Bandee blogja

ajándékok

2007. december 25. 15:33 - Névtelen betelefonáló

Ajándékok: szerencsére sikerült összehozni, bár nem volt egyszerű idén sem :D
Anyunak sikerült összehoznom egy normális megjelenésű automata ernyőt, egy lábmasszírozó izét amit a földre lehet tenni és egy vmi késazletet amiben kisolló meg körömreszelő van. Amúgy pedig közösen szokott ez történni 2-2 együttlakó családtag esetén, mert ált közösen adják/adjuk azt, amit.
Kaptam 2 rádiót (:D) (Bár aki ismer, azt már ez nem lepi meg) Itt teszem hozzá, 10,5 év rádiógyűjtés után még mindig tudok örülni rádiónak.
Az egyik egy világvevő zsebrádió, ami arra (lett volna) hivatott, h a TV hangját fogja (csak az m1-et, és azt a kizárólag nyugati normás tv-khez lehetett volna használni- pl kertben, mert ott olyan van). Ehhez képest azt nem tudja:D, de Grundig minőség a nyaralásom előtt, általam 950-ért vásárolt, azonos funkciójú készülékhez képest. (Azt órákig hangoltam szétszerelve, merthogy szar volt, és utána is elállítódott)
A másik pedig egy ÓRÁS Fm-Mw-Sw rádió oirt(keleti) és ccir(nyugati) URH-val (FM). Elem-hálózat üzemmódú, 2db góliátelem a rádió, és 1 db ceruzaelem az óra. Utóbbiba mindig kell elem, és csak óracsörgéssel ébreszt, és analóg, de nem baj, mert emlékeztet egy LCD kijelzős, ahsonló méretű, de sajnos tönkrement rádiómra, ami mindezen funkciókat tudta. (Ébresztés, óra, rádió több sáv).
Ilyet kapott tőlünk az előbbi bejegyzésben az "ilyen még nem volt" alcímben leírt történet szereplője, a kertszomszédunk. (Mert amit előtte kivittünk neki, azt nem lehetett rendesen használni. Egy áthangolt oirt->>ccir áthangolt URH-s rádió nem úgy viselkedik egy árnyékolt völgyben, mint kéne. :)
A világvevő neve : Sunny kk9
Az órás-hálózatis: Sunhui
Remélem, nem "beszédes" nevek, mert nem utalnak minőségre, angol-kínai fantázianevek kínai rádióknak :) (Tehát nem grundig, siemens vagy thomson, orion vagy videoton :D:D)
(Persze nem ezt nézem rajta, hanem használható-e, és ha jaítom, utána jó-e.)
Esztétikus megjelenésűek. :)
ezen felül még egy poláringet- ilyenem se volt eddig- meg egy könyvet, - valamint ezt már közösen - egy SZENDVICSSÜTŐT. Alsó-felső cekász- kapcsolható, melyik fűtsön, kétféle tálca, MEGLéVŐ időkapcsoló, mert a régin ez letört. 15év után persze jogos.
Épp kifogytam CD-ből és DVD-ből, tehát kifejezteeten jól jött a 25-25 db CD/DVD. Merth filemt sem tudtam kiírni, se Cd-t
A "KERMI feladata": A rádiók kiválasztásánál ott voltam, mert egyrészt "igényeimet" én ismerem, másrészt (és ez hangsúlyosabb) a minőséget személyesen kellett ellenőriznem. (Mert rossz rádiót semmilyen körülmények közt sem ajándékozunk, még akkor sem a a célszemélyt ez egyáltalán nem zavarja, (ritka esetben kifejezetten igényli)) Különösen fontos volt tehát a nagyobb rádió esetében, hiszen az egyiket - fent említetten- nem családtagnak ajándékoztuk. És aki  nem ért az elekrtomos dolgokhoz, annak kiemelten fontos a biztonság és a megbízható gép, ezt tehát egy hozzáértőnek ellenőrizni kell(meg a vételi érzékenységet is)
Szólj hozzá!
Címkék: ajándék

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr85274801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.