Bandee blogja

Okfejtő történet a gyerekről2

2008. március 28. 11:19 - Névtelen betelefonáló

Okfejtő történet a gyerekről2 -szocializáció, mint másik ok.

Nemrégiben eladáson órán, tehát tanártól hallottam, és maximálisan egyetértek vele, + kiegészítettem egy gondolatsorral:
> A szobatisztaság elsajátítása röiden lényegében arról szól, hogy azonnali szükségleteinket kontrollálni tudjuk.
Társadalmi értelemben is vannak szükségleteink. Kontrollálnánk, elvileg a szülő, a tanár mutatná a jó példát. De nem mutat, ha mutatna sem követnénk. Van jobb. Azonnal szükségletkontroll helyett agresszió. Látjuk otthon, látjuk a TV-ben, meg DVD-n is.
Hajrá, itt a remek alkalom! Aztán látjuk: SENKI nem szól bele, NEM MERI megakadályozni.
Azt sem, ha egy utast molesztál az ellenőr, azt sem ha tanárt vernek, azt sem ha egymásnak esnek a buszon, azt sem ha a szülők verekszenek otthon. Azt is tétlenül nézik ha valaki elájul! Ide jutottunk! A VALÓDI bátorság nem lenne már erény. (De azt majd egy másik írásban).

Azt bezzeg mindenki megtanulta otthon: "Ne szólj bele!"
Pedig az agresszió kezeléséhez igenis bele KELLene szólni, megakadályozni, és miután megtettük ami TŐLÜNK telik (nem "kell" belekeveredni, hanem esetenként megakadáyozni, rendőrt hívni), akkor, de anélkül is joggal várjuk el: a politika valamint a törvénykezés arról is szóljon, mi folyik egy társadalomban. VALÓS dolgokhoz kéne igazítani, valóban TENNI a "népért", igenis megváltoztatni azt, ami már nem fegyelmez többé!!
Így lehetne a büntetőkorhatárt levinni 12 évre, akor sok 13 éves nem élne vissza jogával, valamint a fiatalkorúak börtönébe INDOKOLT esetben hadd kerüljenek be 16(!) éves kortól!
Véleményem szerint lenne visszatartó ereje, és jópár évre visszább szorítaná a fiatalkorúak bűnözési statisztikáit.
 
Lehetne és kéne, de "igényeinkre szabva" a TV-ből ezt kapjuk, a politika pedig nem a "közélet"-ről szól, hanem valami egészen másról. A pszichológus hasznos, de önmagában kevés. Akiknek kéne, jórészt nem mennek el. Ha elmennének, akkor pedig hiányszakma lenne hazánkban.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr39400372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.