Ez a másik kultúrabeli probléma. Hogyan is használjuk járműveinket? Hogyan kellene?
Íme néhány szokás és néhány költőinek nem mondható kérdés, amire mégsincs válasz.
ebben az írásban az ülőhelyekkel és a fel-leszállás problémájával foglalkozom.
>
Fel-és leszállás: hol a legjobb elhelyezkedni, ha nem az ajtóban? Hát persze, hogy az útban! Hiszen mindenki csak egy-két megállót megy. Ez akadályozza a "rendes" utasmozgást. Ha le akarunk szállni, szólni kell, netalántán lökdösődni változó kulturáltsági formában.
A másik, hogy a leszállókat nem mindig várjuk meg. Pedig ha megvárjuk, még ülőhely is akad!
Persze lehet emlegetni más népek kultúráját, hogy ott a lökdösődés a divat. Akkor is logikus, hogy aki leszáll, az szabadít fel ülő/állóhelyet.
Metróban van ennek egy sajátos része a 3-as észak-déli vonalon. Ott ugyanis néhány megálló erejéig igenis érdemes az ajtóba állni. A szemköztibe!! Ugyanis ha tudjuk melyik megállóban hol nyílik az ajtó egyrészt elsőnek szállhatunk le, másrészt nem vagyunk vele útban, nem úgy mint az ülések között. Persze azt a teret is ki kéne tölteni, de ott mondhatni nagyobb az utasmozgás. Felállnak, leülnek, kifurakodnak, leszállnak, felszállnak.
Az ajtó túloldala így elég vonzó. Na, ezt a "tüzelőállást" minden rendszeresen ott utazó is ismeri, ezért is áll oda, nem csoda ezek után, ha kényelmesebb leülni.
Ülőhelyek: szorosan kapcsolódik a fenti bekezdéshez, ugyanis ha a jármű belső utastere akármennyire zsúfolt, ülőhely azért gyakran akad a páros ülések belső oldalán vagy a szimpla üléseknél, igaz, csak menetiránynak háttal. Ugye a kedves utas kényes, szereti érezni a haladást, így a világért sem ülne oda, hiszen a következőnél úgyis leszáll.
Nézzük meg a metró viszonylatában: a hármas üléseket rendszerint ketten foglalják el, alvó - nem hajléktalan - utastárshoz ülni pedig egyenesen gusztustalannak minősül, pedig nem mindenki büdös, aki a járművön elalszik. (A hajléktalanokról majd később).
ennek ellenére én veszem a bátorságot, és az ülés másik végére leülök, igaz, ide már nem kívánkozik senki.
A 2-es vonalon a felújított szerelvények hármas üléseit kettesre redukálták, pontosan a fent említett jelenség miatt, ismerve is a "szokásainkat".
A hatos ülés: az egy külön fejezet. Télikabátban csak ötszemélyes. Persze akkor is, ha nem a tervezők által méretezett utas veszi igénybe. Tehát ha valaki nem kisdarab, nem igazán fér el ott hatodmagával. De erre nincs is lehetőség, ha eleve úgy foglalunk helyet, hpgy a két szélén ülünk le, a többi meg aztán csak elfér valahogy.
Van egy olyan is, aminek a neve személyes intim szféra. Na, ezt mondjuk el a 4-6-os villamos utazóközönségének csúcsidőben!
Tehát ezt "tiszteletben" tartva nem használjuk ki az üléseket. Mert azért valljuk be: pazarlás ha csak 4-en ülünk egy elvileg hatszemélyes helyen.
Helyátadás kérdése: na ez a legkritikusabb pont: mikor? Kinek? Miért? Legjobb ezt illem szerint automatikusan felismerni, ki szorul rá, és annak átadni. DE nem mindig vesszük észre, és vannak, akik vissza is élnek helyzetükkel, bár ilyenből azért szerencsére keveset láttam. Ha valaki pedig a felkínált lehetőséggel nem kíván élni, mert a mozgássor megerőltetőbb számára, mintha állva marad, az általában udvariasan megköszöni és kihagyja.
Az viszont finoman szólva neveletlen dolog, ha olyan célozza meg a helyet, akinek NEM adtuk át. Mert az illetőnek felhívjuk a figyelmét, amennyiben felkínáljuk azt a helyet. Persze az illem mindkét oldalról illem, tehát nem szabadna elvárni, hanem a lehetőséget megköszönni illik, a helyet pedig a LÁTÓTÁVOLSÁGON belüli, helyhez HOZZÁFÉRŐ rászoruló személynek átadni.
Az viszont senki nem rászorulóra nincs ráírva, mikor van szüksége rá. Nem látszik az emberen a szédülés, láz vagy migrénes fejfájás. Olvastam olyanról, hogy beteg embernek "szóltak be" emiatt. Ez SEM etikus, pontosan annyira nem , mint dupla ülésen egy embernek "terpeszkedni". Odébb lehet "csusszanni" és akkor a külsőre leülhet, aki még szeretne.
Folytatása a zavaró tényezők tárgyalásában következik.
