Rég találtam már olyan témát, amiről úgy éreztem, feltétlenül a blogomba való, de azt gondolom, a mostani dolog ilyen. Sokáig ugyanis abban a hitben éltem, hogy az olimpián elért magyar sikerek okán érzett öröm nem tesz különbséget bal-és jobboldaliak között, vagy még közhelyesebben szólva örülni legalább egységesen tudunk.
Az itt linkelt írás azonban ékes bizonyítéka annak, hogy ez koránt sincs így, ugyanis eszerint a sportágak elavultak, funkcionálisan értelmetlenek, a szurkolók külvilággal megosztott öröme gyerekes, maga az olimpia pedig egyenesen fölösleges. Ha nem hisznek nekem, olvassák el az eredetit, én tényleg csak összefoglaltam, miként érez olyasvalaki, akit honfitársamként illő emlegetnem és hozzám hasonlóan ugyancsak ritkán tekint meg bármilyen sportközvetítést.
Nem kell sportszeretőnek, pláne nem sportolónak lenni ahhoz, hogy olimpia ideje alatt az ember szeme a képernyőre tévedjen vagy elolvassa a sporthíreket és értesüljön arról, hogy hazánk fiai-lányai hogyan szerepeltek, kinek van esélye valamilyen éremre. A szerző szerint az üzenőfalat sem kell teleposztolni, amivel (miszerint nem célszerű válogatás nélkül megosztani mindenfélét) alapvetően egyetértek, de a magyarok sikerei valahogyan „nem tudtak zavarni”, sőt, egy-egy tetsziket még én is rányomtam, főleg úgy, hogy egyik aranyérmesünkkel azonos kerületben élek.
Mégis akkor honnan vettem a második bekezdésben lévő állításaimat? A szerző többek között a gerelyhajításon keresztül ecsetelte, hogy az adott sportág felesleges, maga az olimpia pedig elavult és drága intézmény, és amúgy is sokba kerül megrendezni, jobb helyen lenne az a pénz segélyekként vagy éppen a tudomány oltárán. Ezzel részben egyet kell értenem, szinte minden nagyobb összegek lehetne jobb és nemesebb helyet találni. De bármely sportágat, vagy egy világversenyt feleslegesnek említeni egyenesen baromságnak gondolom. Ugyanis a sport NEM a funkcionális haszonról, hanem a mozgásról, egészségről, specifikus gyakorlatokról, egészséges megmérettetésről (nem olyan, mint amilyen a közlekedésben a magyar utakon van!!!) szól, és persze nem utolsósorban örömforrás.
Akit nem érdekel, és nem tudja megállni, mert kritikai érzéke és önfegyelme nem engedi, húzza ki a televíziót a konnektorból, ne kapcsolja be a rádiót, és nyugodtan iratkozzon le egyébként szimpatikus ismerősei állapotfrissítéseiről. Nem, nem rekesztek ki senkit ezzel, és ha már itt tartunk, engem sem érdekelt a Sziget fesztivál. A zaját mégis el kellett viselnem, mert tudom, hogy pár óbudai és újpesti panelház lakói miatt nem fognak egy húszéves múltra visszatekintő kulturálisnak számító eseményt lefújni azért, mert éppen nekünk nem tetszik a zene vagy hangosnak tartjuk. Egyszóval: zavart ugyan, de azért mert nekem nem volt ínyemre, nem rontottam el olyanok örömét, akik szeretik. Nem állítottam be szükségtelennek, fölöslegesnek (pedig ha a zajra, szeméthegyekre, árakra vagy éppen drogfogyasztókra hivatkozok, az igenis jogos érv a Sziget ellen).
Egyszóval ha erre nekem valaki azt javasolná, költözzek el jövőre, én is bátran ajánlhatom, hogy négyévente bírjon ki valaki két hetet televízió, rádió és Internet nélkül.
De nem, itt nem tartunk, a tolerancia a jelek szerint csak addig üdvös dolog, amíg számunkra kedves vagy közömbös dolgokért követeljük. Álljon itt erre rögtön egy nyilvánvalóan nem nemzeti érzelmű kommentelőtársunk véleményének első fele, bár valószínűleg az általam említett fogalmat ő nem ismeri.
„én azt nem értem, hogy most minek kell a magyar sportolóknak szurkolni? csak mert magyarok? és akkor mi a fasz van? mit jelent számomra az hogy valaki magyar? mi a szart képvisel? a golyóstollat? vagy a tokaji bort?
számomra inkább csak a provinciális pöcegondolgodást, és a demokrácia butaságból fakadó gyűlöletét. így ha már az országok alapján ítélem meg hogy én most szurkolok-e ennek a sportolónak avagy sem, akkor ezerszer inkább szurkolnék egy angliai, vagy egy amerikai sportolónak. ha érdekelne ez az egész szar.”
(Ezt, kérem, úgy olvassák (vissza), hogy az illető írásba adta és mint tudjuk, a szó elszáll... még az enyém is.)
Lapozzunk. Az előbb ugyanis elfelejtettem megemlíteni, hogy az olimpia bár nem olcsó ugyan, de igazából egy világverseny. Olyan, mint az erőfelmérés testnevelésórán, azzal a különbséggel, hogy több sportág, több versenyző és több ország vesz részt benne, és nem osztályzat jár érte, hanem jó esetben egyenesen világdicsőség. Én, aki csak a szerző logikája szerint szintén fölösleges morzézásban tudnék olimpiai szintű sporttudást bemutatni, tisztában vagyok mindezzel, és vagy elismerem a másik sikerét, vagy éppen közömbös számomra, de legalább a lábamat nem törlöm belé.
Apropó: hogy állunk akkor a foci VB-vel, vagy éppen az EB-vel? Szerintem úgy, hogy ott nincsenek magyarok és egy jó baloldali nem fog más ország medencéjébe vizelni. Azt csak a sajátjával teszi. Már aki persze, mert kivételek mindenütt vannak.
