Bandee blogja

Anyád hogy van?

2008. április 26. 23:46 - Névtelen betelefonáló

Anyád hogy van?

Félreértés ne essék, személyes ismeretség hiányában nem kívánok összetegeződni az olvasókkal, főleg nem így, de az első gondolatom ez volt, mikor ma (szombaton) fél 7-kor megszólalt a mobilom, persze szám nélkül kerestek.
Tudom, ma épp munkanap van, de akkor is. Ezt követően rákezdte az ébresztőóra is, aminek azért sokkal jobb a hangja ezen a korai órán, tekintettel arra is, hogy rádióban foglal helyet. (Ébresztős rádió, analóg órával).

8-ra sikerült megérkeznem (na hova? - ld korábbiak). Ott - egész kivételesen - először nem osztályra küldtek, hanem egy külön ilyen feliratú pólóban a vásárlók "szolgálatára" a pénztárakhoz, hogy majd a nehéz dolgaikat 3-admagammal segítsünk kihordani.
Két társam még ki sem ért, én már toltam egy ember kocsiját az autójához, a csempét pedig be is pakoltam. Érdekes pozitívum, hogy az illető a százassal visszajött, és nekemadta.
No, de sokan voltunk oda hárman. Kedves Penzumos társam "nagylelkűen" beküldött a szaniter osztályra (jaj nem tört volna le a keze neki sem), mert az utasítás az volt, hogy 2 maradjon kint, elég az. (Borravalós munkakör, naná!) Ja hát ő eddig még mindig ott volt, osztályon nem járt. (Boldog ember?) Mai világunk sajátja, hogy időnként szükséges váltani. Kert, háztartás és aruátvétel után akár egy csere is belefért volna, amivel a területvezető is próbálkozott, de szolid ellenállásba ütközött Penzumos Bartátunk részéről. Így maradtam bent, ahol pedig feltűnt egy ilyen nagyobb fajta megpakolhatós bevásárlókovcsi, üresen. Vásárló 40 percig nem látta, és egyik osztály sem pakolt le ilyenről, hogy az csak úgy ott maradhatott volna. Megragadva a remek lehetőséget, kivittem.
Visszafelé megtudtam, hogy az már 1 napja(!!) ott volt! Ez igen, a magyar vásárló. Még a százas se kell neki. Ja, azért már "rendet" is kell csinálni? Na, azt nem.

Mindezek után a kondigépekhez tettem ki ártáblákat. Közben pedig majdnem felborítottam egy rettenetesen hülyén rögzített, (+ támasztott) nagyméretű dísznövényt. (Minek teszik oda, és miért nem lehet rendesen rögzíteni?) Egyik díszágát le is törtem, de azért megmaradt.
Az esetet az is jellemzi, hogy már addig is támasztva volt, mégpedig az üvegfalhoz. Ezt kedves kollégám is megcsodálta, hiszen nem mindennapos látvány egy borulni készülő díszpálma. A váltás biztonsági őr (kb. kortársam lehetne) közben udvariasan figyelmeztetett, hogy a növényt legyek szíves ne törjem le. Nos, aki ismer (legalább innen), az tudja, hogy nem szándékom ilyet tenni, valamint rendesen végzem a dolgomat, és utálom, ha ezt egy ilyen pálmaféle képződmény akadályozza.
A mai nap újdonsága az árlapok (A4) fénymásolata volt, de kód alapján egy vevőnek is segítettem kikeresni a hőn áhított fürdőszobaszekrényét. A "rossz" zsebben landolt borravaló kérdését talán majd máskor tárgyalom.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr17443789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.