Bandee blogja

Négyéves az őszödi beszéd

2010. május 26. 12:10 - Névtelen betelefonáló

Ezt is megértük. Emlékszem az első évfordulóra, amikor az immáron napok múlva kormányra kerülő Fidesz rendezett vitanapot. Mindig higgadtan nyilatkozó frakcióvezetőjüket azóta sem láttam olyan rákvörös fejjel beszélni, mint pontosan három évvel ezelőtt. Két éve pedig én emlékeztem meg e jeles dátumról. Most a beszéd negyedik évfordulóján végre valahára megértük: már nem a szegfű kormányoz.

Persze nem lenne teljes a napom, ha nem idéznék ebből az igazságbeszédnek is becézett, hatvan perces kazettára szabott „remekműből”. Akinek módjában áll lejátszani e híres szónoklatot, keresse elő, dőljön hátra, és gondoljon azokra, akik  hírhedt szerzőjét szavazatukkal támogatták. Ha nincs kéznél sem a magnó, és a gép mappájában sem találják a huszonöt percest, e töredékeken keresztül élvezzék.

Először is „elkúrtátok. Nem kicsit, nagyon.” Különben talán még hatalmon lehetnétek.

Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amilyet mi csináltunk”.

Ez való igaz. Az utóbbi négy évünk merő megszorítás volt, fölöslegesen. Még a válságot „meg lehet magyarázni” a válsággal, hogy kellett, meg Európában is kell. De az elkúrást nehéz lesz. Még pár nap, lehet gondolkodni... (Szalag forog tovább.)


„Nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére.”


P
ersze hű nyugdíjas támogatóinak nem ezt mondta a Körcsarnokban bő egy hónapja., a hétszázát neki! Az állította, hogy ma mennyivel jobb élni, mint nyolc-kilenc évvel ezelőtt. Milyen érdekes, őt idézve mily szenvedélyes. Pause gomb fel, a szalag forog tovább:


„...Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”

Hogy magát az őszödi rémet idézzem: úgy félnek ők az elszámoltatástól, mint ördög a tömjénfüsttől. Rettegnek, a demokráciát féltik, de egy egész ország kevés volt ahhoz, hogy tőle, a nagy szónoktól megvédje a népuralmat. Uralkodott ő rajtunk, még majd három évig. Aztán most sopánkodnak, hogy milyen rémuralom lesz itt. Valóban. Nekik. Mert most elérkezik a ha.... Szalag forog tovább:


„Gyerekek. Nem vagyunk tökéletesek. Egyáltalán nem. Nem is leszünk. Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz.

Nektek nem lesz. A nyolc évig volt ellenzéktől mégis ezt várjátok. Ha meg tökéletesek lesznek, az lesz majd a baj. Engedjük azt a szalagot tovább.


Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat.”

Észrevettük. A „másik csapat”ról pedig folyton azt hallgattuk, hogy szar. Ti megmondtátok. És ennek jegyében féltitek most a demokráciát, de nem féltettétek magatoktól, a gyurcsányosan szólva szar programtól.
A szalag forog tovább:


„Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni."

Egy ország gazdasága majdnem beledöglött ebbe, Hazudni? Még szűk három esztendeig folytatta a hazudozást az őszödi rém. Abból a pimasz, tenyérbemászó stílusából se vett vissza. Van akinek szimpatikus, de nekem élőszóban biztosan a cipőzendő kategória lenne. De a tévét azért sajnáltam kidobni az ablakon.

Áprilisban kiderült, egy ország nem akarja tovább csinálni. Azok, akik nem a szegfűre szavaztak, biztosan nem. Akiknek pedig jó, azok az MSZP-re szavaztak, vagy most is otthon monitorhuszárkodnak, a jellemzrajzuk itt olvasható.

„Szóval azt tudom nektek mondani, hogy álljunk meg,...”, álljatok meg. Végre. Megcsinálni pedig megcsinálják mások. Azt is megpróbálják majd „megjavítani” amit ti „kúrtatok el”. Maradjatok csöndben, a munkát pedig bízzátok az ország kétharmadosan támogatott szerelőire. Ők remélhetőleg tudják, hogy a bizalom kényes játékszer, és nem élnek majd vissza vele! (A magnó itt kikapcsol, a gomb felugrik. Vége.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bandeenator.blog.hu/api/trackback/id/tr952032583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása