Bandee blogja

Győzelem

2010. április 26. 04:30 - Névtelen betelefonáló

Más reggelre ébredtünk. Mától valami megváltozik. Nem O. V. tehet a gazdasági világválságról. Mától nem ő és nem a Fidesz okolhatók a megszorításokért. Mától nem a Fidesz és nem az ország „szélsőséges“ népe tehet a szar kormányzásról. Új nap virradt, amelytől magyarnak lenni nem lesz többé szitokszó. A magyar identitás nem lehet már szégyen. A (magyar) nacionalizmust nem ítélhetik el többé, négy évig biztosan nem. Reális és jogkövető módon a sovinizmus ellen kell fellépnünk, azt nem szabad hagynunk. Család, haza, kereszténység, magyarság nem bűnös gondolatok többé. Aki magyar, nem lesz többé rasszista, antiszemita, és ezzel együtt törvényszerűen soviniszta.

Új korszak köszöntött ránk. Megszavaztuk azt, amiről odaföntről megmondták, hogy szar és minden baj okozója. Bizalmat szavaztunk. Azt a bizalmat, amit elvettek tőlünk. Mert aki azt mondta, hogy csalódott, a szegfű szar, ezért egyik se különb, három dolgot tehetett. Vagy szavazott a tényleges szélsőjobbra, vagy el sem ment, vagy, és ez a legkevésbé valószínű, de már kínjában cselekedte, a Fideszre voksolt. Ha nem, hát megtettük mi helyette. Akik nem adtuk a hitet és a bizalmat az erkölcsi enyészetnek. Akik hisszük és valljuk, hogy a mi és az országunk élete túl hosszú ahhoz, hogy minden mindegy legyen. Lehet, hogy nem azt kapjuk majd amire számítunk. Akkor majd keresünk mást. De az egyik szar, hát minden az című általánosítást nem engedhetjük meg, hogy kövessük. Egyszerűen luxus, és leköpném a tükröt, ha csak eddig terjedne a gondolkodásom, hogy „minden".

Eddig is igaz volt a “csak a Fidesz" szlogen. Csak a Fideszt járatták le a Narancsvidék címen, impresszum nélkül, névtelenül. Csak a Fidesz volt az ország ellensége nyolc éven át. Csak a Fidesz tehetett mindenről. Most majd a szegfű fog. A két fikázás között egy különbség lesz: a valóság. És tudhatjuk, mindenki azzal kompenzál, ami a gyengéje. Az MSZP-t becsületesnek nevezte az új jelölt, mert tudja jól, hogy nem az. A szélsőjobbnál senki nem lehet jobb, és elég jó magyar, ők az identitásukat nem érzik eléggé vagy tartják hiányosnak, ezért elégedetlenek mindenkivel. Aki férfiasságával nem békélt meg, mindenben a nagyot keresi, úgy kompenzálja. Aki botrányba keveredik, az a Fideszt akarja besározni, a többit nem érdemes.

Ha már botrány: a Városi Újság nevű időszakos "szoci" kiadványban a következő cím fogadott: BKV-s ügyeink. Ugyan kié? Miénk, fővárosiaké? Én - hogy csípne meg a mondásbeli poloska - nem vettem részt bennük. Ez az övék. Akaratlanul bevallották. Tiétek, számoljatok el vele! Én pontosan számot tudok adni minden ingóságomról. Nekem nincs félnivalóm, nem beszélek túlhatalomról, ha engem vizsgál át valaki. Ők már maguktól is elhatárolódtak, pártlogót se tettek a jelöltjük neve mellé. Jellemző, hogy őszödi társuk hangos takarodjot kapott, míg a "rettegett" O. V. pedig szeretünk táblákat. Kontraszt.

Győztünk. Ezt támasztja alá az is, hogy a „kritikus" pillanatokban, a választási műsor alatt megjavítottam lemezjátszós hifit tornyomat, így lemezeimet újra le tudom játszani. Sebessége mértani. Olyan szabályos, akár a kétharmad. Győzelem kicsiben és nagyban. Mindenhol. Ismétlem, győztünk.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr841951347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arikanable 2010.04.26. 23:40:05

Úgy örülök az eredménynek, és annyira bízom a változásban. Remélem szépen lassan eljutunk odáig, hogy nem kell állandóan magyar emberek szájából azt hallanom, hogy milyen szar ez az ország, és bezzeg külföldön.... mert ez nagyon fáj. Igenis nem kell szégyelnünk kik vagyunk és honnan jöttünk!
süti beállítások módosítása