Bandee blogja

A 3oldalú politika Magyarországon

2008. február 18. 12:41 - Névtelen betelefonáló

A háromoldalú politika Magyarországon

A cím már önmagában is lehet kérdéses, hiszen a politikai oldalakról tudjuk, hogy kettő van. Különböző árnyalatban bár, de kettő van jelen a közéletben. Minden párt szélsőbaltól szélsőjobbig helyezkedik el valahol a többpártrendszerű demokráciákban.
> A hazai helyzet azonban meglátásom szerint eléggé sajátos. A politikai acsarkodásban 3 szereplőt vélhetünk felfedezni, bár a harmadik nem mindig éppen a maga hagyományos módján hallatja a hangját,(megzavar, néha pedig tart rendezvényeket, időnként pedig felvonul), mindazonáltal jelen van, néhány százalékos szavazótáborral bírva.

A három oldal nálunk a balközép, a jobbközép és a szélsőjobb. Kezdjük talán a legutolsóval. A szélsőjobb, mint olyan, szélsőséges eszméket képvisel. Amit mi MIÉP-Jobbik, a Harmadik út néven ismerünk, ennek jórészt megfelel, bár a Harmadik útnak azért nem teljesen. Mert ez a fogalom - nagyon röviden és a hungarizmus eszméje nélkül definiálva! - annyit jelent, hogy a hitleri és sztálini eszméktől mentes, nemzeti önállóság útja. A nemzet, önerőből. Ebben azonban nincs rasszizmus, ellentétben a náci eszmével, ami nyomokban azért itt fellelhető. (De erről később, a kurucinfó kapcsán)
Szélsőjobbunk a másik két oldalt - tehát a balt-és a jobbközepet kvázi egy kalap alá veszi, és balosnak nevezi őket. A konzervatív oldalt azért, mert szerintük a másik oldal ellen nem lépnek fel határozottan, sőt legnagyobb ellenzéki pártunk politikusai is onnan jöttek át -persze részben. Így fordulhatott elő, hogy a pálfordulást vett Csintalan Sándort, mint (ex)balost a Magyarok Nyilai verték meg.
Híreik értelmezése: bár nem kell a sorok között olvasni, mégsem helytálló jónéhány megfogalmazásuk például a Kurucinfó oldalon. Akik nem értik, elfogultnak, szélsőségesnek tartják, azoknak igazuk van ugyan, de a híreket értelmezni kell tudni. Tehát vonjuk le a "hülyecigány" körítést, és nézzük meg a tartalmat! Bizony, sajnos sok igaz belőle! Tartalmat olvassunk, ne stílust, így máris nem lesz olyan légbőlkapott. Természetesen ha valaki számára bántó, akkor minden rosszindulat, de negatív vélemény kíséretében hagyja el az oldalt, és hagyja meg annak, aki így fejezi ki magát. Hiszen a stílus maga az ember.

Következzen a jobbközép: ide mai álláspontunk szerint a Fidesz-KDNP-t soroljuk, de még az MDF-et is. Azért írom így, mert jelen pillanatban ők egyfajta centrumpolitikát folytatnak. Mivel csak néha szólalnak fel erélyesen, így nincsenek útban a balközépnek sem, megalkotva számunkra az "álomellenzéket".
Ez az oldal lenne hajlandó leginkább összefogásra, persze csak bizonyos kérdésekben. Nagy előnye, hogy először mindenkit emberként kezel, és csak aztán helyezik őket politikai skatulyákba, ugyanúgy ahogy először ember valaki és csak aztán férfi vagy nő.
Nem sarkít, híreik talán a legreálisabbak, ezért is bélyegezzük őket mostanság pesszimistának. Világképük valós, az emberi értékeken alapszik. Nemcsak szavazatot szeretnének, hanem társadalmi támogatást, hiszen anélkül nincs szavazóbázis, szavazók nélkül nincs kormányzás, nekik pedig az a céljuk, hogy a kormányzás közös megelégedés alapján történjen, figyelembe véve a jogilag vitatott népakarat fogalmát. A kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon- nal lehetne őket jellemezni. így maradhatnának hatalmon, és a politikai elitre jellemző kisebb-nagyobb mérvű tolvajlás mellet a népnek, tehát nekünk is jutna.
Nem szélsőjobbozik és nem szélsőbalozik, pontosan értékeiből adódóan. Számomra ez nagy előny, az ő kissé felborult, de még mindig emberi és emberséges nézeteiket támogatom ,ugyanakkor elfogadom azt ha valaki hisz valami másban, de arra kérem, tudással és meggyőződéssel tegye.

