Így is lehet gyógyulni
Kedden adódott, hogy gasztroenterológia magánrendelést kellett felkeresnem 1 hete szűnni nem akaró erős reggeli hányingerem miatt. A körzeti orvos azt mondta, ha nem jutok be 1 héten belül szakrendelésre, kórházba utal. Így jött szóba a magánrendelő, ahol az egyik kórházi orvos - akinél már jártam - rendel. >
A magánrendelő a belvárosban van egy irodaház egyik emeletén. Többféle vizsgálatot is végeznek ott.
Belépve recepció fogadott 2 fős személyzettel. Az első alkalommal vizsgált betegnek regisztrációs lapot kell kitöltenie. Aztán a váró - amit mutattak, hogy hátrébb van - igazi meglepetés az SZTK-hoz szokott betegnek. Bőrkanapé, aznapi újság, falra szerelt LCD TV, és INTERNET. Nem elírás, az újságok mellett laptop volt! A szokásos soroknak, billegő csavarhiányos székeknek semmi nyoma, a fotelek és a kanapé szőnyegen van. Irodaház, nem is néz ki rendelőnek, hát még várónak! A „váróban" is van személyzet, 1 fő. Behívtak, időben. A holmit kint lehetett hagyni, volt, aki figyeljen rá. Kísérő (a személyzet egy tagja) mutatta, melyik ajtón merre van a rendelő.
Rendelő: aki a kissé szűk, esetleg gyógyszerszagú, általában nem komfortos székekkel felszerelt valamire gondol, az téved. Ez is inkább iroda volna, de a vizsgálóasztal érzékelteti, hogy nem, nem tévedtünk el, ez bizony vizsgálószoba. Nem is akármilyen!
A kedves beteg fotelban (!) ülhet, úgy mondhatja el panaszait. Az asztalon LCD monitor (ez még nem volna meglepő), de a fali TV már igen. Ha „normális" helyeken az orvosnak „médiaigénye" támad, beviszi a kis színest, vagy a még kisebb fekete-fehér TV-t, esetleg valami recsegő de még épp használható rádiót, de nem a plazmát. Az van. Tartozék. Úgy, mint az SZTK kiégett neoncsövei.
A vizsgálóasztal pedig hagyományos volna, de a "papírterítő" egyszerhasználatos. A „normális" beteg a kórházi rendelőben megnézi, hova teszi a lábát, nehogy összekoszolja az asztalt, hiszen használja azt még más is. Persze a vizsgálat után szappan melegvizes kézmosás, terítőcsere.
Ezek után a mellékhelyiség már nem érne meglepetésként, de a 3 (!) tekercs jó minőségű tartalék WC-papír erősen gondolkodóba ejtett. Persze kézszárító, papír kéztörlő, állítható hőmérsékletű víz és jelen lévő szappan jelentette a kézmosás kellékeit. Azt hiszem mindannyian tudjuk, milyen egy rendelőintézet kétbetűse. Büdös, a piszoár nem működik, nincs papír, nem ég a villany, rossz a lehúzó (esetleg csöpög is), nem vagy rosszul zárható ajtó, néha sorbaállás. A lehetőségek szabadon választhatók, általában annak is örülünk, ha a csap működik, a kéztörlő és a szappan közül a kettő általában kizárja egymást. Ja és persze a szag ellen a hideggel védekezünk, ha pedig fázunk, van, hogy csak reméljük az ablak zárhatóságát. Valahogy a széfek helyett jó néven vettem volna a papírt, a működő mosdófűtést, a zárható fülkéket, a melegvizet vagy éppen a kéztörlőt.
Akik szerint stabil és nagy a jólét vagy a gazdaság dübörög, és létezik pannon puma, azok azért érezhetik így, mert nekik az egészségügy ez: netezni a váróban, újságot olvasni, fotelból panaszkodni, egyszerhasználatos papírterítőre feküdni és nem utolsó sorban tartalék papírral igénybevenni a király által is gyalog látogatott helyiséget. Nem pedig a szűk folyosón többedmagunkkal várni és figyelni, hogy a meglazult járólapon hogyan ugrik egyet a műtőskocsi. - Merthogy az egyik kórházi rendelőszoba előtt ez a látvány fogadja a beteget. (Nem pedig a fent említett szőnyeg). A fenti magánrendelőben már-már természetes a széf. A miénkben nem.
Akinek viszont van 20ezer forintja az első vizsgálatra, az a fenti luxust kapja. Egyszer éltem vele - muszájból. Egy hónap múlva pedig mehetek a „szokásos" rendelőbe tömegközlekedéssel, és egy emlékkel a mérhetetlen kontrasztról...
