A közlekedés kultúrája3- tömegközlekedés2- zavaró körülmények
Írásomat pedig a zavaró tényezők tárgyalásával folytatom:
Az utasok nyugalma és a mesterséges zajszint: Ha valakinek csörög a mobiltelefonja, nem hibáztatható érte. Az persze más kérdés, ha a csengőhangja számunkra nem épp megnyerő, és sokáig "van szerencsénk" hallgatni. (Itt megjegyzem, nem vagyok különösképpen kíváncsi más legújabb csengőhangjára)
Ami már jóval irritálóbb: egyesek nyilvános koncertet rendeznek a mobiljukkal. Teszik ezt bárhol, bármikor. A mai napon a 3-as metró mozgólépcsőjén kellett hallgatnom egy "hangerőpróbát".
A mobiltelefonnak ugyanis - természeténél fogva - kihívást jelentett a nagy mennyiségű mélyhang lejátszása, ami valljuk be, nem is ment neki. (Hallható volt a torzítás nulla mélyhang kíséretében). Viszont rendesen zavarta az amúgy békés utazóközönséget, aki közül többen forgolódtak, ki az aki itt tart zenebemutatót.
Ez ugyanis a fiatalabb korosztály sajátja. A közösségi zenehallgatásról egy másik írásban fejtettem ki álláspontomat, de annyit azért tudni vélhetünk, hogy ez nem az. Szimplán zavaró és mellőzhető körülmény.
Egy fokkal jobb, ha "csak" a fülhallgatóból kiszűrődő hangfoszlányokat van szerencsénk hallgatni. Metrón persze mindenki kénytelen hangosan hallgatni a zenét, nagyobb lévén a külső zajszint is, mert ott aztán tényleg alig lehet hallgatni. Walkman esetében tekergetni kellett a hangerőszabályzót, mert megállóban feltűnően hangos volt az, ami menetközben épp hogy csak érthető. A ma embere ezt a készüléket már nem használja, így a hangerőt sem kell többé tekergetni, lehet azt nyomkodni is, akár egy távirányítós fülhallgatón is. (De lehet hogy azon pont tekerőpotméter van.)
Persze a torzító zenét azért minden előképzettség nélkül is észreveszsük, nem is beszélve arról, hogy a tulajdonosa már nem azért hallgatja ilyen hangerőn, mert nem hallja, hanem azért mert a kedvence szól éppen. Sőt! Módunk van érteni is a szöveget! Premier plánban élvezhetjük (már ha) a kedvenc számait.
Természetesen a kulturált hangerőn történő egyéni zenehallgatásnak én is híve vagyok, bár a walkman elavulása óta ritkán folyamodom ehhez.
Másik zavaró körülmény a hajléktalanok: sajnos legtöbbjük jelenlétét szagról észre lehet venni. Persze a teljes "felszerelés" elrejtésével/társra bízásával lehetőség nyílik szállóra "üres kézzel" odaállítani, és ott tisztálkodni. Ez elvárható is lenne. (De nem, a szag nálunk "szériatartozék".) Pénzért zuhanyozni a Keleti pályaudvaron is lehet. (Papucsot azért nem árt vinni, egy kis lábgomba gondolom senkinek nem hiányzik.)
Legzavaróbb azonban mégis a meglévő szaguk, és nem feltétlenül a puszta jelenlétük. Ha már jegy nélkül utaznak (a büntetést lakcím híján nem lehet behajtani, ezért is kerülik ki őket az ellenőrök), legalább ne éreznénk a kellemetlen "kipárolgást"!
Többek között ezt is hivatott megoldani vidéken az első ajtós felszállási rendszer, hozzáteszem, ilyen téren eredménnyel.
(Meg persze azzal, ha az illető legalább hetente egyszer lefürdik).
Térjünk ki röviden a mozgólépcső használatára. Tudom, álljunk a jobb oldalra. Aztán csúcsforgalomban is! Persze, többségében megoldható lenne. A "haladó", belső sáv biztosítása a nálunk használatos mozgólépcsőn elég érdekes, hiszen egyrészt nincs is annyi hely (nem olyan széles) másrészt csak azért is beállnak balra.
Az még kibírható lenne. De ne ketten egy lépcsőre! Arra már azért csak nem való!
Még egyszer hangsúlyozom: NEM menő! Visszataszító! Kedves firkászok/karcolók: tessék ezt végre megérteni!
Mindezekkel együtt napközben azért a kötöttpályás tömegközlekedés véleményem szerint kényelmesebb tud lenni a dugóban araszoló és dudáló autósok forgatagánál.
A járatritkítási kérdések pedig talán sorra kerülnek egy következő írásban.