Az egyenletben egyenlőség van. A közvetítői munkában kevésbé. Pontosabban azért nem jöhet létre egyenlőség, mert a kötetlen munkaidő nem mindig párosul megfelelő személlyel, és a legfontosabbnak számító vevőorientáltsággal. A képzeletbeli egyenlőtlenségjelet pedig most sem én fogom kitenni.
Adott két hirdetés, egyazon ingatlanközvetítőhöz tartozik. Női hang veszi fel a telefont, szinte meg sem várva, mit óhajtok, azzal, hogy majd visszahív. Van ilyen, egy háziorvos például ennél sokkal barátságosabban tudta közölni, hogy egész nap a betegeinél van és másnap keressem, de sebaj. Az ember vár a sorára türelmesen.
Majd két és fél óra múlva újra próbálkozik, elvégre nem fix munkaidősökről van szó, akiket csak az íróasztaluk melletti vezetékes telefonon lehet utolérni.
És nem. Nem veszi fel. Annyit sem reagált vissza sms-ben, hogy holnap visszahívom, vagy írja meg, melyik hirdetést látta, utánakeresek.
Ekkor a következőket találtam megfogalmazni, elvégre rá nézve szerencsés esetben némi gép előtt töltött idő és pár telefonálgatás után a befektetett energiához képest nem kevés pénz üti a markát. Nagyjából egy alkunyi, és újonnan az jellemzi az ingatlanpiacot, hogy elég keveset lehet az árból faragni. Szóval ezt a kis rést ő szépen elviszi…
A rövid szöveges üzenetben tehát ez állt:
Tisztelt Hirdető! Két ingatlan is érdekelne, Visszahívást ígért, de sem az nem történt meg, sem a hívásomat nem fogadta. Kérem, hogy keressen meg, vagy pedig adja meg egy kollégája elérhetőségét, aki készséggel utánanézne két hirdetésnek. (Természetesen nem este kilenckor, de nekem pl mindig fel kell vennem a telefonomat illetve visszahívom, aki keres.) Köszönettel: Névtelen Betelefonáló
No, erre föl gyorsan megpróbál visszahívni, majd lemerül, de másnap már nem erőlteti a dolgot.
Keresem én. Először hiába. Hívom a cégesről. Felismeri a hangomat és rákérdez a tegnapi kis „közjátékra”, mégis hogy képzelem, merthogy ő kórházban volt már és amúgy is, hát este, meg hogy minden ügyfelet nem lehet…
Felhívtam a figyelmét arra, amit már amúgy leírtam és most már tud az olvasó is: ő maga ígért visszahívást és igen gyorsan lerázott, hogy majd ő keres, meg sem várva, hogy én, a lehetséges vevő, mit óhajtok. A többi része innentől már nem érdekes, kérdésemre elmondta, hogy valóban kötetlen a munkaideje, ezután megindult az utánajárás, de annyi, hogy elnézést, elfelejtettem, vagy hogy ja, ezt (magának) ígértem, nos, ez nem hangzott el. Viszont innentől a többi hozzá tartozó hirdetés kezelése korrekten működött. Mint a magnóim nagyjavítás után.
Ám ha valaki azt gondolta volna, hogy mindez nem cifrázható, és ha nem is happy, de legalább „correct end” a vége, nos, az téved.
Napközbeni órákról (értsd nagyjából délután kettő és fél öt közötti időpontokról) van szó, amikor is bátorkodom telefonálni. Itt két egymáshoz közel eső, majd egy távolabbi időpontban indítottam a hívásokat. Az első kettőt nem fogadta, a harmadikat kinyomta a „kedves” közvetítő. Utóbbiról naivan azt feltételeztem, most már legalább látja, hogy keresték, és majd visszacsörög.
Hát nem! (Akkor meg minek áll az adásvétel útjába?)
Ezt az ingatlant szerencsére az ő szöges ellentéte is hirdeti. Őt sem érem el per pillanat, de két percen belül ott egy SMS: nemsokára visszahívlak. (Nemrég óta ismerjük már egymást, onnét a tegező formula.)
És tényleg hív. Korrekt tájékoztatás az eladás indokáról, az épület elhelyezkedéséről, állagáról. Úgy, hogy ez amúgy a kolléganő hirdetése, tehát nem ő vette fel az adatbázisba! Na, valahonnét innentől számolhatunk rendszer-és szemléletváltás utáni új időket. Amikor valaki tudja, milyen munkakört vállal és maximálisan tisztában van azzal az axiómával, miszerint: a vevő/ügyfél fizet!
Ezt amúgy jobb helyeken mindenki „fejébe verik”, tehát nekik akkor is jól kell eljárni, ha amúgy a nem mindig kedves ügyfél doktorálhatna neveletlenségből. Más csodált-irigyelt országokban úgy kezdett működni, hogy az egyes emberek hozták létre és emelték magasra a kultúrát. És ennek első lépcsőjeként nem erősítettek rá az egyes foglalkozásokat külön-külön utáló-elítélő sztereotípiákra. Oké, irodánként eltérő, hogy „egymás házát/lakását” szabad-e megmutatni vagy ajánlani, de maga a szemlélet (utánajárok, képben vagyok, visszahívom, készséges vagyok), az példaértékű. És ez utóbbi esetben a kedves vevő már úgy érzi, hogy a kisebb alkuért legalább gördülékeny ügyintézést kapott cserébe. Így, ha nem is lesz teljes az egyenlet, legalább nagy egyenlőtlenség nem keletkezik benne.
