E pár sort ajánlom azoknak, akik egyfajta státuszként tekintenek rá, a többieknek pedig azért, hogy lássák, az ár még vagy ma már nem jelent automatikus minőséget.

Időzített bombaként emlegetnek egy tervezési hibát, amely érintési problémákhoz vezethet a nagyjából kétéves iPhone-okon.

Az iFixit csapata hívta fel a figyelmet egy újabb rendellenességre, amelyet – szabad fordításban – érintésbetegségnek neveztek el. Az említett kórban szenvedő készülékek tetején egy villogó szürke sáv jelenik meg, és ez a jelenség egyre több iPhone 6-ot és 6 Plust érint. És ha még csak ez a sáv volna – sajnos ennél is rosszabb a helyzet, ugyanis ez a betegség odáig vezethet, hogy nem is reagál az érintőképernyő.

Az iFixitnél megtalálták a bűnösöket, két kis mikrochip (…) leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ezek felelnek az érintésérzékenységért. Ha ezek megsérülnek vagy kontakthibásak, akkor a telefon nem válaszol, ha megérintik a kijelzőjét. Jelenleg úgy tűnik, hogy két év kellett ahhoz, hogy meggyengüljön az a forrasztóanyag, amely összeköti a chipeket a logikai áramkörökkel, és ez áll az egyre gyakoribb hiba hátterében. Egyelőre az Apple üzletek technikusai nincsenek felkészítve a hiba orvoslására, így harmadik félhez(!) kell fordulni. (HVG.hu, kiemelések tőlem)

Értik, a forrasztóanyag, ami a régi rádiókban, televíziókban akár évtizedekig nem okozott gondot, most a drága a telefonban meggyengül. A száznyolcvanezresben, és nem a tízezres kínaiban. És lehet, hogy direkt, mert ez ugye még nem bizonyított. Nem úgy, mint a szándékosan hibásra fejlesztett Androidos mobilalkalmazás, a lefagyós-kidobálós F-betűs, de van még ilyen „hasznos” drága okosság, a bluetooth-ajtózár.

Nem sorolom tovább, bezzeg a tévék, videók, Hi-fik, rádiók azok bírták, bírják. Utóbbiakat régen úgy tervezték, hogy két év garancia plusz nyolc év alkatrész-utánpótlás. Azaz hogy a készülék kihúzza tíz évig! Képzeljék el, mi lenne, ha az okosmobilok élettartama lenne ennyi. Mennyivel kevesebb hulladék és persze profit keletkezne, és mennyivel több boldog felhasználó lenne, mert a kifutott modellek eljutnának olyanokhoz is, akiknek esélyük sem lenne újonnan vagy akár csak alig használtan megvenni és még az agyonhasználtat is alig tudják megszerezni. Lenne egy kisebb, de tisztább mobilpiac.

A majd’ kilencéves, még működő Epson DX7400-as multifunkciós (azaz másolós-szkennelős) nyomtatóm még mindig működik. A szaküzlet szerint, ahol a patront veszem, ajándék minden nap, amikor még bekapcsol. Pedig csak húszezer forint volt, a drágább modellek kerültek huszonötezerbe. Nagyjából ahogy most.

Aztán ott vannak a még működő, használható képcsöves tévék, lecserélt videók, lám, mi milyen korszerűek vagyunk. Ennyire. Olyannyira, hogy a drágán, többéves garanciával vásárolt csaptelepet is kétszer kellett javítani. Az első javításnál a szerelő nem is értette, miért csöpög még mindig, ki is cserélte egy részét, a vékony plusz- vagy póttömítést pedig én raktam bele, azzal lehetett használni – egy darabig, amíg már élnem kellett a garancia nyújtotta lehetőséggel. Aztán már az új lakó is hívott tavasszal, hogy megint szivárog, pedig szakszerűen volt javítva…

Kimondva-kimondatlanul ezt az értékeltolódást éljük ma. Üdítő színfoltként pedig jönnek az olcsóbb, de szintén nagytudású kínai okostelefonok, amelyekben még esetlegesen sincsen direkt elengedő forrasztás, hanem, ha nem is örökéletűek, de sokkal jobban megszolgálják azt a pár tízezer forintot, amibe kerülnek. És talán nosztalgiajelleggel visszacsempészhetnénk néhány működő videomagnót is. Amolyan retro-filmkluboknak jól jöhetne…