Bandee blogja

A közlekedés kultúrája4- motorosok városon belül és kívül

2008. február 27. 20:51 - Névtelen betelefonáló

A közlekedés kultúrája4- motorosok városon belül és kívül

Ha már az autósokat "emlegetjük", akkor a motorosokról is illő szót ejteni. Lehet őket szeretni vagy éppenséggel utálni, de létezésük tény.
Hiszen városon belül és kívül is ugyanúgy közlekednek, igaz, kétkeréken. Ebből adódnak előnyök és hátrányok is.
> Mindenekelőtt ennek "szakszerű", kiforrott létét hobbinak tekintem, hiszen a crossmotor például ebbe a kategóriába sorolható.
A motorozás élményét, mint olyat részben személyesen is átélhettem elektromos rolleren, ami tulajdonképpen robogónak is megfeleltethető. (Jelzem a robogót könnyen ellophatják, erre azért nem árt vigyázni.)
(Egy ízben pedig volt alkalmam megtekinteni egy motocross edzést is.)

A városban: kétkerekű jármű lévén tulajdonosa úgy gondolja, elfér az autók között. Ez veszélyeket rejt magában, hiszen egy indulatos autós - amennyiben irritálónak gondolja a motorost - leszoríthatja vagy lelökheti az illetőt járművéről. Ennek jogosságában ne bízzunk, hiszen mint azt már említettem, a másik az szinte minek van ott egyáltalán? (Tudjuk: azért hogy őt lassítsa)

Így gondolkodik viszont a motorosok egy része is! Ezért van az, hogy az autók között lavírozik, kitéve magát a szándékos vagy akárcsak a véletlen baleset veszélyének. Hiszen van, amikor nem lehet már rájuk vigyázni, és ők ezt nem tudják vagy nem érzékelik.
Erről némelyek tesznek is, hiszen például a Váci úton akár három sávot is váltanak egyszerre, index NÉLKÜL. Ami tőlük is helytelen. Mert nemcsak a másikat nem veszik figyelembe, hanem ezzel MAGUKAT is veszélynek teszik ki. (Őszintén: ki a saját maga ellensége?)

Összefoglalóan ha a sáv közepén, figyelembe veendő járműként haladna a motor is, akkor kevesebb ilyen veszélyhelyzet adódna.
A fent leírtak szabályossága még nem mentesít a védőfelszerelés használata alól, ami kötelező, de azért többségében használják is.

Sajnos ők is meg tudják zavarni a lakók nyugalmát: éjszaka rendeznek gyorsulási versenyt, pont akkor, amikor a település lakói tv-t néznének vagy éppen aludnának. Ez bármekkora településről is legyen szó, zavaró. Ugyanúgy, mint a folytonos dudálás.

Városon kívül egy ember elég önkényes módon fellépett - vélhetően a motorosok ellen.
Egy ember halálát okozta, amikor magánútját derékmagasságban keresztezve drótkötelet feszített ki. Egy blogger emlékezett meg a veszélyeztetés ezen formájáról, kapott is érte hideget-meleget.

A drótkötélnek ugyanis motorjával nekiment egy szolgálaton kívüli rendőr (Itt most tegyük félre a rendőrvicceket és az előítéleteket, egy hobbimotorosról is lehetett szó!)
A kötél vastagságát nem ismertük, mindenesetre eléggé beleolvadt a környezetbe, amit egy motoros - sebességéből adódóan nem vehetett észre. Rögtön megkérdezték: egy sereg óvodás sem tűnt volna fel neki? Válaszom: egy környezetbe olvadó valami és egy sereg gyerek között óriási különbség van, ezt a legelvetemültebb száguldozó is észreveszi!

Persze kategorikusan notórius száguldozónak gondoljuk őket, pedig semmivel nem jobbak/rosszabbak az autósoknál!
Visszatérve a kérdéshez: a magántulajdont TÖRVÉNYES eszközökkel védeni kell, mert tényleg zavaróak lehetnek a nemkívánatos személyek, legyen szó tolvajról vagy motorosról, esetleg gyalogosról. De nem így! Mert ez a lépés látatlanban is ítéletet mond a tulajdonosról! Kamera+riasztó! Mozgásérzékelős lámpa, LÁNC, táblával. Ez mind-mind hatékony lehet, főleg kombinálva! Megspékelhetjük persze KRESZ-táblával is!

(Aki egy magántelek kerítésével és egy részeg biciklissel jött példának az gondoljon arra, hogy a kerítés nagy felület, észrevehető, kerékpárral gyorsabban meg lehet állni, kisebb sebességgel lehet elesni is!)

Városon kívül így járhat a "rossz" területre merészkedő motoros. Bár ha még nem járt arra, nem köteles tuni honnan a magánterület, ha azt semmiképpen nem jelzik!
Kijelölt helyeken, időben a motorozásnak igenis helye van, és egy kulturált, "szelíd" motoros tudja is!!

Emellett vigyázni kéne a természetre is, de ez más kérdés.

Egy kérés azért szól feléjük: kéretik NORMÁLISAN közlekedni, nyugalmat nem megzavarni, a szabályosan közlekedő autósokra (mert ilyenek is vannak) tekintettel lenni!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr46357260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Edit 2008.02.27. 21:37:04

Igazán erről a témáról egy motoros, sőt, egy autós-motoros tudna nyilatkozni. Több embernek van autósként tapaszalata, mint motorosként. Azt viszont látom, hogy sokan szidják a motorosokat, mintha néha hátrányban lennének az autósokkal szemben a pozitív megítélés szempontjából. Az is tény, hogy sokan őrültek módjára száguldoznak, kevésbbé tudják magukat a korlátozásoknak megfelelően úralni ha a sebességről van szó. Egy motoros baleset veszélyesebb mint egy autós, bár ezt sem lehet kategórikausan kijelenteni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.08. 00:43:53

Nagyon jól összefoglaltad a dolgokat, két megjegyzésem lenne.
1. A megszivlelendő tanácsokat ismét pont azok nem fogják elolvasni (vagy ha igen, elnéző mosollyal elintézni), akiknek kellene. De persze ez nem a te hibád.
2. Azt irod, hogy 'Sajnos ők is meg tudják zavarni a lakók nyugalmát: éjszaka rendeznek gyorsulási versenyt, pont akkor, amikor a település lakói tv-t néznének vagy éppen aludnának.' Ez OK és igaz, de ne felejtsük el, hogy az éjszaka gyorsuló, motortbőgetők pont nem azok, akik reggel a munkába igyekeznek a kis motorjukkal. Két kategória, két 'Állatfajta' ez, akiket nem szabad összekeverni. Van, aki képes civilizáltan használni a motorját, és van, aki péniszhosszabitónak hiszi...