civil tevékenységemet, vagy bármilyen irányú tenni akarásomat így értékeli, sem barátnak, sem pedig társnak nem tudnám elfogadni. Bár barátaim szerint megsértődni is lett volna okom a látatlan ítélkezés nyomán, én mindössze annyit találtam észrevenni, aki így áll hozzám, az személyem jelentős részét nem tiszteli. És aki nem tisztel, attól ne várjunk elfogadást, olyat pedig végképp nem, hogy egyenrangú félként kezelne, bármilyen kapcsolatban is állnánk.

Később ugyanez a személy saját üzenőfalán megosztott egy amolyan nosztalgikus "lájkolandó" írást, amely szerint az 1990 előtt születettek a maihoz képest egészségtelenül éltek, de boldogok voltak a mindenféle kütyük nélkül, és tartalmas baráti kapcsolataik voltak.

Úgy éreztem, hogy tőle, aki a kilencven előtti technológiát lomnak és elavultnak érzi, hiteltelen ez az írás, hiteltelen, hogy ő ilyet kedveljen. Ennek ellenére nem vágtam bele a képzeletbeli tőrt, viszont utaltam a mi kis "beszélgetésünkre" ott és akkor a videokazetták kapcsán. (itt jegyzem meg, mindketten a rendszerváltás előtt születtünk egyébként.) Szerinte azt a témát lezártuk, és bár akkor úgy éreztem, jó lenne privát üzenetben feltárni az összefüggést egy általam szeretett dolog pocskondiázása és a technológia életkora között, nem tettem meg. Talán ez volt a hiba.

Illetve mégsem: nemrégiben ugyanis egy új funkcióval bővítették az f betűs közösségi portált. Ez a hasznos kiegészítés arra jó, hogy be lehet állítani, ki az aki ne láthassa az üzenőfali kiírásaimat. Természetesen ily módon őt a továbbiakban megkíméltem a hozzászólásaimtól, nem láthatta azokat. Tettem mindezt azért, mert bár nagyon nem értünk egyet, nem az ismeretséget akartam megtagadni, hanem úgy döntöttem, ezentúl mással szeretném megosztani a gondolataimat. Lehet, hogy ő ezt törlésnek hitte, így magát az ismeretséget is megtagadta. VHS-kedvelő, rádiógyűjtő évfolyamtársat ő ezentúl nem ismer. E sorok olvasása idején bizonyára igaza teljes tudatában éli világát, és talán most is azt hiszi, én voltam az, aki az ő modern, rendszerető, pedáns lelkébe gázolt.

Kedves ismeretlen ismerősöm, innen üzenem, hogy a mai napon (november 5) ismételten találtam egy pár videokazettát, ezúttal huszonöt darabot. És bár magad döntöttél úgy, hogy nincs közöd hozzá, azt is elárulom, valószínűleg ennek csak a felét fogom megtartani, másik felét elajándékozom olyanok részére, akik kilencven előtt születtek és hozzám, lomgyűjtő trehány disznóhoz hasonlóan szintén használnak VHS-t.

Update november 15: tesztelés után hét kazettát magam selejteztem, hármat változatlan tartalommal átcímkéztem és megtartottam, öt "várakozó állásponton" van, tizet pedig újracímkézve elajándékoztam. Volt kinek.