Bandee blogja

Kampány a "józan ész nevében2"-tandíj

2008. február 28. 11:06 - Névtelen betelefonáló

Kampány a "józan ész nevében"- tandíj

Jöjjön a "kész átverés" jegyében a tandíj! Az kell, mert hát ugye ez szolgáltatás. (Valóban az valamilyen szinten).
> Egyről azonban elfeledkezünk: az, hogy önmagában fizetek, még nem jelent színvonaljavulást! (mondom ez költségtérítéses hallgatóként).
Költségtérítéses formában ma is LÉTEZIK fizetős felsőoktatás. Aki csak ide került be (vagy a "fater" fizeti), az itt tanul, tehát most is fizet!
Ha tandíj (fer, ami nem fair), akkor azt tudni kell, hogy korántsem ingyenes elvégezni egy egyetemet/főiskolát! MÁV-bérlet, (+Bp-en BKV), kollégium/albérlet, étkezés. Mert a világ nem csak Budapestből áll! Fogunk majd fizetni, hiszen a bruttó bérünk 51, 5 százalékát visszük majd haza nettóként!!!

Ha már van fizetős oktatás, akkor mitől lenne ÁLLAMI a másik? Hiszen ugyanúgy fizet (csak kevesebbet, de a 150ezres "limit" sem garantált!!) Ja hát attól, ha jól tanul. HA. Ez pedig szakonként változik. Egy villamosmérnök kisebb eséllyel lesz kitűnő, mint mondjuk egy kommunikáció szakos!
Ja, hát, aki rosszul tanul, az majd fizet. Rosszul tanul, mert a kormány szerint bulizik és egyébként is ingyenélő, addig sem akar dolgozni. (Nézzünk rá a munkaerőpiacra: így ki akar?) De a VALÓSÁG más: van, akinek DOLGOZNI KELL iskola mellett, néha helyett is. Ha meg helyette, akkor NEM TUD bejárni az órákra!! Ekkor meg persze ő lesz majd a rossz tanuló, aki lóg, és hadd fizessen már többet! (Hát egyébként is dolgozik, akkor meg miért ne?) AZÉRT, mert legalább a nappali, első diplomás képzést támogassa az ÁLLAM. Ezt, amit be akarnak vezetni, pedig ne nevezzék ingyenesnek!
(Vannak kedvező külföldi minták, ahol a fair fer is arányos!)

Egy példa, miről is szól a fizetett szolgáltatás! egyetértek a BKV-s példával, ezért azt hozom fel én is:
Veszek jegyet/bérletet. FIZETTEM. Ezzel NEM szólhatok bele abba, hogy a járat pontosan érkezzen, tiszta legyen, vagy graffitimentes. Fizettem, kapok érte valamit. Ha nem tetszik, és választhatok, elmegyek máshova.

A fizetős hallgatóknak sem járnak "extrák". Nem mehetek az általam választott csoportba, ha a Neptun nem engedi, vagy betelt a hely! Nem vehetek föl addig tárgyat, amíg ELŐLEGET nem fizettem. Semmi előnyöm, mondhatni inkább csak hátrányom származhat ebből. (Előleget természetesen nem minden intézmény fog majd kérni.)
 Akkor pedig majd mindkét fajta fizet, és majd előleggel lehet csak tárgyakat felvenni!!! (Mert úgyse fizetnénk mi azt ki, és egyébként is csak az tanuljon, aki hozzájárul a fenntartáshoz).
(A kellő helyen lévő iróniát kéretik nem félreérteni).

Ha pedig hozzájárul, akkor ugyanúgy sok hallgatót akarnak majd felvenni. Az úgymond minőség nem fog megvalósulni! Attól, mert fizetek, biztos nem. Ez egy nem szólhatok bele szolgáltatás. Ettől nem változik.
A tandíj elméletileg szelektálni fog: igen, gyakorlatilag is: méghozzá anyagilag. Hiszen aki megfelelő pontszámot ért el, az lehet, hogy majd nem tudja fizetni a képzését. (Főleg az előleget az elején, akkor még diákhitelt sem folyósítanak!) Vagy kevés pontot ért el, amit bírna fizetni, arra meg nem mehet. Ha nem tud fizetni, vegyen fel diákhitelt! (Amit lehet hogy a megélhetéshez egyébként is kéne ha az illető vidéki!!!)
Ha nem elég, akkor dolgozzon, ha dolgozik nincs bent az órán. Ha nincs bent, akkor az átlaga rossz, fizessen többet, mert ingyenélő és lusta. Folytassam?

