Azt olvastam, hogy aki autósként képtelen normálisan viselkedni, az gyalogosként vagy tömegközlekedőként sem különb. Sokszor olvasok olyanról is, hogy az autópályán élik ki magukat egyesek. Ha nem tudnak előzni, akkor megszívatják a másikat, majd leállnak egy kis anyázásra. És ilyenkor mindig arra gondolok, hogy valójában nem is sietnek annyira.
E hosszúra nyúlt bevezető után a fentiek városi kiadásáról fogok most írni. Merthogy pont egy ilyen közjátékot figyelhettem meg egészen a közepétől. A kulcsmondat, az alany, állítmány és a tárgy, egyszóval a nemes mondandó a „kurva anyád” volt. És persze én, aki nem e két szón szocializálódtam, erre a kiabálásra értem az ablakhoz, lévén a dudálást, ha meg nem is szoktam ugyan, de nem ugrok föl rá minden egyes alkalommal.
A helyszín egy újpesti kisebb kereszteződés. A főútvonalról balra már nem lehet fordulni, jobbra viszont igen, itt állt meg egy királykék háromajtós. Mögötte egy ezüst Opel Astra, ez még menetirányban. A következő meg egy törtfehér furgonszerűség. Na, ennek pattant ki a vezetője anyázni, egyenesen az Opeleshez. Nyolc emelet magasságból mindössze annyit tudtam meg, hogy az előtte lévő épp útban van, a többit már fentebb idéztem.
Én, aki többet tanultam otthon e fenti két szónál, nemigen értettem mi a probléma tárgya. Mi, akik tartalmasabban szocializálódtunk, nem értjük a kommunikáció e formáját. Ezek szerint a „feltartod a forgalmat”, a „ne akarj befordulni oda ahova behajtani tilos”, a „ne fulladj le az útközepén”, „keress máshol parkolót” és minden ehhez hasonló kifejezhető két szóval.
Mi, akik nem így nevelkedtünk, és sosem emeltünk kezet a tanárainkra, nem tudtuk, hogy a magyar nyelv Kazinczy óta ennyire az egyszerűsödés fázisába lépett, és a fentieket úgy kell mondani, hogy „kurva anyád”.
És persze azt sem értjük, ezért minek megállni az út kellős közepén, főleg úgy, hogy a hangokból ítélve még koccanás sem történt. Persze erre is megvan a magyarázat: édesanyánk foglalkozásával kezdődik és személyének megjelölésével végződik.
Mi, akik különbül nevelkedtünk, továbbra sem értjük, miért kell az autópályát behozni a városba. Mert ahogyan utaltam rá, a sok bunkónak láthatóan mégsem a Cobra 11 feeling számít. Hanem, hogy anyázhasson egy jót. Gondolom meccsre is ezért járnak, már ha kimennek egyáltalán. Oda bizonyára nem mennek kocsival.
Biztos, ami biztos, hátha lehallatszik, a fenti két szó mellőzésével távozásra szólítottam fel a delikvenseket, és a rendőrök kiérkezésének lehetőségét is felvetettem. Persze nekem, akinek a szókészlete jóval meghaladja a sokszor emlegetett szókapcsolatot, nem esett nehezemre érthetően közölni, mit szeretnék, bár sajnos ezt ők nem hallották.
Utoljára talán négy évvel ezelőtt egy nyári este üvöltöttem ki az ablakon, akkor éppen egy részeget tettem helyre, aki a nyílt utcán egy léccel óhajtotta agyonverni a feleségét. Mint a családon belüli erőszak ellenzője azt, és a szintén hasonló szókészletű ordibálást sem tűrtem szó nélkül. Aztán a részegnek is hamarosan leesett, hogy a rendőr az bizony valódi dolog, és neki nem mondhatja, hogy „kurva anyád” meg azt sem hogy agyonverlek. Persze megpróbálhatja, de az egyenruhások ilyen esetekben bizonyára tesznek arról, hogy a kedves delikvens sztoriját hivatalos személy elleni erőszak címén ismerhesse meg a nagyközönség.
Kár, hogy a fentebb vázolt szellemi erőszakot, történetesen a redukáló nyelvújításnak is nevezhető jelenséget ebben a formában nem büntetik. Rágalmazás és becsületsértés szerepel ugyan a BTK-ban, de ha tényleg minden anyázást szankcionálnának, kiürülnének az utak. Én viszont nem leszek ennyire szigorú: egy normális, élhető közlekedési morállal is megelégszem.
