Bandee blogja

A történet vége - Frusztráció 3.

2016. február 02. 16:40 - Névtelen betelefonáló

"ennyi és kész", ha a dalszöveget idézem. Helyette viszont arról számolhatok be, megvették a rádiót. Tudják, azt a "botrányosat", amelyiknek nem volt visszakötve a fülhallgató-csatlakozója. De nem is volt rá szükség! És hogy miért? A válasz nem engem és nem is a "támadót", hanem talán valami egészen mást igazol.

Szóval jelentkezett a jó állapotú Sokol 403 gazdája. Kérdeztem, kér-e bele elemet, maradt, adok szívesen. Nem kér, mert ő esztétikai felújításra vette. Szóval neki NEM VOLT SZÜKSÉGE arra, hogy az a csatlakozó be legyen kötve vagy működjön! Sőt, az ajándék elemre sem!

Emlékeztetőül: ez volt az a rádió, amelyiket bekötetlen fülhallgatódugasszal "merészeltem" meghirdetni. Azért a szóhasználat, mert akadt egy "műszakis valaki", aki nem átallott az árképzésért és a csatlakozóért idiótának, állatkertből szabadultnak bélyegezni. Ezt megkoronázta azzal, hogy privát válaszban azt írta, nem volt becsületsértő (márpedig a becsületsértés és a rágalmazás megvalósulásának egyaránt fontos kitétele a nyilvánosság!), a feladott hirdetésért meg az illető "tartsa a hátát". Tehát én köteles vagyok pocskondiázásnak kitenni magamat, ő pedig a cselekmény nevén nevezését követően gyáván letörölte a hozzászólását! Immáron tanulhatott újat az olvasó, láthatta, mi a módi.

És most, hogy hősünk is megértette az árképzés problematikáját, és a készülék is gazdára lelt, két hirdetést is ajánlok figyelmébe!

"Rádió elemtaartóba beforrasztva két drót,hogy a tartósabb laposellemről üzemelhessen." (sic!) Bizonyára kifogástalannak találná, elvégre a "laposellem" szakszerűen csatlakozik, nem holmi kikötött fülhallgatódugó, mint az enyém. (Itt most én súgok egy kis műszaki ismeretet az olvasónak: 3 db bébielem tartósabb működést biztosít, mint egy lapos, de ha jól emlékszem, ebbe a rádióba 4 db kell, tehát nem is 4,5, hanem 6 Voltról üzemel. De ez az "úriember" dimenziójában bizonyára mindez csekélység csupán.)

Ebből pedig néhány apró darab letörött, talán ez sem számítana szentségtörésnek. Mondjuk a színes hirdetőszövegre nem tudom mit mondana. Gondolom semmit, hisz mi, férfiak egyazon színű betűvel szövegezzük a hirdetéseket, szóval nem lényeges szempont.

Az viszont már igen, hogy ahogyan a kirakós, ez is a helyére kerül. Olyan vette meg, akinek PONT ERRE, jó alapanyagra volt szüksége. "Nagyban" ezeket az egybeeséseket, amikor pont jó időben van valaki valahol, szokták véletlenként, szerencseként és sorsként emlegetni. Elhangzik olykor az is, hogy "segíts magadon és az Isten is megsegít". Amikor valaminek úgymond ideje van, akkor az "élet váltói" úgy fordulnak, hogy az ott meglegyen, teljesüljön. Történik ez nagyban, de akár kicsiben is, a rádióval, ami igazán nem egy sürgős dolog. És még egyszer ismétlem, TÖKMINDEGY az amúgy korrekten feltüntetett, könnyen orvosolható pici hiányossága. De ez a kicsiben-nagyban dolog már tényleg olyan elvont dolognak számít, hogy aki a három forintos összegvéget nem érti, de cserébe bőszen idiótázik és azt kérdésfeltevés helyett még helytállónak is gondolja, nos, annak tényleg nem érdemes ezen töprengenie. Inkább forrasztgasson vagy szóljon be valakinek. Ha pedig végzett, ne felejtsen el kezet fogni magával, mert az ilyen tényleg megdolgozik a sikerért. Csak kár, hogy ezt a fogalmat is teljesen másképp értelmezzük...

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr998353740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása