Bandee blogja

Postát, vasutat!

2008. április 30. 23:55 - Névtelen betelefonáló

Postát, vasutat!

Innen nagyvárosból semmiségnek vagy szükséges rossznak tűnhet a vasútvonalak megszüntetése, a BKV járatritkítás ellen persze már mindenki felemelte a szavát politikai hovatartozását is mellőzve.
2003-ban, osztályiránduláson meglepett, hogy a településen (Szandán) nics postahivatal. Illetve mint megtudtam van, csak mi nem láttuk. Akkori megfigyeléseim szerint csak a szomszédos Terényben volt, (remélem még van is).
A közelúltban pedig azt hallhattuk, hogy a megszüntetésre váró posták egy napot(!) hadd maradjanak nyitva egy hónapban, hogy a csekkeket fel lehessen adni!
Aztán nesze neked vasút! Lehet járni autóval meg busszal. Ott is,ahol földút van. Nézzük meg, hogyan írnak a legújabb tervekről!
"Tizenkét vasúti szárnyvonal szűnhet meg napokon belül, miután a gazdasági tárca nem egyezett még meg az önkormányzatokkal a a vasút üzemeltetéséről. A korábbi megállapodás értelmében ezt május elsejéig kellett volna megtenni, a MÁV csak eddig biztosítja a szolgáltatást." - Magyar Nemzet
Azzal a kis "engedménnyel", hogy itt az üzemeltetést meg lehet pályázni. Azt pedig mindenki tudja, hogy az önkormányzatok nem állnak "úgy"... Helyi lakos úgy nyilatkozott, hogy ha az adott vonal megszűnik, ő bizony nem tud bejárni! ->> Ez tehát vidéken.
Mi pedig a nagyvárosban nem mérjük fel anak a jelentőségét: mi van, ha valaki TÉNYLEG nem tud majd bejárni dolgozni? Merthogy rossz állapotú vasút sem lesz! (Az is jobb a semmilyennél.) Tömegközlekedés pedig a föld egy országában sem nyereséges. Párhuzamot sem vont mindenki: vidéken vonat, Budapesten busz és villamos, HÉV, metró. "Megfeleltetés" ritkításra és megszüntetésre.

Eddig amit leírtam mondhatni demagógia. Azonban nézzük meg egy másik oldalról! Vannak ugyebár a "betelefonálós" műsorok. (Csintalan pl azt engedi beszélni, akivel egyetért.) Van az ATV-nek is ilyenje. Na, ebben a műsorban a kedves betelefonálók mindenért az ellenzéket okolják. Talán már azért, is mert a képviselők megszületni méltóztattak. Ők nem értik a gazdákat, a vidéket. A "Patás Ördögöt" szidják versenyben egymással. Ő meg a vasvillája még az ezredforduló környékén. Az tehet mindenről. Városban (is) rosszabbul élő emberek nem sajnálnak e nemes célra 300Ft-ot percenként. (Ha pedig mezőgazdaságból élő településről is megemelik a telefont, az elgondolkodtató.)

A főváros népe pedig nézzen körül egy kicsit. Gondoljon vissza 2006 őszére. A Kossuth téri ételosztásra. Ne az ÁNTSZ szempontjából nézzük ezt most. Hanem szolidaritás szempontjából: hoztak/főztek nekünk ételt vidékről. "Hálából" meg kikerült a traktorral behajtani tilos, nehogy valaha a gazdáknak eszükbe jusson egy bizonyos irányt venni.
Nos, mi osztjuk az észt városból, mondjuk, hogy nem is olyan rossz ez, meg az ördög és a vasvillája. (Az "Ördög" gondol a "pestiekkel" szolidáriaskra is). Érdekes, vidéken megértették: "nekem sz.r, neked is". Fordítva már nehezebben: mert mi csak azt értjük, ha a buszt szeretnénk a hátsónk alól kiritkítani ritkítás és megtakarítás címén. De ne feledjük: amiről egy ember csak beszél, azt egy másik a bőrén érzi, legyen szó bármiről.
update: kommentben érkezett a felvilágosítás, miszerint Szandán működik postahivatal. Az ennek ellenkezőjét állító sorokat törlöm. Osztálykiránduláson jártunk ott, nem jártuk be a teljes települést.
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr25449387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dávid_SZanda 2008.06.18. 22:58:08

Kérlek szépen ha legközelebb Szandára tévedsz nyisd ki a szemed és a szádat mert van Posta!

Erre annyit tudok mondani:

Néma gyereknek anya sem érti a szavát!

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2008.06.18. 23:21:46

Röviden, kivonatolva: írásomban ellenzem a posták bezárását és a vasútvonalak "szüneteltetését". (Vö: Új Magyarország)

Egy gondolatsort vittem végig, miszerint a fővárosi embert ezek közvetlenül nem érintik, így csak akkor szól bármit is, ha a BKV-t "piszkálják". Még rövidebben:
Egyik átérzi a másik problémáját, míg fordítva ez nem működik.

A tévedést természetesen javítottam. Neked pedig ezek tükrében javaslom a szöveg újraértelmezését.
süti beállítások módosítása