Bandee blogja

Tanárverés magyar módra

2008. március 27. 21:47 - Névtelen betelefonáló

Tanárverés magyar módra

Mivel országunkat is elérte ez az amerikai "divat", szót kell ejteni róla. Van, létezik. Az eseteket még egy kezünkön számoljuk. De már nem sokáig.
A mostani botrányt egy budapesti eset váltotta ki. Főváros. Mintha csak az létezne. A ma bemutatott kaposvári csak amolyan "mellékes" adalék volt.

Nézzük meg közelebbről:
> A VIII. kerületi, 12 évfolyamos intézmény tanulója inzultálta a 72 éves fizikatanárt. Pontosabban egy csődarabbal ütötte + párszor felérúgott (meg is rúgta?). Mindezt levideózták, persze SENKI nem lépett közbe...
Az iskola hierarchikus, legitim rendszere ezekkel az esetekkel súlyosan meginog már itt is.
A tanár, mint olyan a DIÁK felettese. A tanáré pedig az igazgató. De félre az "iskolás" sablonszöveggel. Egyik TANÁROM mondta anno, hogy az iskola nem a demokrácia intézménye. Igaza volt, jogsérelemnek van módja, helye, de az nem ez, és az bizony nem demokratikus keretek közt ugyan, de zajlik.

Ugyanakkor vannak "nem odavaló" tanárok. Olyanok, akik rosszul fegyelmeznek, maguk is frusztráltak, emiatt pedig már nem szívvel-lélekkel végzik a munkájukat.
Tény, hogy az a jó tanár, aki igazságos, tud fegyelmezni, a tananyaggal is halad, azt érthetően adja át, mindehhez pedig van humora is.
A 72 éves tanár fegyelmezni nem tudott, több osztályban is volt gondja ezzel. Nem baj, a nyugdíjat kiegészítendő vállaljon másfajta állást. Viszont nem egy DIÁK tiszte megítélni ilyetén módon, hogy ki hova való!!
Ezt kikérem mindazok nevében, akik a TANÁRT (még) TISZTELIK!!

A tanárt, mestert Kínában, de talán Japánban is TISZTELET övezi. Nem éppen jó, de testi fenyítést is alkalmazhat. FELNÉZNEK rá, TANULNAK tőle, tisztelik; Mester, Tanító, stb. Ez az a tekintély, tisztelet, amit a tanárverő (és köpködő) DIÁKok páros lábbal tipornak. Ez háborít fel, mint TANULÓT. Csak felsőoktatásban már hallgatónak hívják.
Az eset 9. osztályban történt, NEM általános iskola, mert ugyebár a Kurucinfo rögtön összefüggésbe állította a 16 éves életkort és az iskolát. Az iskola 12 évfolyamos, mint az kiderült.

Mit tehet a tanár?
Menekül, ha tud. Kezet nem emelhet, bár én azt hiszem lábközön rúgtam volna a fiatal"urat" és magam mondok fel, majd pedig JOGOS önvédelemként számolok el vele a nyilvánosság előtt. Ha visszaüt, megbosszulhatják rajta napokon belül egy többfős banda "személyében". Emellett nem nyúlhat a "gyerekhez".
Ha kirúgják? Gimnazistát nehezen vesznek át, nemhogy ilyen "előélettel"!! Ha kirúgják, az igazgatót verik meg, gyújtják fel az autóját, vagy "csak" kiszúrják a kerekeit. Tehát a bosszú. A tettesnek áll feljebb.

A megoldást itt a roma iskola jelentené. Nem érezne felhatalmazást a DIÁK arra, hogy aktív korú tanárát NE tisztelje, vagy "fizikailag" inzultálja. Hiszen nekik a családtisztelet mindenképpen erényük. A tanár pedig ugyanúgy "közülük való" lenne.
Gondoljunk csak bele: van kínai iskola, tanulhatnak kínaiul Budapesten. Ez nem hátrányos megkülönböztetés, egyszerűen JÓ kisebbségpolitikia!
Nem lenne miért nem tisztelni a Tanárt, sőt! Erény lenne összetartó homogén közösségbe járni, oda tartozni! Aki pedig "lázad" azt a többi BECSÜLETES társa nézné ki onnan.
Nincs annál megalázóbb, mint amikor a sajátjai nem fogadják be az embert!  (Lásd Győzike és a vajda esetét! Hasonló, mintha valaki felpofozná a miniszterelnököt élő adásban és azt mondaná neki, hogy nem magyar!)

A kérdésre, hogy MIÉRT, már nem is tudott válaszolni! Szocializációs szinten tartunk ott, hogy ezt sem ő, sem a kaposvári, sem a 10éves alsós nem tudja megmagyarázni!
A szociális "szobatisztaság", tehát az AZONNALI szükségletek kontrollja romlott el! Hagytuk neki. Elhanyagoltuk, nem javítottuk. Mint a rossz elektromos készüléket. Már ott tartunk, hogy megráz az áram. De használni kell, amikor meg javítani, karbantartani akartuk, akkor azt mondták ránk, hogy kontár, majd a szerelők. De ők sem jöttek. A gép meg forog tovább, áramtalanítani nem lehet. Nincs hova tenni javításig.

Eredményét pedig láthatjuk. Íme. Lehet örülni vagy felháborodni.
A "gyermeki" agresszió okfejtését egy következő írásban tárgyalom.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr99399807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.