Ismét egy gyöngyszem, amin érdemes eltöprengeni, hiszen amíg emberek vagyunk, bizony mindig aktuális marad. És ha már egy blogbejegyzésben gondoljuk tovább, mi másról szólhatna, mint az oly egyszerűnek tűnő, ám a valóságban igencsak összetett kommunikációról?

Merthogy

"Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világban, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán: a világ mindig annyit ért és lát csak szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes, torzító tükre felfog és visszatükröz." Márai Sándor

Rövid, velős magyarázat arra, miért ért mást az olvasó, miért adnánk más-más értelmet ugyanannak a versnek, mit akar mondani egy újságcikk, egy író vagy akárcsak egy blogposzt. De nézzünk konkrétabb példákat:

Remekül világít rá egy rádióamatőrök között zajló vita hátterére. Ugyanis én, mint külső szemlélő pontosan látom és ismerem, hogy a „vitanyitónak” miért az az álláspontja, ami, és miért gondolja, hogy a hazai szövetségnek jelen formájában semmi értelme. A partnerei viszont nem vagy nem így érzékelik. Ő elgondolta, de számít rá, hogy lesz olyan ember, aki „úgy fogja fel és magyarázza”, ehelyett mintha csak az ellentábor igyekezne hozzászólni. És a nettó logikából vitázó reál beállítottságú férfiak között így soha nem születhet konszenzus...

Több mint nyolc év blogírás során nekem is meg kellett tapasztalnom, mekkora igazsága van Márai mondatainak, csak akkor még nem „botlottam beléjük”, hogy igazán, mélységeiben értsem. Ugyanis nem egyszer csodálkoztam rá, hogyan nyernek különböző, olykor szándékoltan ferdített értelmezést az írásaim vagy mások művei. Aztán más miért olyanokat lát hangsúlyosnak, amiket én meg sem vagy csak mellékesen említek, miért akarja helyettem jobban tudni, hogy az adott sorokkal mit szerettem volna mondani. Mégis honnan születnek ezek az annyira eltérő értelmezések, mikor én, legalábbis a magam számára, a Napnál világosabban fogalmazom meg írásos mondandómat?

„Úgy születik, hogy elvont és szerintem ezt más rajtam kívül nem érti!” – jöhetne a válasz az olvasótól, azonban egyből visszakérdezek: mégis honnan, miből véli tudni, hogy csak ő érti, de más nem? Miből sejti az olvasó, hogy más nem, vagy nem ugyanúgy értelmezi a leírtakat, ha Márai alapján még abban sem lehet biztos, hogy az én szándékom szerint értelmezi a soraimat?

Semmiből nem tudja lemérni. Mindannyian külön adó-vevőkészülékek vagyunk, az én „felvételem”, „üzenetem” másként jelenik meg mindenki monitorján, más-más hangokon szólal meg. Az egyiknél eltűnik, a másiknál csíkoz vagy fekete-fehér a kép, a harmadiknál hiányzik a hang, a negyediknél hullámzik, az ötödiknél legtöbbször minden rendben van, a hatodik pedig még a képzeletbeli szalagot is gyűri. Az utolsó előttit általában elkönyveljük hozzánk valónak-hasonlónak, minket megértőnek, holott egyazon ember is sokféle, másként szól a legjobb barátaihoz, a testvéréhez, a párjához vagy a családtagjaihoz. Éppen ezért elemi hiba ugyanazon értelmezést vagy reakciót várni az azonos nemű testvérünktől és a különnemű párunktól, majd rácsodálkozni, hogy miért működnek annyira másképp…

Ha pedig Márainál is visszább nyúlunk, a „torzító tükör” és az emberi értelem kapcsolatáról már a Szentírásban is olvashatunk:

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre" (1Kor13)

Tehát a világ és „mások” nem egy objektív műszer. Sőt, senki készüléke sincs tökéletesre beállítva, mégpedig azért nem, mert aki nem materialista és hisz valamiben, az tudja, de minimum sejti, hogy a létezésünk nem merül ki a most megélt életünkben.

E gondolatok ismeretében könnyebb helyén kezelni tehát szavaink „kiforgatását”. Ugyanis innentől kezdve már azt is felismerhetjük, hogy ki az, akinek tökéletes a tükör homálya, velük ugyanis nem éri meg semmilyen eszmecsere, nekik tökéletes a maguk igaza, amit esetenként a vitapartnerek provokálásával koronáznak meg. Ezt sem egyszerű mindig felismerni és a helyén kezelni, de az ő ellenszerük pontosan az, amit tökéletesen szükségtelennek tartanak: a szüntelen fejlődés. Nem elég egyszerűen kerülni őket és elhatárolódni tőlük, minden új inger, ismeret, információ hozzásegít ahhoz, hogy a hozzánk leginkább hasonló gondolkodásúakkal alkothassunk valamiféle értékközösséget. Vagy mégsem. Mert előfordulhat, hogy szinte soha egyet nem értő személyek is mélyen tisztelik egymást (és a másik álláspontját). Végül így ér körbe és nyer még nagyobb igazságot:

„Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világban, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán…”