Bandee blogja

Így hallgass nemzeti rock-ot

2008. március 25. 22:30 - Névtelen betelefonáló

Így hallgass nemzeti rock-ot-avagy a magnó elhallgat

Történt a mai napon. hogy Kárpátia kazettát helyeztem a User 5-ös, közel 30éves magnómba. >(Tudom, ilyennel mint a kazetta, a 21. században már a gyűjtők se próbálkozzanak.)
Alighogy elindítottam, hirtelen elhallgatott. (Nem, nem töröltem bele).
Rádió: az sem szól. Kapcsolgatom, semmi.
Szétszedem: egy kis kontakt spray, hátha valamelyik kapcsoló vagy épp a hangerőszabályzó nem érintkezik. Vagy éppenséggel nem ment-e ki egy biztosíték. (általában egy van, már ha éppen van egy magnóban, de van olyan rádióm, amelyikbe kettőt tettek.)
Nem, egyik sem.
Akkor szerviz. Hiszen semmi nem szól.

Összeraktam, visszatettem a helyére. Utolsó felindulásomban benyúltam a kazettafészekbe (így hívják ahova a kazettát kell tenni) és benyomtam a felvevőkapcsolót. Halk reccsenés. Majd STOP.Aztán PLAY. A magnónak VISSZAJÖTT a hangja!
Egyszerű érintkezés egy rugós kapcsolónál, odabent. Még szerencse, hogy éppen AZT is befújtam, hátha. Pár kapcsolás, és újra szól!
Tanulság: ideje odafigyelni arra, hogy ez nem mai darab, sőt több régi USER is van a gyűjteményben. A kazettának persze semmi baja, bár hamarosan nyitok neki egy emlékposztot, mert azt hiszem eléggé kiment már a divatból.

Néhány politikusunk azért követhetné ezt a gépeknél nem épp eklőnyös példát...
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr55396704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_dave_ · http://szubjektivfranko.blog.hu/ 2008.05.04. 22:36:02

Az ember nemzeti rockot, beleértve a Kárpátia mellett az Ismerős Arcokat, a Hungaricát (bár ők inkább nemzeti metál) s pár olyan folk-rock előadót, mint a Kormorán, a Szkítia, vagy a Transylmania lehet állva, ülve, fekve stb. hallgatni. Mindegy is, mert a lényeg az, hogy HALLGASSUK és ÉREZZÜK! :)

Egyébként meg vigyázz a Kárpátia-kazettádra! :)
süti beállítások módosítása