Bandee blogja

Egészséges értetlenség

2012. július 14. 22:57 - Névtelen betelefonáló

Alighanem vannak dolgok, amiket nem csupán azért nem értek, mert az indítékaikat nem tanultam az egyetemen. Az agresszió legjobb tudomásom szerint egészséges mértékben az emberi faj fennmaradását és az egyén önérdekérvényesítését szolgálja. Eddig a száraz tudományos fejtegetés, jöjjön a "napi adag":

>

"Július 14-én, (...) két férfi bántalmazta az 51-es villamos vezetőjét a jármű Mester utcai (Ferenc körút) végállomásán. A támadók elmenekültek, a jűrművezetőt a mentő kórházba szállította.

A járművezető a végállomáson éppen vezetőállást váltott, amikor jelezte a járműre éppen felszállt két utasnak, hogy a náluk lévő nagytestű kutyára tegyenek szájkosarat, hiszen anélkül nem szállítható. A két férfi ezt követően a szabályokat betartató villamosvezetőre támadt, többször arcon ütötték, majd elmenekültek a helyszínről." (bkk.hu)

Nem tudom, s ebben az esetben bevallom nem is érdekel, hogyan, milyen hangnemben tette szóvá a villamosvezető, hogy a nagyranőtt ölebre illő volna szájkosarat tenni. Mert ennyi erővel akár a szemetelők is lábközön rugdoshatnák azokat, akik rájuk merészelnek szólni, hogy szíveskedjenek a hulladékgyűjtőt használni. Szóval a hangnem, amire alapjáraton mint a tiszteletet megkövetelő ember igen kényes vagyok, most teljesen hidegen hagy.

Azt viszont továbbra sem tudom ép ésszel felfogni, hogy miért kell egyből orrbavágni azt, aki hozzám merészel szólni. És azt sem értem, miért a vétkes üt elsőként, bár erre négy éve már megpróbáltam választ keresni. Ezek után grátisz költői kérdésként teszem fel, hogy vajon például Debrecenben miért nem fordul elő hasonló.

Rövid kitérőként említem meg, hogy hazánk második legnagyobb városában is csak emberek élnek, akik ugyanúgy esznek és vécéznek mint mi, kétszáztíz kilométerrel odébb. Emellett az objektivitásra való törekvés miatt azt is hozzá kell tennem, hogy a város egyetlen villamosvonalát jórészt munkába és egyetemre járók használják, akiknek nem az a legjobb délutáni szórakozásuk, hogy az élő fába is megpróbálnak belekötni.

Visszakanyarodva az eredetihez: ha már semmiképpen sem utazhat a kutyával, miért áll le verekedni? Ez volna Nagy Budapest? Azért kellene állóvíznek tartanunk a vidéket, mert ott nincs ilyesfajta élet? Mert ha ez az élet, akkor én inkább az állóvizet választom. Azt, ahol az embert még valamilyen szinten tisztelik és az sem jelent gondot, hogy tömegközlekedési eszközre csak az első ajtón lehet felszállni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr84657096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arikanable 2012.07.16. 11:05:07

Azért, mert sok ember a szolgáltatást úgy értelmezi, hogy ő bármit megtehet. Ha valaki szólni mer, még neki áll feljebb, mert ki ő, hogy neki szabályokat kelljen betartania. És még örülhetünk, ha csak beszól, és nem üt egyből.