Ha a digitális szakadék kifejezést hallom, rögtön valami olyasmire gondolok, hogy míg az egyiknek valami nagyon modern dolog van az otthonában, a másiknak azért nincsen, mert nem engedheti meg magának. A szakadék pedig valami elválasztó, egyik „partján” a huszadik, másik szélén a huszonegyedik század vívmányaival. A természeti képződmény persze mit sem foglalkozik azzal, hogy a „lemaradottak” vajon nem ismerik, nem akarják megismerni korunk csodáit, vagy csak egyszerűen nincs szükségük rá.

A fenti bevezetőt annak okán írtam le, hogy hazafelé jövet egy kisebb kommunikációs szakadékot volt szerencsém megfigyelni a lépcsőházunkban, a tulajdon szomszédunkkal és az egyik nagy kábelszolgáltató ügynökeivel. Persze a cél nem lett volna más, mint a digitális szakadék áthidalása...

Ahogy kiszállok a liftből, két férfiba botlok. Az egyik nagyban magyaráz idős szomszédomnak a gyors internetről, az pedig alsónadrágban érdeklődéssel hallgatja, bár nemigen tudja hova tenni a dolgot, hiszen feleségével ők nem használnak számítógépet, hát még internetet. Mielőtt megbotránkoznának, gyorsan megjegyzem, a lépcsőházban is több mint harminc fok van, szomszédom másfél szobás lakásából pedig még melegebb áramlik ki a nyitva hagyott bejárati ajtón, úgyhogy férfitársam hiányos öltözékére van reális magyarázat. Visszatérve a technika világához a harminc körüli „kábelügynök” azzal érvel szomszédom előtt, hogy a gyors interneten ott a „jútúb” meg a „fészbuk”..

Mint említettem, a szomszéd lakás tulajdonosa a maga hetvenhat évével legfeljebb ha hallott ezekről, és nagyjából annak is nulla százalék az esélye, hogy az iwiwet valaha kipróbálta volna. (A gyerekek és az unokák más generáció, ők nem a másfél szobásban laknak.)

Bevallom, nem tanultam semmilyen értékesítési ismereteket, nincs is ilyen végzettségem, de annyit biztosra veszek, hogy nem „fészbukkal” és „jutúbbal” kell áthidalni egy feltételezhető szakadékot az idősek és a huszonegyedik század között. Mint rádiógyűjtő tisztában vagyok azzal, hogy az egyes gépeket más-más korosztályok használták, azaz mások hallgatták a Sokol rádiót és megint mások a kétkazettás magnót. Szóval ha én egy nyugdíjaskorúnak akarom eladni az internetet, példának okáért azt fogom mondani neki, hogy ezentúl nem kell újságot vegyen, mert sokkal többféle hírt olvashat, vagy a tévében sosem látott részletességű időjárás-jelentéseket láthat, vagy megnézheti a vasúti menetrendet, rendelhet ételt, és vásárolhat anélkül hogy elmenne otthonról.

És ha a lapostévét akarom eladni, azt mondom a szomszédomnak, hogy nem kell többé videomagnót használnia, a tévé felveszi az adást, nem kellenek kazetták, és amúgy is, sokkal tisztább a kép. Felvételre pedig ott van egy kis dobozka, amit úgy hívnak, hogy beltéri egység. Tudom, vannak internetezésre alkalmas okostévék is, ezeket szintén hasonlóan adnám el. Mert ez a korosztály még emlékszik a Tisza, Kékes, Tavasz vagy éppen Junoszty tévékre, tehát ha kristálytiszta képet ígérek nekik, nem fiatalkori menőzésből mondanak majd igent, hanem azért, mert tudják mihez viszonyítani a modernet és a jót. (Persze barátaink szeme előtt valószínűleg a nyugdíjasoknak informatikát oktató Kattints, nagyi! tanfolyam lebegett, semmint az utóbb említett vajszínű kávájú hordozható híres-hírhedt szovjet tévékészülék, én pedig alig negyedszázados létemre legalább látásból ismerem a múlt század híradástechnikai eszközeit, nem beszélve az otthonomban lévőkről.)

Mivel az ügynökök épp a mi folyosórészünkön voltak, gondolom én is sorra kerültem volna, de lehetséges közeledésüket azzal hárítottam el, hogy - ügyes, modern ember lévén - egy kis időre kivettem a csengőből az elemet. Egyszer nagyjából két éve engem is megpróbáltak meggyőzni hasonló érvtechnikával, de mondtam nekik, hogy elégedett vagyok a jelenlegi kábeltévé és internetszolgáltatómmal, valamint - most jól figyeljenek! - a videomagnóimmal. Bár nem digitális és nem minden adó kristálytiszta, nekem kényelmes a jelenlegi csillagpontos rendszer, nem hiányoznak az adók sorrendjét megváltoztatni nem mindig engedő beltéri egységek.

Tudom, előbb-utóbb nem járható út, hogy a nappaliban két videomagnó legyen összekötve és mindkettőben legyen kábeltévé, meg a hálóba is jusson egy képmagnó, de amíg megtehetem, biztosan így marad. A digitális szakadékot pedig remekül áthidalom azzal, hogy három éve okostelefont használok. És hogy kerek legyen a történet, a mobilszolgáltatóm ugyanaz a T betűs, akinek az ügynökei jutúbbal kínálták a netet a nyugdíjas szomszédomnak.