A balközép érdekes helyzetben van. Jelenleg kezében van a közszolgálati média, mellyel bizony él is elég gyakran, lásd a kampányokat, és azok mennyiségét. De helyzete nem ettől érdekes. Nem tisztázta a gyökereit, mint olyat. Az MSZP megtagadta napnál is világosabb múltját és elődjét, az MSZMP-t. Nem tudjuk hova tenni, miket, kiket képvisel. Ezt pedig nem fedné el egy esetleges névváltoztatás sem. Azt láthattuk, hogy szavazóközönséget célzott meg, támogatást szerezve és aztán ezt megkapva homlokegyenest mást csinált, mint amire a támogatást kérte. De ez most egy egyszerű oldalleírás, ne részletezzük itt.
Másik pedig az SZDSZ. A rendszerváltáskor túlzottan is kommunistaellenes politikája miatt nem kapott annyi szavazatot, mint az MDF, ami mérsékeltebb, ugyan de határozott volt. (Aztán, mint az látjuk, nem elég erélyes, de ez sem tartozik ide szorosan.)
Antikommunista volt, pedig a soraiba is abból az elitből kerültek át. 1994-ben behódolt, pusztán a hatalomért. Azt hiszem, jónéhány szavazójának itt okozott csalódást, vagy csak egyszerűen itt lepleződött le. Ma már önállóan életképtelen, erőszakos népszavazás-ellenes kampányát másik cikkemben fejtettem ki részletesen.
Szélsőjobbozik. Sajnos ez az oldalt tudatosan összemossa a két, de valójában mégiscsak egy jobboldalt, aminek két árnyalatát láthatjuk. Erre legjobb példa a szín: ez egyik világoskék, a másik sötétkék. Mindkettő kék, egy tőről fakad, alapszín, de nem ugyanaz! Tegyünk különbséget! A kocadohányost sem mossuk össze a láncdohányossal, bár mindkettő cigarettázik. Nem kellene tehát összemosni a kettőt. Mert van és létezik, a politika pedig bal-és jobboldallal teljes.
Hírek tekintetében: hajlamosak szépíteni, kozmetikázni, mégsem olyan durva ez, mint ahogy a kedves olvasó/néző/hallgató látja/hallja. Az a "csúnya másik" az pesszimista, fúj, utálni kell stb. Olvasni kell a sorok között, mert írnak igazat. De az igazság nem virít feketén-fehéren náluk, pedig néha ott a pont.
Megemlíteném a Magyar Kommunista Munkáspárt jelenlétét és jellegét. Ő képviselné a szélsőbalt. De ez a szélsőbal értékekkel, stabil gyökerekkel, eszmével bír, amit nem kedve szerint formál vagy fogalmaz át, hanem van, létezik, és eszerint cselekszik. Ezért hiteltelen nekik a mai balközép.

Gondolataimat pedig azzal zárom: örülök, ha nekem jót akarnak, tudom, hogy kell a szavazatom, de szeretném ha addig akarnák azt a jót, amíg NEKEM is jó, és nem próbálnának kofamódszerekkel meggyőzni mi jó és mi nem, meg az akkor is jó ha nem. Választani tudatosan, szavazni meggyőződéssel szeretnék, és teszem azt a jövőben úgy, ahogy itt most leírtam.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr34343981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.