Bandee blogja

Továbbgondolva

2015. február 06. 15:27 - Névtelen betelefonáló

Egy ilyen helyzetben, aki nem érintett, de (mégis) magyarázkodni kényszerül, az szeretné, ha az emberek nem a történtekkel azonosítanák… a képviselt embert, szervezetet stb. Véleményem szerint ez az eset megint olyan, ami túlmutat magán. Mert sajnos nem vagy nem feltétlenül csak azzal fogják azonosítani. Hanem úgy általában az egésszel. Függetlenül attól, hogy nem feltétlen erről lehet a legütősebb bejegyzést írni.

Történt ugyanis hogy egy képviselő (hogy milyen pártállású, alighanem teljesen mindegy, de nézzék meg nyugodtan a hírt), fejbeverte a rokkant szomszédját egy hólapáttal. Ha jól olvasom, az amúgy primitív reakció tárgya egy szintén egyszerű szituáció rendezésének képtelensége volt. Jelesül az, hogy a kedves szomszédúr hova lapátolja el a havat. Aztán a hír végén megtudjuk azt is, túl azon, hogy „sajnálja” (legalább mond valamit, lassan ezt is el kell kezdenünk értékelni), egy tizennyolc (!) éve húzódó konfliktusról van szó.

Ha rosszmájúan feltételezem, hogy ez idő alatt a hólapátolás kérdését nem sikerült megoldani, bátran kijelenthető, egy ilyen egyszerű feladvány rendezése nem igényel akadémiai rendes tagságot, sőt, semmiféle szakképzettséget. Ám nem ezért írom e sorokat.

Aki valaha hallott valamit Magyarország alaptörvényéről, az tudja: választók és válaszhatók vagyunk. Megint nem kötődik foglalkozáshoz, kivétel persze az összeférhetetlenség más betöltött tisztséggel.

Nevezett „sajnálkozó” pedig képvisel egy körzetet, egy pártot, egy irányvonalat, elgondolást stb. Mondanám, hogy engem ugyan ne, de én másutt lakom, és szerencsére, akire én szavaztam, egészen más színvonal és párt színeit tudhatja magáénak. (Ja igen, nem véletlenül írtam ezt, ő valóban így, szeretettel áll hozzá. Úgy mindenhez.)

És ha már választás és választhatóság, szeretném feltenni a költői kérdést: aki tizennyolc év konfliktusát úgy rendezi Európa közepén, ahogyan törzsi kultúrákban sem szokás, miféle választó(„polgár”) lehet? Elárulom: ugyanolyan, mint én, aki - vegyük elő a tudományt – képes a kommunikatív cselekvés elméletének megvalósítására. Azaz kommunikációképes. Meg még jópáran a környezetemben - egyesek szóban, mások írásban erősebbek. Vagy egyszerűen ha úgy adódik, mernek rendőrt hívni az ilyen primitív lényekhez. (Na nem azért mert nem tudják eldönteni, ki hova tegye a havat, és abban bíznak, hogy az egyenruhás majd kitalálja helyettük.)

Tehát: „kicsit” másképp rendezzük a dolgot, és ha rajtunk múlik, nem húzzuk tizennyolc évig. Mégis: az alaptörvény betűi előtt (is) egyenlők vagyunk. Amit ikszelünk ugyanannyit ér. Annyi eltéréssel, hogy engem nem választottak meg képviselőnek, ám minden bizonnyal jobb blogbejegyzéseket írok, mint ő, aki az aznapi cselekedetét letudta egy sajnálommal. Aztán otthon pedig folytatja valami hasonlóval. Vagy ki tudja... Egy biztos: a bizonytalan szavazókat sosem fogja megnyerni magának. Mert ezzel csak azt éri el, hogy még többen undorodnak meg a közélettől. Holott azzal, hogy elmegyünk szavazni, a saját életünket, közvetve pedig az ország sorsát is befolyásoljuk.

Na, ezért nem mindegy ki mit és mi mindent képvisel! Meg még sok más dologért sem, de talán nem minden konfliktus húzódik el tizennyolc évig…

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr157146925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása