Elvben nem sok hibát lehet véteni egy beléptetőkapunál, hiszen egy működőképes állapotú szerkezet arra való, hogy áteressze a mögötte található szolgáltatásra jogosultakat. Elvben. Könnyen jaj lehet viszont annak, aki először meri használni a Corvin negyed (Ferenc körút) állomásra kísérleti jelleggel telepített áteresztőket. Vagy lassan már bármit…

Internethasználóként pontosan tudtam – és hála a BKK-nak a mozgólépcső mentén gondosan ki is van plakátolva - (bár itt inkább a bérletfelmutatásra és az áthaladásra, tehát nem a gombnyomkodásra fókuszálnak), hogy az említett metróállomáson ilyen szerkezet működik, de azt is, hogy aki marad a sima bérletfelmutatásos beléptetésnél, az (egy helyen) kikerülheti az elektromos karokat.

Azonban ez utóbbira hétfő este háromnegyed 6 táján nem volt lehetőségem. Tudván, hogy a kapu előtt ugyanúgy a biztonsági őrnek (még mindig nem ellenőr!) kell felmutatni a bérletet, ezt meg is tettem, majd előreléptem egyet, hogy akkor áthaladnék a jövő jegyrendszerét képviselő szerkezeten.

„Meg kell nyomni a piros gombot” – hallatszott mögöttem az őr nyugodt hangja, majd hirtelen hátrafordultam és jobb mutatóujjal megnyomtam a szabad áthaladást biztosító gombot. Azaz nyomtam volna magamtól, ha a mögöttem álló (aki látta, hogy előbb az ittlétem jogosságát igazolom a bérletemmel) egy „Nyomjad (bátran)!” felszólítással nem ver rá tiszta erőből a gombra és az ujjamra úgy, hogy utóbbi utána még jó tíz percig vérezzen.

Mielőtt bezárnák az oldalt, hogy semmitmondó, megszokott mindennapi történet korunkból, és úgy kellett a bloggernek, gyorsan előrebocsátom, mindez másodpercek alatt játszódott le, ami alatt maximum egy ember haladt volna át azon a kapun. Szóval ne hosszas, lincshangulatú pénztári várakozást képzeljenek el, amikor egy kedves reklamáló feltartja a sort, mert folyamatosan áthaladók ide vagy oda, a néhánnyal mögöttünk érkezők már aligha éreztek meg valamit ebből a közjátékból.

- Ne az ujjamra! – mondtam meglepettségemben, lévén egészen másképp kezelem embertársaimat, még az ilyen helyzetekben is.

- Ne törődj vele! – szólt az inkább laza, semmint agresszív válasz, de mint tudjuk, a kommunikációnak csak a húsz százalékát teszik ki a szavak, a többi a metakommunikációban (gesztus, mozdulatok, mimika, testtartás stb.) rejlik.

„Határozottsága” nyomát felfedezve első gondolatom az volt, hogy mivel mögé kerültem a mozgólépcsőn, kényelmesen megtörölhetném az ujjamat az öltönyében és én is megkérhetném arra, ne foglalkozzon vele.

Második lehetőségként maradt volna, hogy zsebkendőt kérek a negyven körüli öltönyöstől, de amint későbbi okfejtésemből látni fogják, az effajta humánum a lehető legtávolabb áll tőle. A harmadik, nem éppen törvénytisztelő verzió: „lesegíteni” a mozgólépcsőn, bár ekkor joggal mondhatná az olvasó, hogy szocializációs fejlettségem semmiben nem tér el az öltönyösétől, de még így is könnyen megkaphatom a kicsinyes jelzőt…

Mielőtt levonnám, levonnánk a tanulságot, képzeljék el, hogy „barátunk” autóban ül. Az előtte haladó épp durrdefektet kap, de minimum lelassít egy nem lámpás kereszteződésnél, mivel mondjuk nem a fővárosból jött, először jár arra stb. Szóval valami „megakad” a rendszerben. Persze rögtön fel lehet háborodni, hogyan vizsgázhatott le a defektet kapott jármű és miféle úrvezető az, aki nem száguld át a fővároson – azonban ezek – embertől, szövegkörnyezettől és megfogalmazástól erősen függően - még lehetnek jogos ellenérvek.

Ám ha egy idős ember botlana meg "barátunk" előtt az utcán, megdőlne az imént vázolt racionalitás, meg aztán miféle jellemre vall neki soha nem ártott, termetre (kb 185 cm 90 kg-nál) kisebb, legfeljebb félprofilból látott idegen ember ellen bármiféle agressziót foganatosítani?

A válasz: az ilyen ember számára a másik nemes egyszerűséggel egy (eltaposni való) féreg, de minimum egy töketlen balfék, szélsőséges esetben pedig Taigetosz-pozitív. Mielőtt azt gondolnák, erősen túlzok, olvassanak blogokat, fórumokat, különösen olyanokat, ahol facebook-profillal (tehát névvel-arccal) lehet hozzászólni. Embertársaink jelentős része ugyanis névvel-arccal helyesli az effajta eljárásokat, még akkor is, ha az adott illetőről amúgy világosan érződik, messze nem életképtelen, mindösszesen sosem volt az adott helyzetben; esetleg vétett, amivel tisztában van, de mivel ő maga nem lépett fel támadólag, így elvárná, hogy ne retorzió, hanem szankció „érje”.

Direkt a végére tartogattam, de azért elmondom a saját „sületlenségem” okát. Amióta felszerelték a kapukat, nem jártam a Ferenc körút (Corvin negyed) állomáson, mindösszesen egyszer: vasárnap délután, bőrönddel érkeztem, azonban - lehetőség lévén rá – megkerültem az amúgy keskeny beléptetőt, és e művelet közben az őr sem fürkészte hosszan a bérletszelvényemet, hanem a felmutatásra irányuló mozdulatsort látva intett, hogy menjek tovább. Így történt tehát, hogy ott voltam, és mégsem használtam. Az öltönyös és sajnos egyre több társa szerint az effajta „megakadás” (vérmérséklettől függően) kimeríti az életképtelenség vagy a féregség fogalmát. Még akkor is, ha példának okáért az őr állhatott volna a gomb felőli oldalra, és csak akkor nyit „ajtót” ha minden áthaladónak látta a jegyét/bérletét. Ez jusson eszükbe akkor is, ha esetleg cipőt kötnek az utcán…