Ha nem, akkor gondolkodjon el azon, hogy mire és hogyan fog szavazni, és él-e demokratikus jogával március 9-én!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr64357884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shenk 2008.03.01. 19:57:45

A tandíj véleményem szerint nem lenne rossz, ha kicsit más formában történne bevezetésre. Mondjuk ötletem megvalósításának sajnos olyan előfeltételei vannak, amik Magyarországon nem adottak, tehát a gyakorlatban ellenzem hazánkban a tandíj bevezetését, de elméletben üdvözlendő lenne. A probléma abban rejlik, hogy ma Magyarországon nem tudja az APEH normálisan felmérni az állampolgárok jövedelmi helyzetét. Ha ezt meg tudná tenni, akkor már lehetne szociális helyzet alapján szelektálni, hogy ki fizessen tandíjat, és ki ne. Ebben az esetben azokkal, akiknek anyagi körülményei megengedik, hogy kifizessen egy nem túl jelentős tandíjat, azokkal igenis kifizettetném.
A diákhitel felvétele arra, hogy az ember a tandíját kifizesse a legnagyobb mocsokság, amit ki lehet gondolni a témában. Így is éppen eléggé el van adósodva a magyar társadalom, ne varrjunk még a diákok nyakába is százezres, milliós hiteleket.
Abban nem értek veled egyet, hogy nem jelent színvonal-emelkedést, a tandíj bevezetése. Nagyobb költség=>kevesebb diák=>jobban tanulnak, hogy ne kelljen fizetni (ez mondjuk csak kevesekre igaz, mert a legtöbben leszarják, mert apuci fizeti), így a diploma is többet érhet a munkaerőpiacon.
Véleményem szerint a jó megoldás a diploma finanszírozásával kapcsolatban az lehetne, hogy utólag "finanszírozza" meg a hallgató a képzésének a költségeit, mégpedig azzal, hogy itthon adózik, és nem megy el külföldre. Aki marad, annak "ingyen" volt a diplomája (közvetlenül nem fizetett érte, maximum a költségtérítést, tandíjat nem), aki külföldre megy dolgozni, az szépen fizet a magyar államnak x éven keresztül havi/negyedévi/évi y összeget, amivel utólag törleszti az oktatási költségeit.

prody 2008.03.02. 12:03:05

Véleményem szerint szükség van a felsőoktatás színvonalának emelésére, kiöregedett okatatók jellemzik ma a magyar felsőoktatást, sokan csak azért jelentkeznek egyetemre/főiskolára, hogy addig se kelljen dolgozni, eltartják még őket néhány évig, és abszolút nem is érdekli őket amit tanulnak, ennek megfelelően az eredményük, hosszú évekig csak lébecolnak a főiskolákon.
A tandíj ebben a formájában szerintem se humánus megoldás, de legalább aki jelentkezik a felsőokatatásba, komolyabban venné, hogy mit is akar ő ott kezdeni ha már fizetni fog érte.
Ha tényleg az intézményeknél hagyják az ebből befolyó összeget, talán még a színvonal is emelkedne, és mindenki küzdene egy kicsit, hogy a jobb átlagot elérje, amivel nem kell fizetni.
Manapság semmi nincs ingyen, ha meg igen, akkor az olyan is.Jelenleg nincs magyar egyetem/főiskola a európai TOP100-ban ami elég árulkodó az itteni viszonyokról. Mindenki gondolja meg, ha értékes diplomát akar, abba bizony bele kell fektetni.
Én nem ellenzem a tandíjat.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.09. 02:24:17

Nem kell tandíj, ne akarjunk már minden olyan dologért fizetni amiért egyszer már fizettünk.

dr. Wilbur Swain 2008.03.24. 12:27:04

na, el vagy olvasva :)
tandíj, részhozzáárulás, kutyafasza akkor állná meg a helyét, ha nem az lenne, aminek most a kedves kormány szánja: az egyetemektől elvont pénzt pótolná vele (egészségügyben dettó)
süti beállítások módosítása