Bandee blogja

Bloghitvallás

2016. március 01. 19:03 - Névtelen betelefonáló

Váratlanul bukkantam rá pár napja, nem ezt kerestem. Azonban elérkezett az idő, hogy megfogalmazzam: mi is ez a blog, miket, miért, milyen céllal írok, és miért pont úgy, ahogy. Nem szándékom más tollával ékeskedni, de ha az a toll szépen ír, jól rajzol, akkor érdemes „kikölcsönözni”, hogy a legtalálóbban segítsen kifejezésre juttatni, ami nem kötelező ugyan, de nem baj, ha egyszer csak megfogalmazódik.

„Egy írónak az a dolga, hogy megfogja az olvasói kezét és elvezesse őket a pokolba. A saját poklukba, hogy nézzenek szembe vele, járják meg és jöjjenek ki. Nem az a dolgunk, hogy elhazudjunk egy szebb jövőt, (…) hanem hogy arra kondicionáljuk az olvasókat, hogy fejlődjenek és tanuljanak! Lehet ezt humorral (…), lehet ezt drasztikusan, de semmiképp sem lehet hazugsággal és olcsón.” Bihari Vikrória (a tékasztorik blog szerzőjének) közösségi oldala, 2015. december

Mielőtt túl nagy szavaknak tűnne, tudni kell, hogy az eredeti teljes szövegnek jóindulattal is csupán hasonló a kontextusa, ez pedig egy blog. Volt, és amíg írom, marad is. Nem szépirodalom, hanem igényesnek szánt közirodalom. A fent idézett pedig a más tolla, amit azért kölcsönöztem, hogy segítségével alább hűen fejezhessem ki, miket s miért lehet itt olvasgatni.

Rögtön az első: képes vagyok elismerni azt, ha valaki valamiben jobb nálam, vagy elért egy bizonyos dolgot. Ha pedig tisztelhetőnek tartok valakit valamiért, megmutatom, de sosem bezzegemberként állítom az olvasó elé. Elérkeztünk ezzel a második ponthoz, miszerint a hol nyíltan alázó, hol pedig sztároló bulvárral ellentétben szándékosan kerülöm a nevesítést, aminek nem csupán jogi, hanem morális alapja is van. Az a lényeg, hogy mi hogyan van, mi áll a hátterében, van példa és ellenpélda.

Lehet így vagy úgy, amit az olvasóval „dönttetek el”, igyekszem nem egyértelműen jónak vagy rossznak tálalni, mert akkor magamat tolom előtérbe. (Aminek imagánblog lévén nem kevés ugyan a létjogosultsága, de hiába van, ha legtöbbször mégsem célja, lényege.) Harmadik pillér: (már) nem ítélkezem tehát, véleményt formáltatok, és vagy a sorok közé rejtem a sajátomat.

Azért nincsen szükség ítéletre, mert a nagybetűs élet vagy a hozott példák eleve elhelyezik egy skálán az adott morálisan jónak vagy rossznak mondott cselekedetet (negyedik). Az ellenpólus pedig már maga egyfajta „ítélet” a bíráltra. Van persze, amiben határozottan állást kell foglalni, mert például az állatkínzást egységesen, száz százalékos teljes többséggel kell elítélni, kortól, nemtől, neveltetéstől, politikától függetlenül. De mondjuk egy aukciós sztorinál már bőven végig lehet gondolni, kinek a helyében mit illett volna mondani, vagy hogyan cselekedett volna az olvasó. Ott szabad kell és legyen a „gondolati mozgás”. Ez utóbbit „szolgálom ki” olykor tényleg elvont gondolatokkal.

Amivel elérkeztünk az ötödik ponthoz, az elvontsághoz: újat mondani, új összefüggésben megvilágítani, ezért van szükség rá.

Magára a blogra pedig olykor vagy nem olykor azért (és ez a hatos pont), mert mi, „muglik”, földi halandók nem használunk merengőt, mint Dumbledore professzor a fantáziaregényben, így kell egy dühöngő vagy merengőfelület. Ahol a gondolatok, vélemények szabadon elhelyezhetőek azért, hogy utána képernyőre vetve ne kavarogjanak vagy foglalkoztassanak tovább.

És igen. Mivel ez egy „merengő”, amit nem szponzorálnak, nem fizetek érte, egyre kevésbé jelenik meg az úgynevezett legfontosabb hírek (ez is kinek legfontosabb?) között. Így aztán, aki követte, attól is egyre távolabb kerülhet ez a sajátos világ, amit magyar szókapcsolattal internetes naplónak hívunk. Ezekből sok-sok poszt lehetne-lenne érdemes nagyobb nyilvánosságra, de az a kis számláló ott a jobb felső sarokban maximum egy lelkes iskolai osztály létszámát jelzi legtöbbünknél, nem pedig népes rajongótábort. Holott (hetedik, utolsó pont) egy-egy bejegyzéssel remekül lehet akár burkoltan akár nyíltan üzenni, főleg abban az esetben, ha mondjuk sejtjük, hogy az, vagy azok is odatéved(nek), aki(ke)t érint az adott téma.

Úgyhogy az idézőjeles (vagy anélküli) néptanítás elmarad, nincsen, vagy épp nagyon lassan halad. Ám egy biztos: hiánya, megléte, vagy célja pont a műfaj szabadságából adódóan nem kérhető számon, és amúgy sem lehet minden ismeretet, közvetett tapasztalatot csupán egy forrásból megszerezni…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr448433024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása