A Csörsz utcai megállóban egy Skoda SuperB várakozott, tulajdonosa éppen telefonon próbálta elérni utasát. Ha valaki nem látja a mobilt a kezében, és a 212-es tábla is kint van a szélvédőn, még azt hiheti, újfajta „busz” jár ezen a vonalon, rokonszenvesebbé téve a svábhegyieknek a tömegközlekedést és ezzel együtt a híres-hírhedt BKV-t.
A busz megérkezett, a négyajtós „különjárat” is odébbgurult, én pedig a kimosott hátizsákommal és a két, szinte vadiúj, az egykori kötélfüles szatyroknál is erősebb bevásárlótáskákkal felszálltam rá. Egészen a Költő utcáig mentem, ahol is a 7-es számot kellett megtalálnom. Leszálltam az egykor szebb napokat látott jáűrműről, majd a két szatyornyi tápegységet letéve körbenéztem. A szembejövő járdán egy részeg telefonált éppen, a visszafele megállóban sem várakozott senki, ám az én oldalamon rövidesen feltűnt egy középkorú, hatvanhoz közeli szemüveges nő. Megszólítottam - az „elnézést”-ből a rutinosabbak rögtön kéregetőre gondolnak – és megkérdeztem, melyik a 7-es szám. Mikor felém közeledett és sejtette, hogy hozzá fogok szólni, egyből a fejét csóválta, hogy ő ugyan nem ad, még információt se. Így haladt el mellettem a megállóban, szótlanul.
Ezt is megértük. Két szatyornyi adapter és a tiszta széldzeki úgy látszik roppant bizarr külsőt kölcsönöz az embernek. Ezt azért sem értem, mert a tipikus „pesti csövesek” velem ellentétben ritkán borotválkoznak és ilyen kulturált, rövid frizurájuk is ritkán van, mint amilyen nekem tavasszal.
Kíváncsi lettem volna a reakciójára, amikor megmondom, hogy éppen pénzt KÖLTENI jöttem ide, és a nálam lévő néhány tucat tápegységért is fizettem.
Tekintettel arra, hogy az általam keresett utcában a páratlan oldalon álltam, megtaláltam a 7-es számot, és a járókelőnél jóval készségesebb aukciós partnernél hagytam egy ötszázast. Visszafelé a magamfajta „pórnépnek” és a kirándulóknak fenntartott fogaskerekűvel jöttem le a hegyről, és közben arra gondoltam, egyszer talán a néni is jár majd a pesti oldalon, ahol én ugyanilyen „szívesen” fogom útbaigazítani…
