Sokat olvasni mostanában köztársasági elnökünk plágiumbotrányáról. Az index bőszen címlapra pakolja az erről posztoló ellenzéki blogokat, és biztos én is köztük lennék, ha kellően provokatívan fogalmaznék vagy nagy ellenzékiként naponta hallatnám a hangomat valamiért.

De nem ezekért jöttem most ide, hanem azért, hogy egy, talán még sosem vitatott, újabb szemszögből láttassam azt, amiről nehéz lenne újabb bőrt lehúzni. Remélem, nekem azért mégis sikerül:

1992-ben plagizálni sokkal macerásabb volt, mint manapság, amikor kereső és fordítóprogramok állnak a szakdolgozó (és úgy általában az egyszeri internetező) rendelkezésére. Tehát a másolás írógép és szótár segítségével történt, de azt hiszem, erre vannak is helyesírási bizonyítékok. Azaz első körben  - mesterszakos egyetemistától akármilyen furcsán is hangzik - ki kell jelentenem, hogy ez is munka (volt). Mert szótárral nekiülni majd pedig gépelni, az munka. (Forrást jelölni pedig fontos adminisztráció.)

Arra viszont talán még ennél is kevesebben gondolnak, miért is volt kézenfekvő a copypaste: mivel akkoriban a számítógép és az internet nem volt elterjedt dolog, és a másolt művek magyar fordításban nem voltak elérhetők, a szakdolgozó (elnök) védve volt, mivel a hivatkozatlan vagy részben hivatkozott műveket sokkal nehezebb lett volna bárhol is visszakeresni.

Ha pedig már az oktatóknál járunk, azt hiszem, nem csak ők és nem csak az "álamfő" hibázott. Utóbbi dolga lett volna a pontos forrásmegjelölés, és persze természetesen az, hogy amikor felhasználja az idézeteket, hogy pontos hivatkozással a saját szövegébe építse azokat, vagy minimum reflektáljon rájuk (és ugyanúgy megjelölje őket.) A konzulensnek pedig fel kellett volna tűnnie, hogy gyanúsan kevés a forrásmegjelölés. Ezért aztán egyszerű újságolvasó egyetemista szemmel is megállapítható, hogy mindketten hibáztak.

(Nekünk ma már eredetiségnyilatkozatot kell csatolnunk. Alapszakon is ezt kellett tennem, és most, mesterszakon is szükséges ez a néhány mondatos papír.)

A nagy botrány közepette akár maga az érintett is előállhatna egy eredeti ötlettel: SAJÁT MAGÁTÓL adja vissza a doktori címét. A magam részéről nem várom el, hogy lemondjon, két dolog miatt sem. 

Egyrészt a munkakör betöltéséhez nem szükséges doktori fokozat, míg ha mondjuk egy volánbuszvezetőről derül ki, hogy vásárolta a D-s jogosítványát, az már közvetlenül érinti a munkáját. (Eme indoklássorozatot ajánlom a nép újdonsült barátainak (gyk. szegfű és társai) figyelmébe is, akik egyenesen "megnépszavaztatnák" ezt a hatalmas kérdést.)

Másrészt: mivel az őszödi beszédet semmilyen uniós szankció, sem lemondás, sem pedig egy egyszerű bocsánatkérés nem követte, elnökünknek egyenesen tilos lenne egy ollózott doktoriért lemondania! Ugyanis akkor kettős mércével ítélnénk a baloldal és a jobboldal hibáit. Márpedig ha ez így lenne, nekem, mint az igazság alkalmi önkéntes képviselőjének ez igencsak bökné a csőröm és - törvényes keretek között -, de bőszen felszólalnék ellene.

Ezek miatt a következőt tenném: visszaadnám a doktorit, majd bejelenteném, hogy még ciklusom ideje alatt írok egy másik dolgozatot (ezt - megfelelő hivatkozásokkal - részben bele is dolgozhatom), elvégre nyilván értek a témához, nem véletlenül választottam annak idején. Véleményem szerint ez egy bátor férfias tett lenne, a lapítás ugyanis nem az. Mert ha elnökünk mégsem másolt forrás nélkül, akkor a cáfolataival régen tele lenne a sajtó. És így lenne helyes, mert  - szintén magamból kiindulva - ha valaki olyasmit próbálna rám kenni, ami nem igaz, gondoskodnék arról, hogy  az igazságot ország-világ megismerje.

Így viszont csak egyet tehetek: megírom a véleményemet. Aztán utána meg remélhetem, hogy az olvasó is úgy érti, ahogy én, és nem az sértődik meg rajta, akivel egy oldalon állok és vagy semmi oka rá.

Frissítés: a poszt megjelenésének idejére a doktori cím visszavonása mellett szavazott az egyetemi szenátus.