Bandee blogja

Mátyás király panasznapja

2008. május 21. 10:34 - Névtelen betelefonáló

Mátyás király panasznapja

Mint az több olvasó számára ismeretes, az említett király rendszeres időközönként panasznapot tartott.
Valahogy hasonlóan gondolkodhatott tegnap az egyik áruházvezető is, amikor is kérdeztem, melyik osztályra kéne mennem. (A diákot oda küldik, ahova éppen szükséges.) A válasz a következő volt: "ha még egy kisegítő hozzám szól..." Épp azt kellett volna észrevennem, hogy baromi elfoglalt és kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy a kedves áruháza által odarendelt munkaerőt beossza! Nem volt ráírva, hiszen épp a jelenléti ívbe írtam be magam, mikor az irodába lépett és bátorkodtam megkérdezni.

Az említett mondat után megkérdezte tőlem, ő szokott-e beosztani (tudhatnám hogy ő biztos nem). Mondtam, hogy aki illetékes vagy valami hasomlót. Tehát nekem teljesen mindegy, kitől hallom az adott osztály nevét. (Erre még visszatérek)
Majd az irodában dolgozó egyik kolléganő volt szíves elvégezni ezt a nemes feladatot, és megmondta, hogy szaniter.
Akkor itt hadd kérdezzem meg: nem egyszerűbb azt mondani, hogy: "xxx megmondja, nekem dolgom van" ? Mintha magát a királyt szólította volna meg a zsellér (telek nélküli jobbágy), miután a panasznapnak vége, és haza kéne már mennie. Tehát beszélje meg a földesurával. Noha éppenséggel őt egyszerűen telekre kellene osztani, mert sajátja nincsen. Remélem, értik a párhuzamot.

A beosztásra visszatérve: erre a roppant nemes feladatra alkalmasnak bizonyult mindkét helyettes, és a másik áruházvezető is, mikor ki volt ott. Egy rövid mondatban mindenki el tudta mondani kívánságát, hova kell a plusz munkaerő. Sőt, azt is, hogyha többen vagyunk, hova hány ember kerüljön!

Ezzel hadd állítsam kontrasztba az egyik valóban kedves vásárlót.
Megszólal a hangosbemondó, hogy épp diák kellene a főinformációhoz. Kiderült, hogy egy vásárló kocsiját kéne majd az autójához tolni. Igen ám, de az egyik fekete színű, összetekert szigetelőanyagnak nem volt meg a vonalkódja. Amíg a pénztáros utánaérdeklődött, addig a vevő, miután megkérdezte, nekem is vett egy fél literes narancslevet.(!) Majd miután kint beemeltük az autójába a két tekercs "megnemmondommit", a bevásárlókocsi 100Ft-ját is nekemadta a kocsival együtt, amit úgyis a helyére kellett vinni.
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr46480175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása