Nem elsőként foglalkozom a témával, de úgy gondolom szót kell ejteni a tényleges rászorulókról és a koldusmaffiáról, hiszen mindkettő tábora egy behatárolható rétegtől tud csak pénzt szerezni.
Mivel személyes álláspontról és megfigyelésrekől van szó, az álláspontot kéretik szubjektívnek tekinteni. Ebben az írásban a tényleges rászorulókról lesz szó.
> Nem tudok minden szempontra kitérni, hiszen a témában lehetetlenség röviden írni.
Az ismertetések mellett megbújnak saját javaslatok is.

Kezdjük az indokolt esetekkel: néhányuknak - amennyiben tényleges újságterjesztők - igazolványuk van, ez legitimálja tevékenységüket.
Indokolt esetbe meglátásom szerint a bejelentett lakcímmel NEM rendelkező, tényleges hajléktalan tartozik, ugyanis az ún. hajléktalanigazolványban lakcímként a "közterület" szerepel, ami elég sajnálatos.

Az utcán élők közül régebbi adatok szerint 70% rendszeres alkoholfogyasztó, azonban az italra költött pénz egy részét szerintem például lehetne legalább heti egy alkalommal történő "fizetős" zuhanyozásra költeni, vagy egy-két olcsóbb fehérneműt beszerezni belőle. Pénzért lehet zuhanyozni például a Keleti Pályaudvaron.
Ezzel részben megelőzhetők lennének a fertőző betegségek, amik ellen az utcán élve nehezebb védekezni (vitamintabletta nem lévén elérhető számukra.)
Szállóra (ld lentebb) is lehet érkezni "felszerelés" nélkül, ha arra addig egy társ vigyáz, vagy biztonságosnak ítélt rejtekhelyen van.
(Ugyanitt jegyzem meg, hogy anyagi ellenszolgáltatásért legalább napjában egyszer a szükséget is el lehet végezni, mintegy megőrizve ezzel az emberi méltóságot).

Utcára lehet kerülni válásból is, de több tényező együttesen is közrejátszhat egyszerre. Van, amikor lehetne ellene tenni, és van, amikor nem.
Hozzáteszem a társadalomba való visszailleszkedés nehéz, de nem lehetetlen.
Nehéz, hiszen kevés albérlet szerezhető meg kaució nélkül, vagy ha sikerült is, a tulajdonos számára nem biztosított az, hogy a friss bérlő fizetni is tud majd.
Ezt enyhítendő célszerű lenne mondjuk 2-3, "friss ismeretségnek" összefogni.

Munkahely viszont nincs bejelentett lakcím nélkül,( az ördögi kör bezárul) bár alkalmi munkát azért "feketén" is lehet szerezni:
Az illető besegíthet a piacon 1-2 árusnál, cserébe ingyen zöldségért vagy lángosért. Vannak akik ezt meg is teszik, így nem pénzért dolgoznak.

A fémgyűjtés már pénzért történik, bár sokszor több a munka vele, mint amennyit az valójában ér(ne). (Ugyanez a helyzet a papírgyűjtéssel, erről részletesebben majd egy másik írásban.) Fémgyűjtőket tehát láthatunk, bizonyos értelemben tehát ez is munka.

Hangsúlyozom, hogy ez nem jelent tisztes megélhetést, főállású munkát pedig az utcáról nehéz találni.
Marad tehát a koldulás, az még fizikai erőnlétet sem igényel.
Célközönség javarészt sajnos az, aki szintén rászorulna anyagi támogatásra:
bár nincs senkire ráírva, de nem él "stabil és nagy jólét"-ben az egyedülálló szülő, annak gyermeke, a fővárosban tanuló vidéki egyetemista, valamint sok (akár egyedül élő) dolgozó, valamint a nyugdíj sem képes sok esetben biztosítani a tisztes nyugellátást x év munkaviszony után.

Ahol pedig az említett célközönség megfordul: tömegközlekedési eszközök, aluljáró, utca.
Vagy a piros lámpa: az itt álldogálók autósok közül sem az ad, aki anyagilag megengedhetné.

Ennek oka lehet előítélet: "úgyis elissza", ápolatlan,büdös stb. (A zuhanyozás lehetőségét már említettem.) Hosszabb távon viszont minden pénz kevés ahhoz, hogy mindenkin segíteni lehessen.
(Azt gondolom, "igazi" hajléktalan ételt is elfogad, erre pozitítv példát Sófokról tudnék említeni.)
A helyzeten enyhítenek a túlterhelt szállók, ahol elvileg józanul megjelenve lehet tisztálkodni, aludni, viszont ezeket általában lopások és helyenként verekedő bentlakók jellemzik.
Feltétlenül haszons viszont az ingyenebéd.

Megemlítenék egy valójában nem feltétlenül, azonban a valóságban mégis rászoruló réteget: a kisnyugdíjast/rokkantat, aki kénytelen "mellékest" összeszedni, ami számára korántsem az.

Nyugdíjasok között akadt volt egy tanár (még a Kálvin tér lezárása előtt), aki azért ült ki hogy rezsire(!!!) gyűjtsön! Azt hiszem nem kell ehhez komementárt fűzni és nyilván nem az idős pedagógust fogjuk elítélni.
Ez "csak" egy példa, viszont van olyanm aki nyugdíjas lévén napjában csak egyszer(!!) eszik, hiába van bejelentett lakcíme, némi aprra sajnos rászorul!
Vagy a rokkant: munkát vállalni valószínű nem tud, a rokkantnyugdíj kevés.

Adózó társadalmunk, az alig 3 milliós dolgozói rétegre hárul tehát a létező PÁRIATÁRSADALOM egyes tagjainak ellátása. Ezt a réteget pedig majd 1,5 millióan(!) képviselik.
Célszerű lenne például magánúton szervezni a tényleges rászorulók társadalomba való visszaintegrálását, hiszen minden egyes emberért megéri! (Hiába mondjuk "csak" 70 a 100 helyett!)

Természetesen néhány kirívó, botrányos viselkedésre és a tömegközlekedési eszközök használatára vonatkozó etikett alól a fent leírtak senkit sem mentesítenek.
Következő írásomban a koldusmaffia bemutatására teszek kísérletet.