Bandee blogja

a természetes és a mesterséges sztár avagy egy pozitív kritika az eredetiségről

2008. február 19. 18:14 - Névtelen betelefonáló

A természetes és a mesterséges sztár avagy egy pozitív kritika az eredetiségről

A reklámok mellett ez az, ami még felkeltheti egy apolitikus szemléletű olvasó érdeklődését.
> Először is: ki számít sztárnak?. A szó eredeti jelentése csillag, és jellegzetes tulajdonsága, hogy tündöklik. Itt viszont most emberekre használjuk. Akik vagy akarnak tündökölni vagy nem, más úton bár, de a sikert keresik, vagy egyszerűen protekció útján elénk tolják. Tessék, itt a példakép. Na, azt hiszem ez az egyik kis szelet, ami az országjellemzés tortájába beleillik. A többiről most nem ejtenék szót.

A szerepléshez azonban helyszínt is kell biztosítani, hiszen innen ismerjük meg az embereket. Ez pedig a televízió nyilvánossága. Aki itt szerepel, azt felismeri az ország népe, és több, mint valószínű, hogy a bulvársajtó - benne néhány kifejezetten erre szakosodott pletykalap - írj majd róla. De most térjünk át a valódi és a mesterséges előadás és "előadó" témájára!

A később bemutatni kívánt mesterségességgel szemben áll egy hazai példa. A videók Youtube-on keringenek. Ez(ek) pedig nem más, mint a Kovbojok. Sztárok. Egy kicsit másképp. Ha a hátterét akarom nézni, akkor olcsóbb marketing egy ingyenes videóoldalon terjeszteni magát az embernek, mint menedzserhez kiadóhoz menni, aki aztán úgysem foglalkozna a kérdéssel, hiszen annyi ember szeretne ismert lenni. De nem is erről van szó. Hanem arról, ami a mesterségesen elénk tett sztárokból hiányzik. Az, hogy amit csinál, azt ELŐADJA. 2 ember, pontosabban kollégista eleinte nem nagy technikai felszereltséggel adnak elő átköltött számokat. (Az időpont amúgy a feltöltés dátumából is kiderül) A "zenekar" egy gitárosból és egy dobos-énekesből áll. Amin az egyik dobol, az felettébb érdekes: kuka. Igen, a szoba szemetese. Azon, méghozzá igazi dobverővel.
Amiről a dalaik szólnak, gusztus és humorérzék kérdése, kinek tetszik és kinek nem. Inkább helyenként trágár. (Na jó, kivétel a kakadal, ami egyébként a Börtön ablakába című dal átköltött verziója.) Nem Rózsaszín Pitbull. Bár a maga nemében az is jó, de ez más. Igazi, szívvel-lélekkel előadás. Bár nem tudom, hogyan lehet azokat a dalokat többedszerre is nevetőgörcs nélkül előadni. A Barka Pali című számban (amihez a Gyűrűk Ura szolgáltatja az alaptémát), például a jellegzetes atlétatrikóhoz mint kiegészítő egy valami plüss vadászgörény-szerűség szolgál rókaként, tekintettel arra, hogy a dal témája éppen a hányás.
Fellépéseikről pedig röveden annyit szólnék, hogy a Vörös Lyukban tavaly, lassan egy éve felléptek, legalábbis a Youtube-ra feltöltött videó erről árulkodik. Aztán meg úgy tudom, időnként koncerteznek is. (A kuka azért a koleszban marad.)

Most pedig hadd állítsak kontrasztot, ha soraimból eddig ez nem érződött volna ki. Vannak olyanok, akiket elénk tesznek. A nyilvánosság fő eszközéből megtanuljuk, hogy van. Létezik, ismert, "nagy" valaki. De mire föl? Azért mert odatették? Mit tud? Gondoljunk Győzikére vagy Pákóra. Az ilyenek jelenléte részben országunkat minősítik! Az ilyen szívvel-lélekkel előadja, azt amit a nyilvánosság előtt látunk? NEM! Győzike a Romantic háttértáncosa volt, azt az (el)ismertséget ő AZZAL vívta ki magának.(Már amennyit, de azt legalább önerőből)  De nem többet! Most meg elénk tették: nézd, így él, így beszél, ez a családja, ennyi. Ő ekkora valaki. Ezt tudja? Ezt mind? Mivel vívta ki magának? És akkor még nem beszéltem ezek káros hatásairól, azokról, akik utánozzák, példaképnek állítják, átveszik a stílusát, vagy egyszerűen csak irigykedve nézik a talán megfakult képű tévéjükön keresztül. A hatásuk is megér egy külön "misét", de ezzel pl a Frei-dosszié már foglalkozott. Igaz, nemzetközi viszonylatban.
Vagy van viszont olyan is, aki csak kiáll a koncertjén, ugrál, vagy még azt se és playbackról "nyomja". Mi az? Előadás? Éneklés? Hát most fel lehet kiáltani otthon: "Hiszen ezt én is meg tudom csinálni!" Akkor most ugorjunk vissza egy bő 10 évet, még a kétkazettás magnók idejébe. Amikor ez nagy szó volt otthon. A nagyobb, levehető handgdobozos készülékeken volt még olyan, de talán némely régebbi Music Centeren is, hogy MIXing Microphone, vagy valami hasonló. Na, oda lehetett bedugni a kis jackdugós mikrofont, és miközben hallgattuk a magnót, lehetett vele, mintegy kihangosítva énekelni. Aztán ha tetszett, meg a magnó is tudta ezt a funkciót, a felvevő rész mindezt fel is vette, ha beletettünk egy másik kazettát.
Szerintem ezzel elárultam, mi a véleményem az elénk tett, megcsinált sztárokról. Mindezt anélkül, hogy nyilvános "fikázásba" kezdtem volna.

Ez a kissé trágár, ámde humoros (legalábbis annak szánt) dalsorozat azonban szerencsére nem ilyen. Igazi előadás. Mono, mert a Youtube csak azt tudja, de ott van. Nem tudjuk mi a cél; ismertség, vicc, vagy saját lemez, de ennek, mint valódiságnak csak drukkolni tudok, és továbbra is jót derülök majd azon, ha a "szerzeményeiket" lejátszom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr40345995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.