Ha valaki hallott a SZEM mozgalomról, tudhatja, a szomszédnál jobb bűnmegelőző nincsen. Kivéve persze akkor, ha nincs mit megelőzni. Amikor igaza lenne, ha lehetne. De amikor valaki először jár az adott környéken, és tényleg kifolyt ivóvizet ráz ki egy nejlonzacskóból, ott a látszat erősen csal.

Kertvárosi környék, valahol Dél-Pesten vasárnap kora délután. Nem titok, ha annyit írok, költözés a terv, a környék pedig az egyik árban és kulturáltságban is szóba jöhető lehetséges. A közlekedés eszköze személyautó, amikor is út közben valamelyikünk észreveszi, hogy az útravalóul szánt ivóvíz belefolyt a hordozáshoz szánt nejlonzacskóba.

Az egyik ház előtti részen kis bokor, az utca ezen része bizonyára már közterület. Végrehajtom hát a megtévesztő műveletet, ti. kirázom a zacskóból a vizet. Megszólítanak, hogy itt látok-e kirakva szemetest. Mondtam-mondtuk, hogy nem, de hát ez a kis baleset történt, ha nem hiszi, nézze meg, és amúgy sem szemeteltünk.

Meggyőződni erről már nem hajlandó, noha ráerősítek még egyszer, hogy jöjjön, győződjön meg róla saját maga. Legyint, azzal az arckifejezéssel, hogy idiótákkal van dolga, és visszamegy. Trágár kifejezés egyikőnk részéről sem hangzik el. (Igen, lehet ezt így is!)

Egyszerű történet, ám ahogyan legtöbbször, ez is felvet pár dolgot.

Szögezzük le, a szomszédnak a maga részéről igaza volt. A szemetelés szabálysértés, senki idegen ne szórjon ki a háza előtt semmit. Eddig rendben is volna. Odáig is, hogy savat, lúgot, vegyi anyagot se öntözgessek ki sehova.

Viszont akkor most szeretnék kérdezni. Kiömlött az ivóvizem, hova tehetem? Áztassam el az ülést vagy a szőnyeget? Öntsek, önthetek-e a szemetesbe folyadékot vagy esetleg környezetszennyező anyagnak nézi majd egy unatkozó környékbeli? A kovácsoltvas kukából kifolyik, a narancssárga műanyagba dobjam-e ki a vizes zacskót, meglocsolva vele a tartály tartalmát? Hány méteren belül kellene találjunk olyan utcai szemétgyűjtőt, ami előtt szabályosan meg lehet állni?

Tegyük fel, az egyszeri vasárnapi sofőrre vagy utasára rájön a rosszullét, hányinger kerülgeti. Nem ér el egyetlen vendéglátóegységig sem. Mit tegyen? A zöldnövényzet az esővizen kívül mást nem szeret, de akkor mégis hova? Repülőgépeken megoldják, van erre rendszeresített zacskó, legyen mondjuk az autóban is. (Tegye fel a kezét, aki rendszeresített erre a célra bármit is!) De még mindig nem tudom a választ arra a kérdésre, hogy ivóvizes „baleset” esetén kapnék-e sárga csekket köztisztasági szabálysértésért, vagy bocsánatos bűn, ha merészelek valami nem szokványos úton megszabadulni tőle úgy, hogy természetesen magát a már csak vízcseppeket tartalmazó zacskót nem dobom el?

És természetesen a szomszédtól sem tudtam volna meg. Mert én mondom a magamét, ő mondja a magáét, ami vajon kommunikáció-e? Nem! A legjobb szándék ellenére sem. Én értem, hogy ő mit akar, de őt nem érdekli, én mit mondok. A tendencia sajnos jellemző. „Tetten ér” valakit, vagy hiszi, amit lát, vagy nem, de az igazi „nagyipari” szemetelőket mégsem sikerül megfognia. Sem neki, sem közterület-felügyelőnek sem pedig rendőrnek. Ha maradéktalanul sikerülne, Magyarország fővárosát a legtisztább települések között tarthatnánk számon. Ehelyett marad az egymás mellett elbeszélés, amikor én tudom, ő nem akarja tudni, én tovább látok, ő nem, és sajnos az ő táborában vannak többen. A másik tábor kéknek vagy zöldnek lát valamit, nem tudja és nem is akarja tudni, hogy az bizony néha türkiz, tehát se nem kék, se nem zöld. Igen, de mégsem, jogos lenne, de nincs miért, szabálytalan, és mégsem, vagy ha mégis, hát egyedi eset, amikor a hatósági közeg részéről is elegendő az egyszeri szóbeli figyelmeztetés. És a bejegyzés végére már nem csak amazok, hanem az olvasó is eljut oda, hogy minek ragozom azt, ami amúgy is közhely.

De hogy mégis miért teszem? Tanulságul. Ritka az olyan, hogy mindig. Van helyette legtöbbször. Egy ember sem viselkedik százból százszor ugyanúgy, csak legtöbbször. És van, ami legtöbbször az, és egyszer kivételesen mégsem. Na, például ez a türkiz egyik árnyalata. De fekete-fehér szemüvegen át ezt nehéz lesz észrevenni…